Daidalossz

Szárnyakat adtál viaszból és tollból,
S nézted csak csendben, ahogy fiad tombol;
Száll a felhők közt, hasít vadul,
S érezted, szívedre rossz érzés hull.

Felszálltál te is, és messze
Lested, hogy esze lesz-e
Követni téged, ki szárnyakat adott,
De fiad meg akarta fogni a Napot.

Visszatértél, de hiába.
Későn látta ő is, hogy hibája
Eredményeképpen
Hullámsír vár rá a mélyben.

Egyre csak zuhan, és minden
Elveszett. Már semmi nincsen,
Csak a viasz csepeg, s minden egyes percben
A forró viasz egy könnycseppel sercen.

2005. augusztus 19.

U.I.: Tudom, hogy nem tűnik szerelmesnek, de ez egy metaforikus versike (bár nem sikerült túl jóra), és akit érint, szerintem, tudni fogja, mit jelent.