cigim elszívom

Cigim elszívom,
De el soha nem dobom,
Mert bár fáj a tüdőm, s lelkem,
De ő a síromig visz el engem.

Halálomig követ, engem,
S csak ott eresztem el,
De akkor is csak azét,
Hogy nyúljak a kaszámért.

Ő volta bölcsőm,
A nyugtatóm, a higgasztóm,
Ő volt ott mindig mellettem,
Hát halálomban is kell nekem.

Ha rám jön a tétova óra,
Érte nyúlok én ma,
S ez holnap sem lesz másképp,
Bármi legyen is a jövőkép.

Ő az ki bíztat,
Ki tátog s néma,
De felém nyújtja kezét,
Hát megragadom máma még.

Őt el soha nem eresztem,
Mert ő az én jegyes,
Gyűrűmet én már odaadtam,
S tőle a halált kaptam.