Csak most látom...

Csak most látom magányom kendőjét,
Mivel könnyeim felitattam érted.
Csak most látom a dalt, ahogy te elmesélted,
Hogyan tűnök óceánba.

Érzem, nem soká meghalok érted,
Kedves világom, ki kínt adtál nekem,
Nekem szelid barátom voltál - hű szerelmem...
És most sírom is te leszel.

Most látom csak, miért kiált a szó,
És hogy énfelettem miért fúj a szél.
Most látom csak, hogy ez a bús dal miről mesél,
És csak most látlak valódban.

Szép voltál, világ, de túl nagy nekem,
Ki csizmástul kertjeid közé léptem,
És benned annyi virágos álmot reméltem...
Vártam csodaszép, szent csendet!

Ne kínozz, csak ha neked is úgy fáj,
És csak akkor aludj, ha én hallgatok,
És csak akkor gyere, ha már én – halott vagyok!