Dead girl’s poem

Halott vagyok, mint a fák ősszel,
s mint sötét arcú angyalok,
kik együtt szállnak fel a gőzzel
a pokolból, hol lelkem andalog.
Halott vagyok, mint száraz virágok
egy csokorba kötve, törött vázában
az asztalon, mit a szú kirágott.
Ott lakom én a szomorúság házában.
Halott vagyok, mint éji dalok,
miket messzire hord a szél.
S ahogy holdtöltekor a temető ragyog,
a sötétség titkon hozzám beszél.
Halott vagyok, mint a mosolyok,
miket az emberek kapkodva lopnak
mástól, s mint rég elnyűtt dobozok,
melyen raktárok mélyein kopnak.
Ó, igen, halott vagyok, mint a januári szél,
mely elhagyott tájon fújja énekét.
Ez vagyok én. Csak egy emberi lény,
ki dacból eldobta életét.