A Reményhez

Földiekkel játszol, te csalfa kis tünemény
Te hiszel neki, megbízol, pedig te is tudod nincs esély
Sokszor álmodoztál róla, sokszor gondolkodtál rajta
Sokszor üvöltötted mi bánt, azt hitted ő hallja
Sokszor súgtad a fülébe legféltettebb vágyaid
Ő meg mosolygott hisz tudta úgyis összetörnek álmaid
Nem repülni visz fel, hanem a mélybe dob le egyedül
Ő lesz majd ki nem segít, csak lélekvesztve menekül
Akkor fogod látni, hogy játékszer vagy csupán
Ha mint egy kopott kő úgy zuhansz s tiszta könny a ruhád
Ő gondtalan suhan, a csillagokkal flörtöl
Te meg felhők alatt szenvedsz, hogy felkelhess a földről
Önmagadat okolod, pedig ő dob ki a körből
Felelőtlen, mint egy gyerek és már sosem nő föl
Sima száddal mit kecsegtetsz ? Ne nevess már felém!
Nem hiszek többet szavadnak.. tudom semmit nem ér
Biztatóm voltál, mégis megcsaltál ha tudtál
Következmény nélkül, lesből hátba szúrtál
Kívülről tündér de belülről már vén banya
Táska az ajtó elött Remény! Anyádhoz menjél haza!
Ha te nem becsültél engem, többet ne is jöjj már vissza
Tudom lesz majd más aki helyettem  hazug szavad issza
Tavaszom, vígságom mind kezeidbe raktam
S te elvitted magaddal mert én marha ott is hagytam
Karjaid a bánatot nem törölték csak csúsztatták
Te hibád, hogy milliók bánatuk bortengerben úsztatták
Azt hinnéd megváltozik de tudd meg ő csak ehez ért
Olyan mint egy út széli: árért színlelt menedék
Hagyj el most már Reménység, még képet se hagyj nálam!
Saját magam vágom el az összekötő szálam
Te megbuktál, már más ad erőt, pedig többen szidják
Már az ő kezét szorítom, őt Szerelemnek hívják...