Egy halott nehézgyalogos sírjára

Bajtárs, már negyven éve,
hogy vége a háborúdnak.
A társaid továbbvonultak,
még ma is harcolnának.
Itt pihensz negyven éve
a kietlen mező közepén.
Egykoron még cigizve
ültél a páncélos lövegén.

Büszke harcos voltál hajdan,
páncélöklöd csillogott.
Rakétáddal az oldaladon
vártad be a támadót.
Harcoltál és reméltél,
hogy vár valaki odahaza.
Fiatal barna lány az ajtóban,
a nappali, a kert, a konyha.

Tisztelgek előtted, bajtárs,
negyven év távlatból.
A helyedre léptem, egy hónapja,
visszahívlak a túlvilágról.
Egy nap talán méltósággal
megyek én is háborúba.
Rakétát töltök fegyverembe,
és várok, várok a célpontra.

Veled mentem volna harcba,
te büszke ismeretlen.
Vigyáztalak volna téged,
e nevezetes helyen.
Elfogtam volna a végzetes lövést,
mi téged itt elért.
Militarista vagyok,tudod,
életemet a hazáért.

Sok év eltelt már
a háború, a halálod óta.
De két szál harangvirág
emlékedet még mindig óvja.
Mindannyiszor felidézem ama napot,
mikor szél fújt a mezőn,
és harckocsik dübörögtek
lefelé a bokros lejtőn.

Oly utakon járok én,
hol senki más nem kóborol.
E szélfútta vidék az én helyem,
hol negyven éve nyugszol.
Küldetésed véghezvitted,
bár az életedbe került.
Jópár páncélost kilőttél,
és sok másik megsérült.

Benned mindig volt becsület,
nem a politika vezérelt.
A politikusokat akkor itt
megölte volna a rémület.
Kiben nincs büszkeség,
az ő nevüket élteti.
S az igazi hősökét, téged is,
azonnal elfelejti.

Nem a politikáé, és a
szavaké az érdem.
A hazát nem ők védték,
semmit nem tettek, úgy érzem.
Téged illet az elismerés,
mert bár meghaltál, harcoltál.
Nem intrikával, csalással,
de a páncélöklöddel arattál.

Méltatlanul senki nem
feledheti el a nevedet.
Senki nem háborgathatja
elhagyatott sírhelyedet.
Elfoglalom én majd a helyed
egyszer a harctéren.
Hamu a hamuhoz, por a porhoz,
bajtárs, nyugodj békében.