Egy csalfa szerelem emléke

Lelkem angyalarcán
elkenődött rúzsfolt
szégyenem, s érzéseim
terme úgy zsibong, mint zsúfolt,
fantomokkal teli bálterem.
Hiába, rég volt már,
hogy mi ketten együtt
- mint két ártatlan rózsaszál -
a szerelem vendégei lettünk,
s az örökkévalóság poharából
egy cseppet egymás ajkára leheltünk.
Rég volt már, s azon az éjen…
érzékeink bő vacsoráján,
mikor testünk szenvedélytől izzott,
s együtt ringatóztunk a csillagok ruháján,
engem mégis a kétely gyászos hangja kínzott.
Ó nem… nem érthettem még akkor,
miért zenélt oly elszántan e bús fagott.
De a következő vérszín alkonyatkor
ölelő karjaiba téged már más fogott…