Egyedül

Csak állok a tömegben, rohan mindenki,
Nem veszik észre, ennek nem így kéne lenni.
Tenni kéne valamit, hogy észrevegyenek...
De minek? Úgysem vagyok fontos senkinek

Nekem se jelent már sokat egy másik lélek,
Csak még egy valamit amitől "féljek"
Sírok magamba, de a mosolyom örök,
Pörög az élet, én is vele pörgök.

Aztán hirtelen csend, megint állok egyedül,
Nem én vagyok az egyetlen ki a magányba menekül.
De legalább mosolygok, az a legfontosabb,
Így könyebb elviselni a nehéz dolgokat,

Hisz mindíg jön jobb, valami új és más,
Már nem riaszt meg a rengeteg változás.
Örülök neki, legalább nem fáj a múlt,
Az összes negatív emlékem porba hullt.

Egy mozdulattal törlök éveket életemből,
Könnyű, mert egy vagyok a négy őselemből.
Lobog bennem a tűz, én is azzá válok,
Mindent felemésztenek körülöttem a lángok.

Eggyetlen vagyok, nem a tömeg része
Ennek a mesének még soká lesz vége.
Élni fontos és szeretem is tenni,
Nem muszály mindig csak egynek lenni.

Aki szeret, annak így jelentek sokat,
Bár nem hiszem hogy valaki így érzi a dolgokat...
Gyűlölhettek azért aki vagyok,
De többet senkiért nem változtatok!