Csak ő legyen kedvesem

Szája ne szóljon, csak véresen,
Legyen ő a kedvesem.

Szava legyen hangos és durva,
Bal lábát egye a dudva,
És jobb keze rothadjon lassan;
Folyton csak ezt lássam!

Lelkemben ébredjen félelem,
Ha hazajön részegen;
És ordítva keres fél-éjen át,
Dühödten felhányva a szobát!

Őbenne feszüljön gyermekem,
Kihordani örök kényszerem,
És ha megszületett, gyűlöljem
Benne törött életem!

Mérgesgáz legyen lehellete,
Tépjen szét ős érintése,
Haja hulljon dús csomókban,
Alvadt vér peregjen rólam!

Némán ejtsek rút könnyeket!
Vezekeljek bús éveket
Vétkemért, mely most is örök,
Súlyosb, mint Budát verő török.

A remény is végleg hagyjon el.
Elég, ha csak ő ölel.
Elég kárhozat a vágy szava,
Mi egyre csak űzne tova...

Mikor ölel, törjenek csontok!
Hibás harangként kongok
Újra és újra karjaiban.
Minden langy éjszakában.

Kívánom, szenvedjek mellette,
Pórázon is feszengve
Nézzem lassan dérülő haját,
Lesve minden óhaját.

Ha hallgat, akkor is halljam,
Mint őröl benne ezer hajlam.
Ha alszik, ne férjek az ágyon,
Ne tudja, nem rá vágyom.

Igazi férfi, az kell nekem!
Csak ő legyen kedvesem.