Forró kohók ontják magukból a képlékeny anyagot,
Mit gondos bányászok hordanak össze a napon,
Vasnak hívják ezt a nemes anyagot ma nálunk,
És belőlük készülnek a haláltalizmánok.
Rengeteg nyak viseli majd-e gondos ékszereket,
Melyből kiderül ki honnan jött, s merre megy,
Míg időnk elején útjelzőként szolgál másoknak,
Halálunk napján súlyos nyomot hagy.
Bajtársak veszik le nyakunkról a terhes táblácskát,
S gyűjtők veszik hatalmukba fájó lelkünk ármádiáját,
Csak számolnak, mint a mateklecke fölött görnyedve,
És nem is sejtik mennyi értékes lelket szemezget.
A vas mi egykor szép volt, s csillogott az ifjú nyakában,
Mostanra már csak egy múzeumi darab a raktárban,
Sok verejték, dicső hősi tett, lakozik az ott ragadtak közt,
Kik meleg szívvel viselik a fejfájukon, a vén Arlingtont.