Az Első

Bár nem vagyok nagy költő,
De ez a szívem mélyéből jő.
Onnan, hol lakozol már rég te is,
aki megtanított, hogyan kell szeretni.

Lehet, hogy sosem tudom majd megköszönni,
De tudd, hogy ezt nem fogom elfeledni!
Megpróbállak mindennél jobban szeretni,
De nem tudom, hogy fog-e ez nekem menni.

Persze nem azért, mert nagy a választék,
Mióta vagy nekem, nem érdekel más nép!
Ezt a bátyád maga is bizonyíthatja,
Nem mintha érdekelné őt ez a téma.

De olyan fontos vagy nekem,
Hogy a fél karom odaadnám érted!
A másikat azért adnám hogy szeressél,
Bár remélem, erre nem lesz túl nagy szükség!

Máskülönben hogyan ölellek majd át,
mikor füledbe súgom: SZERETLEK, MÍG VILÁG A VILÁG!