Bízz a reményben!

Rengeteg ember vehet körül, néha mégis úgy érzem teljesen egyedül vagyok,
S arra gondolok milyen lesz az, mikor már tényleg nem maradhatok.
Mikor már nem bírom tovább, mert betelik a pohár,
S már nem lesz ellenszenves a kés mi szívem felé jár.
De ekkor megrémülök egy kicsit, hisz bátorságom még nem ekkora,
S mást sem csinálok csak fekszem és gondolok a következő napokra.
Majd egyszer egy elég kis időre kisüt a nap újra,
S ekkor azt kívánom el bárcsak sose múlna.
De a nap sosem süt örökké, s fénye is csak halvány,
Aztán túl kell esni az esőn és jöhet a szivárvány.
Mert a nap nem hagyja, hogy az emberek elfelejtsék fényét,
Ezért elűzi a sötét felhőt és egy pillanatra elhozza nekünk a boldogság ízét.