Egyedül vol. 2

Soha nem vágytam még ennyire másra,
Csak egy pár szóra, egy halk suttogásra.
Egy vallomásra: szeretlek Téged,
csak velem legyél, csak ennyi a lényeg.
Helyette megint csak egyedül vagyok,
Lehet hogy örökre ilyen maradok?
A kérdés még nyitott, ahogy a szövegem is az,
Jön még valaki akire majd aztmondom: Ő az!?
A francba már nem bízom semmiben sem,
Félek hogy soha többet nem hiszek senkiben.
Nemigaz hogy jó ez az egész nekem,
Hogy mindenkiben csak otthagyom a jelem,
Aztán továbbállok nemérdekel milesz utánam,
Nemérdekel hogy kezdek elveszni a magányban.
Vagy inkább magamban? Hát fogalmam sincs már,
Persze vhol biztos létezik aki engem vár,
De aztán jön a hidegzuhany, ébresztő,
Ez nem a rózsaszín kis babaház hercegnő!
És rájövök megint hogy fölösleges álmodni,
Az álmaimból nem fogok tudni semmit áthozni.
Az csak egy illúzió, egy csepp méz,
Mézesmadzag amit az élet kajánul elhúz előttem,
Aztán röhög rajtam hogy századszorra is bedőltem.
Nem nem nem nemleszek gyenge többet,
De aztán megszólal bennem valami...