Csak így, cím nélkül (április 3)

Valaki mindig azt mondta
Tarts ki mindig, ha baj van
De most neki kell a segítség
Úgy érzi nincs már esély
Fel akarja adni
Már nem bír tovább küzdeni
Régen ő volt a legjobb barátom
Ma már nem más csak régi álom
Minden emlékünk közös volt
De a depressziója közbe szólt
Nem volt már jó őt látni
Kezdett Ő maga eltűnni
Csak egy test volt
Bolyongott, mint egy félholt
Egyszer a 10. emelet ablakán
Visszanézett rá a hangyányi világ
Véget akart vetni mindennek
Velük együtt saját életének
Készült rá hogy megteszi
Hogy fogja magát és leugrik
De egy kéz visszarántotta
Szétnézett, az ugrást újra megpróbálta
Most semmi nem húzta vissza
Csak a szíve kezdett hevesebben verni
Eddig nem tudta mien dolog megijedni
Soha nem állt az útjába semmi
Most mégis meghátrált, s a sarokba ült
Még egyszer át kellett gondolja
Mit is tesz magával valójában
Semmi nem jutott eszébe
Csak ezernyi kép villant be
Látta maga előtt minden barátját
Mindet, akit elhagyott, akik még várják
Úgy döntött ad még egy esély a világnak
De végre örülni akart a boldogságnak
Hozzám szaladt először
Este volt már, késő…
Mégis beengedtem a zokogó lányt
A sötét kisszobám ablakán
Alighogy beesett
A karjaimban össze is esett
Kérte hogy segítsek
Hogy újra boldog lehessen
Én csak átöleltem
S sírtam vele
Örültem hogy hozzám jött
S nem ugrott le a 10. ről
De szóhoz sem jutottam
Mára megint a régi önmaga
De még megvan a hajlama
Hogy ő a földön boldogtalan
Ezért kell rá vigyázzak
Hogy ne tehessen kárt magában
Ha valamit mégis tenne
Az igaz barátom veszne el örökre
Hiányzott mikor nem volt
Hiányzott nagyon
Végre itt van megint
Nem akarom még egyszer elveszteni!
Vigyáznom kell rá, mert ő a legjobb barátom
Vigyáznom kell rá, mert nélküle nem lenne senkim a világon!

2007 április 03