Az Út

Sok év alatt az élet megtanított arra,
Hogy erős legyek és újra álljak talpra.
Emelt fővel menjek az úton előre
A múlt emlékeivel együtt a jövőbe.

Ne a múlton rágódjak, hogy mi volt azelőtt,
A jelennek éljek, s tervezzem a jövőt.
Mert ami már elmúlt, vissza nem hozható,
Az idő kereke nem visszaforgatható.

A szép emlékek már mind rég tovatűntek,
S a rosszak, hogy helyrehozzuk, vissza nem jönnek.
Emlékek maradnak, melyek elmúltak végleg,
De a szívünkben örökké továbbélnek.

Mialatt az élet rögös útján megyünk,
Egyvalamiről nem szabad elfeledkeznünk:
A sorsa senkinek sincs előre megírva,
Mert minden ember a saját sorsát írja.

Valakinek a sorsa jobban alakul,
S valaki az életben is jobban boldogul.
De van, akinek mindig sokat kell szenvedni,
Viszont ez az ember megtanul szeretni.

Az út hosszú és nehéz, egyszer elfáradunk,
Azután meg kell állnunk, s ekkor meghalunk.
De küzdeni kell, hogy minél tovább jussunk,
Hogy az életben majd valamit felmutassunk.

Minden ember egyszer saját útját járja
És sokuk majd az úton rátalál a Társra.
Az Út nem ér véget, hisz továbbjárja az,
Ki utánunk az emberiségből fennmarad.