A sötétben járok, mely mindent megvilágít
Az életet adó sötétség!
A sötétben járok, hol minden út elvész;
egy igaz út marad:
Az életet adó sötétség!
A sötétben járok, mely elnyeli a kérdést és
a választ is magába; az elme üressé válik
Az életet adó sötétség!
Gondolat nélkül lépek az ösvényre, s
sértetlen pillantom meg a fényt.
A halált hozó fényt!
A fényben arcok vesznek körül, s azt mondják:
”Megosztjuk veled életünk fényét”.
Az örömöt hozó fényt.
Barátok gyűrűjében állok. Kilép közülük egy,
a legfényesebb mindközül, s együtt ízleljük meg
Az örömöt hozó fényt.
Eljön az Éj, s jóbarátként köszönt, de tudom:
nem hozzám jött.
Az átkozott sötétség!
Ellép mellettem, s elveszi az egyetlent,
Az életemet bevilágító fényt.
Átkozom a sorsot, átkozom az Éjt,
de egyet hagy itt csak:
Az emlékeim fényét.
Gondolat nélkül lépek az ösvényre,
s ismét barátként köszönt
A nyugalmat adó sötétség.
A sötétben járok, s egy szikrát keresek,
mely fényesebb a tűzvésznél.
Az örömöt hozó fényt.
Lángtengerben járok, s a szeretet fénye
ostromolja elmém, de nem találom a szikrát,
egy rég múlt pillantás fényét.
A sötétben járok, de belefáradtam már.
Izgatottan lépek a fénybe; s régi barátok
vesznek körül. De ismét közöttük jár
Az átkozott sötétség.
Hátra lépek, s ők meglepve néznek engem.
De magammal vonom az Éjt;
Könyörgök neki, s lepaktál velem
Az álnok sötétség.
Gondolat nélkül lépek az ösvényre,
S lépéseimet támogatva kísér társam,
Az örök sötétség.
2005. 03. 13. – 16.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-15 00:00:00
|
Egyéb
Ha a csalódás tövise szúrta meg a szívedet,
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Egy szót se szólt ő,
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
Hozzászólások
Nekem nagyon tetszik.. és direkte jó, hogy nem a rímekre adtad a hangsúlyt.. :wink:
Külön tetszett..és valahogy az egész vers "hangulatát" megadja, hogy a "fénnyel"..és a "sötétséggel" személyesítetted meg az embereket..
A címet is eltaláltad..
Egyszóval..engem "meggyőztél" :frowning:
A.
Fenntartásokkal indultam neki, mivel van egy igencsak hasonló témájú saját poémám nekem is vala, de bízz bennem, nem vagyok elfogult. Legalábbis nem mondom meg.
Ugyan sok a szóismétlés, vagy kifejezésismétlés, ha jobban tetszik, de szerintem túlerőltetted, egy "egészen picikét". Nem is lenne baj, mert adhatna egy jelleget a versnek, csak még keretek közé is helyezted, ami még jobban felkeltette a figyelmemet erre. Véleményem: inkább a keretre kellett volna helyezni a hangsúlyt, örülni neki, hogy van, meg ilyenek, mert az jó.
Valóban hangulatos a sötétséggel és a fénnyel a jó és rossz, a gyarló és a remény ellentétét jelképezni, de vannak azért szinonímák, ha mindenképpen ennyiszer említeni vágyod őket, de én továbbra is úgy vélem, hogy legtöbbször feleslegesen tetted vala.
Témájához nem szólok, mert mint mondottam, abban rokonságra leltem.
Üdv. Negatív voltam.