Csillagok

Felnézek a felhőtlen éjszakai égre,
A csillagok fénye festi azt feketéről kékre.
Tán két szép szemed az, mi onnan rám ragyog?
Vagy a két fénylő égitest az Te és én vagyok?

Talán én nem is látszom ott fenn melletted,
Mert fényem ragyogásoddal elvetted,
Fény nélküli csillagként elfogyok,
S az éj széli hullócsillag az, mi én vagyok.

Leszállok a földre, s onnan nézem fényed,
Millió fényévekről ragyog rám a lényed.
Egyszer majd Te is el fogod hagyni az eget.
Egyszer, mikor már Te is ragyogtál eleget.

Velem leszel újra, s a sötétben nappalra várva,
Az éjszaka zenéit hallva perdülsz táncra.
Csak táncolsz és táncolsz, mint angyalok az égen,
S ragyogó szemeiddel úgy nézel rám, mint régen.

Szép lassan kel fel a Nap, az éjszakának vége,
Egyikünk sem vágyok vissza már az égre.
A nappali fényben már egyik csillag sem ragyog,
Reggel ily könnyen alszanak el a csillagok.