Hosszú az út, melyen indultam,
Vándorként, félig tébolyultan.
Mennem kellett, nem dönthettem,
Ö, és a szerelem lett a végzetem.
Érintettem ezernyi állomást,
Milliónyi embert, látomást.
Volt mikor azt hittem, megvan,
De rájöttem, tévúton jártam.
Vihar, orkán, hurrikán,
Tépte, szabdalta vitorlám.
Hullámok megannyi ostroma,
Dühös tenger, rettentő ostora.
Egy part, szikla, éles zátony,
Hajóm nincsen, tutajon zászlóm.
Lelkem elveszett, kimerült, éhes,
Szívem elhagyott, sebtől véres.
Vándorként jártam világot,
Láttam csodát, elhervadt virágot.
Kerestem nőt, őt, szerelmet,
Boldogságot, sorstól kegyelmet.
Pofán röhögött, elhagyott engem,
Szakadt ruhám, elázott ingem.
Ő volt kire vágytam, álmomban láttam,
De fejszém túl nagy fába vágtam.
Nem lehet cél utam végén,
Hiába dicső útra tértél.
Térképem becsapott,
Istenem elhagyott.
Sziget, melyre vetődtem, kihalt volt,
Nincs senki sem, csak én vagyok.
Ez hát az élet, melyet nem kértem,
Magány, egy hely, ahová más nem téved.
Itt kell élnem, elzárva,
Társam, egy korhadt pálma.
Itt a vég, alá dőlve,
Lelkem meghalt, örökre.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-01-20
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-12-08
|
Merengő
A végtelen univerzumban nehéz megtalálni a körömlakkot, Gininek azonban sikerült. A vörös,...
2025-12-04
|
Fantasy
A Magyar One Piece egy melléktörténet, amely hűen illeszkedik az eredeti One Piece univerzumhoz...
2025-10-27
|
Horror
A fiú egy durva rántással felhúzta az anyagot, és a nő mellei szabadon lendültek elő. Erik...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Tagoltan:
Hosszú az út, melyen indultam,
Vándorként, félig tébolyultan.
Mennem kellett, nem dönthettem,
Ö, és a szerelem lett a végzetem.
Érintettem ezernyi állomást,
Milliónyi embert, látomást.
Volt mikor azt hittem, megvan,
De rájöttem, tévúton jártam.
Vihar, orkán, hurrikán,
Tépte, szabdalta vitorlám.
Hullámok megannyi ostroma,
Dühős tenger, rettentő ostora.
Egy part, szikla, éles zátony,
Hajóm nincsen, tutajon zászlóm.
Lelkem elveszett, kimerült, éhes,
Szívem elhagyott, sebtől véres.
Vándorként jártam világot,
Láttam csodát, elhervadt virágot.
Kerestem nőt, őt, szerelmet,
Boldogságot, sorstól kegyelmet.
Pofán röhögött, elhagyott engem,
Szakadt ruhám, elázott ingem.
Ő volt kire vágytam, álmomban láttam,
De fejszém túl nagy fába vágtam.
Nem lehet cél utam végén,
Hiába dicső útra tértél.
Térképem becsapott,
Istenem elhagyott.
Sziget melyre vetődtem, kihalt volt,
Nincs senki sem, csak én vagyok.
Ez hát az élet, melyet nem kértem,
Magány, egy hely, ahová más nem téved.
Itt kell élnem, elzárva,
Társam, egy korhadt pálma.
Itt a vég, alá dőlve,
Lelkem meghalt, örökre.