Egy amatőr költő tollából

Nem véletlen,
mikor egy éretlen
tollába sírja,
majd belőle papírra írja,
élményét, örömét bánatát;
nem hall és nem lát.
Ilyenkor nem gondol arra,
a verset ki, minek vallja .
Szabályra, rímre, ragra,
csak azt akarja
hogy mások tanuljanak
vagy színt valljanak.
De tán az is csak később jön,
Mikor olvasva öröm,
megnyugvás követi a kint
mert magából mindent kiírt,
és már kívülállóként látja,
mi az esettanulsága.
És elkezdi faragni,
szabály szerint rímbe rakni,
keresni más-más szavakat,
mik helyettesítik azokat,
mi nem szabály szerint való.
Azt mondják: a ragrím csak arra jó,
hogy a megerőszakolt szó
ne legyen ló
láb, mi kilóg
és csak odarúg egyet
az éppen sorba rakott versnek.
Szépen építi, mikor kész a szabályos mű.
Olvassa…. Már saját magának sem egyszerű
Kibogozni, mit is akart eredetileg,
mert már egész mást jelent,
a valódi, az eredeti történet.