Égbe kiáltott szavak...

Szomorúan ülök, és nézem a Holdat,
És magamtól kérdem: hol vagy?
Kire, ha szükségem volt, mellettem állt?
Hova tűntél? Tovaszálltál tán?

Hol vagy most, mikor emészt a bánat?
Tán kínomban nem mártottad lábad?
Gyötrő fájdalmamban nem osztozol?
Hisz e nyomorúságot te okozod!

Hol vagy most, ha kell te csalfa?
Eldobsz magadtól most a bajban?
Elillanó képzelet, te gyilkos, vak eszmény:
Eltaszítasz magadtól életem vad telén?

Tombol bennem a kín, s apadni nem akar.
Szaggatja szívem, lélegzetem elakad.
Megfogyva, kettétörve hullok a porba,
Ahonnan emeltél… most hol vagy?

Átüt a seb, át a mellig; vérzek.
Ki bekötöztél, most hová mész el?
Bíztam benned te kedélyes, te vidám:
És most itt hagytál egymagam te hitvány!

Nézed, ahogy elvérzem, és csak állsz,
És szólásra nem nyílik a szád.
Itt van tehát, itt a keserű, bús vég:
Megfordulsz és távozol gyilkos, szép Remény!!!