Az ezer éves átok

Itt állok a szakadék szélén, itt állok, és nem nézek hátra.
Keskeny a sziklahíd, mögöttem ásít a sötét mélység,
Előttem a mélyben száguldó folyó, melynek tört a gátja.
És hajt az ezer éves átok.

Keskeny a sziklahíd, testem a szélben imbolyog,
Köröttem dúl a szélvihar, minden lökés a mélybe taszíthat.
De melyik jobb, folyó vagy szakadék? nehezen támolygok,
De hajt az ezer éves átok.

A felhőkből arcok néznek. Gúnyosak, kegyetlenek.
A felhőkből arcok néznek. Közömbösek, gyűlölködök.
A felhőkből arcok néznek. Szelídek, szerelmesek.
És hajt az ezer éves átok.

Megyek előre, ez a sorsom, az átok alól nincs feloldozás.
Küszködöm, botlik lábam, reped a szikla a talpam alatt.
De meg nem állhatok, a talaj égeti talpam, nincs megbocsátás.
És hajt az ezer éves átok.

A sötétben egy fény nyúl felém. Segítő, mint egy anya keze.
Hív, menjek, és megtörik az átok. De tudom, hazudik.
Lépek, egyensúlyom vesztem, s zuhanok, hív a mélység lehellete.
És megtörik az ezer éves átok.