Dal - Ómen

Emlékszem, szerelmes voltam
Egy ismeretlen fiúba nagyon.
A teljes nevét sem tudtam,
De minden áldott nyár-napon
Rá gondoltam.

Szót nem váltottam soha vele,
És nem tudtam róla semmit,
De megbűvölt két barna szeme...
Éreztem, ezer vírág virít:
Lelkem heve.

Gyermekszerelem, messzi vágy,
Most már látom, nem volt ez semmi több,
Csakcsupán múló ábránd
Volt éltemben, és semmi több,
És semmi más.

És mégis, mikor jött a híre,
Hogy -épp pár napja- lángban állt egy ház,
És megtudtam, őt már élve
Nem látom: már nincs az a láz,
Mi érdekel.

De nem fájt, pedig jól meglepett,
Jelzés volt inkább: jövőbe látó.
Maga a tény meg nem sebzett,
Csak a tudat, hogy vágyam fájó
Véget szerez.