Az öreghez

Tudod, néha érzem a pokol tüzét
Olykor fogócskát játszik velem a lét
Menekülők előle, nem bírom a terhet
Összeroskadok, érzem Isten nélkül nem megy.

Boldogság csak álom, s önző magányom,
Hasonló, mint roskadozó ágyon haldokló
Megváltást váró ember,
Kinek kérdéseire választ senki nem lel.

Miért van halál, és miért van félelem?
Miért van lelkünkben elfojtott érzelem?
Miért mondják hogy bűnös? Arra, aki téved?
Rossz útra lépsz egyszer, s azon maradsz végleg.

Megszülettél egyszer, tiszta voltál, s eleven
Lassan telt az idő, s felnevelt a szeretet.
Majd hirtelen felgyorsult, mint mennyből a mennykő
Ráncot rakott arcodra, s derekadba görcsöt.

Most itt fekszel öreg, sok mindent megéltél,
Szereted az életet, de lassan itt a vég.
Áruld el énnekem, mi volt az értelem?
Nézz végig az életen, suttogd el halkan
Hol ér véget, s hol kezdődik az alkony, s a hajnal?

Melyik felhő hova tart, s ha jön a zivatar,
Mikor ér az óceánba, a megduzzadt patak?