Egy hétig tartó pillanat/ időutazó

Múlt jelenjéből indult a pillanat
Hogy idő szárnyán suhanjon tova
Versenyre serkentve a mulandót
Kezdte pályáját unalmas hétfő délelőtt

Átsuhant a földön, s tengeren
Győzni akarva a mozgó mindenen
Átfut harangzúgás dallamán
Nem áll meg keddnek hajnalán

Pihenne már a múló pillanat
De előtte annyi még ki mind halad
Jövő szalad ott a múltak árnyán
Feledve mindent szerda éjszakán

Pillanatban pihen szunnyad a jelen
Nyugodtan várva hogy jövő legyen
Mint hintó fut el kiszáradt út porán
Álmosan sietve csütörtök hajnalán

S míg nyeli hintó henye porát az út
Vele nyögve nyel az utazó
Kinek becstelen bűne csak annyi tán
Hogy lábán lődörög péntek délután

És ha eljut lábbal tiport útja végihez
Mélán megállva mereng a messzibe
Tépett tüdejéből kifújja az út porát
Megérkezett, s vele jött a szombat délután

Mindegy, ha szobádban szemléled az időt
Mozdulatlan magányban hagyod el a jövőt
Mert ki vak vágtában, verejtékkel jött
Érkezése szintén vasárnap délelőtt

Levonva hát ebből a végső konklúziót
Hiába futsz, nem hagyod el a helyben utazót
Csámpán csapongva, vagy mélán meredten
A pillanatba fagyva állsz a végtelenben