Bucsú

Mikor olvasod ezt a verset
Én, már lehet nem téged szeretlek,
És hogy ez mit is jelent?
Nincs hatalmas malomkő szívemen!
Azt hiszem senki, se kerülheti el
Hogy elveszítse, azt, amit kell…
Hogy életéből dolgok melyek fontosak
Egyik pillanatról a másikra tovaszálljanak!
S mint egy sereg madár
A gondolat is messze száll…
Hisz az ember elbír szomjúságot, éhséget
De a magányt nem bírja, erre nem képes!
Hisz az igaz szerelem valójában az lenne
Ha nem kérünk érte cserébe semmit se!
És mi is teszi ki igazán egy kapcsolat lényegét?
Ha egyet nem értünk, de nem engedjük el egymás kezét!

De vajon miért is olyan nehéz téged elengedni…
Ezt őszintén csak a szívem tudja megválaszolni
Hisz szerelmünk létünk legszebb eleme
Mely szívünkbe mélyen lett elrejtve!
És igazán csak az tudja megtalálni
Ki tesz érte és megérdemli!
Hisz amilyennek látszunk, arról ítélhet bárki
De amilyenek valójában belül vagyunk senki!
És te nem csak kívülről ismertél
Hisz velem voltál és szerettél!
De elhagytál s végem lett…
S összetört szívvel kezdhetek új életet!

S lelkem egy hatalmas tó
Mely könnyedén felborzolható…
Te követ dobtál bele
S lelkem zavartad fel vele!
Te elhagytál de a kő megmaradt…
S örök álmot alszik már a felszín alatt!
De tudnod kell mindenkép
Valakinek megváltoztattad az életét!
S hittem, nincs ki, elrabolhat tőlem…
Hisz ez egy égben írt szerelem
És visszatekintek a múltra, mely sötét…
Hisz végig szenvedtem oly sok estét!
De látom a jövőt is, mely árasztja rám a fényét
És figyelni fogok, hogy ne szerelmed legyen a tét!
S titkon tudom, s érzem
Lesz még a boldogságban részem!


Eltelt sok nap, eltelt sok hét
S bennem talán újra van lét…
Együtt voltunk s harcoltunk
Ha kellett egymásért kiálltunk!
S bírtuk hetekig és hónapokig
De egyszer mindenki elbúkik!
És minket is elért e szörnyű vég
S nem küzdünk tovább szerelmünkért!
Elengedted a kezem s én is, ezt teszem…
Nélküled élem tovább az életem!
A remény mely régen tündökölt már fénytelen
S lassan kihűlt, elfáradt a szívem…
Nem teszek, már több lépést, s megfordulok csendben
De a szívem csak zakatol, egyre hevesebben!
Egyedül maradok, magamra hagysz utamon…
S sokszor lesznek még a fájdalom könnyei arcomon!
Talán még sokáig nem leszel enyém, de türelmes leszek
De várok, mert nekem bármennyit megér a szerelmed!