Adakozás

Szánakozva látott tekintetet, kérő kezeket
Beúszott kísértő emlékeket
Pedig más élettel nézett szembe.

Magát látta abban, aki más volt mint ő
Egy végtelen nehéz sors, egy malomkő.
Holott más a gondolat, másé volt az illúzió

Felvette, akár egy kabátot, hordta magán,
Saját köve mellé újabb magányos homály
Noha csak egy pillanatra

Már kezdte átlátni a kőmezőt
Nem érzett hatalmat, végtelen erőt
De boldog lett

Életében sokadszorra nem vett, nem kapott
Adott, és hálát érzett mert valamit tudott
Ráeszmélt hogy élt

Nem felejtette el az iróniát, a sors kegyes
De fordulhat a kocka, egy életlen kés is lehet hegyes
Beleérzett, tükröt látott.

A kéz már nem volt előtte, nem kért
Szánakozó tekintet hálába megtért
Sosem látta többet viszont,
De tudta: boldogságot hozott, s kapott.