A vándor Élete . . .

Egy holló repül az égen.
Semmit sem evett már régen,
az évek alatt sokat haladt előre,
de mit sem sejthet a dőre.

Amerre jár csak zord az idő,
de mégis repülni akar ő.
Neki az útja soha sem érhet véget,
lelke túlélése végett.

Vihar közelg, de meg nem áll.
Sebek hada csapzott szárnyán.
Az ég zivatarja teríti a földre,
ájultan hever a völgyben.

Borúra eljő a derű.
Éj után nap, ez nagyszerű,
talpra áll, az Élete keserű édes,
szegény szárnya mégis véres.

Bú és bánat társra talált,
mit tegyél te árva madár?
Szárnyalj tovább e keserű nagyvilágba,
menj csak, nincs minden hiába!