Dalocska

Hidd el,a félelem sem több, mint egy érzés,
vergődik a lélek, elhal minden légzés,
ahogy régi fényképek ropognak a tűzben.
Csillog a szemed, s némán ülsz eközben.
Csend és magány? Ezek a legjobb társak.
Olyan leszel köztük, mint a rég megkopott tárgyak,
melyek vigyáznak rád a szoba melegében,
s te végtelen álmodba merülsz megint szépen.
Túl sok volt a fájdalom? Túl sok hamis remény?
Mit tündérmesének hittél,elcseszett képregény.
S hogy ki írta? Mondd, ki felel érte?
Isten,vagy a sors tán, mi ezt mérlegen kimérte.
Nekem Ananké írta porba a nevemet,
mikor magának könnyű kis játékszert keresett.
Mert emberi lélek a legegyszerűbb játék,
s pokol így az élet, nem pedig ajándék.


(Ananké az ókori görög mitológiában a sors,végzet istennője)