Álarcban

Álarcban
Halott a tündérlelkem.
Fáj a nyugalma,
sivár, üressé lett,
nincs már hatalma.

Kékhidegen csillogó
fagyos leheletek,
itt keményítik,
ölik a szívemet.

Álmom színes még,
hol piros, hol égszínkék,
s mire felébredek,
feketére festették.

Csalok a csókkal,
öleléssel, mi rajtam van,
csak álarc, nem nevetek,
üvöltök, ordítok magamban.

Valaha pillanatok voltak,
- órák és napok - percek
most érzem csak, hosszú,
végtelen évezredeknek.

Miért lángol, miért ég
a szerelem? - miért,
ha így fáj, miért adtad!
Vedd vissza, Istenem!

Néma, süket a világ,
nincs zene, nincs dallam,
színész vagyok most is,
pedig nem akartam
- de -
hiába próbálok élni,
belehaltam.

2005.02.19.