A kismadár bánata

Egy kismadár szállt le az ágra,
S én csak néztem Őt bánatomban.
Oh...ha én is madár lehetnék,
csak Tehozzád szállnék, repülnék!

Így én is ott lehetnék, hol Te vagy,
S vigyáznék rád minden egyes nap!
Egy virágra röppent a madár,
S én is megláttam egy szép rózsát!

Lángvörös színben ékeskedett,
Szép dísze ez elhagyott kertnek!
Oh...ha én is rózsa lehetnék,
Csak neked adnám minden fényét!

Megmutatnám neked szépségét,
S kifejezném szívem szerelmét!
Ám meglátta a madár rajtam
Mérhetetlen nagy bánatomat!

És odaszökkent ablakomhoz,
Csőrében egy szép rózsát tartott.
Lerakta azt a párkányomra,
S aztán felröppent a magasba.

Tett még egy kört a kis kert felett,
S újra elszállt a messzeségbe.
A rózsát két kezembe fogtam,
És egy könnycsepp csillant meg rajta.

Felbukkant előttem a kismadár,
Alig tudta mozgatni szárnyát.
Leszállt, s csipogva sírni kezdett,
S szememből is könnyek peregtek.

Megláttam egy másik kis madarat,
Ki a földön feküdt mozdulatlan.
Oh...e kis madár is azt vesztette el,
Akit kicsiny kis szívével szeretett!