Wings & Hearts IV. Fejezet

Sapkája siltjéről csöpögő víz arcán pergett tovább, hátát a metró koszos oldalának vetette. Mindene sajgott, mélyeket lélegzett, szinte zihált. Észrevétlenségét a szerelvény utasai között egyedül annak köszönhette, hogy szemei nem villantak ki a silt alól, tán tudatosan horgasztotta le olyannyira fejét.
Pupilláit zavarosan úszták körbe szivárványhártyái, szeme fehérjét vöröses árnyalatok vonták uralmuk alá. A legnagyobb jóindulattal sem volt kötőhártya gyulladással téveszthető a jellegzetes tünet.

A hangszóróból torz zajjal sértette fel a hajnali lusta csendet a felcsendülő géphang. Óvatosan felpillantott, némileg megnyugodva állapította meg, hogy senki sem áll a szemközti ajtóban. Remek, már csak el kellene jutnia valahogyan odáig.. Első léptei bizonytalanul zsibbadtak még, erős növény volt, mit az este szívott. Egy kiadósnak ugyan nem nevezhető, de azért mégiscsak alvás után is érezte agyában a ködös hatást, a totális lebegést, a kellemes űr maradványfoszlányait, mely még feszítette lelkét odabent.

Remegő kezekkel kapaszkodott meg, de vizes ujjai lecsúsztak a fémcsőről. Bukdácsolva jutott ki a peronra. Lassú léptekkel indult meg a kijárat felé, nem érdekelte túlzottan a beszivárgó víz, amúgy is mindene átázott már. Tulajdonképpen nem emlékezett rá, hogyan ébredt fel, mikor betépve talált rá az álom, még sohasem sikerült a délutáni órák előtt felkelnie. A mocskos sikátorban még is valami furcsa érzés tört rá, s pár másodpercig mintha a vízcseppek is kitértek volna útjából. Pislogott párat, hamar tudatosult benne a testét rázó hideg, és valami azt súgta neki, el kell indulnia haza, különben megfázik. Ennek még a gondolatától is nevethetnékje támadt. Ugyan, mikor érdekelte őt saját testi épsége..?
S az a haza, mióta nevezhető egyáltalán otthonnak? Mégis elindult. Maga sem értette, de engedelmeskedett a belső sugallatnak, sőt mi több, fura biztonságérzetet keltett benne. Az omló vakolatú háztömbhöz közeledvén egy csapásra szertefoszlott az egész, a rideg valóság képe tükröződött elveszett tekintetében, és ő az egész butaságot betudta a marihuána utóhatásainak.

A lépcsőházban megcsapta orrát a jellegzetes szag, az első hetekben még bűzként gondolt rá, de idővel agyfélteke azon helyére itta be magát az aroma, hol az otthon jellegzetes illatait tárolta. Ezekből márpedig igen sokkal büszkélkedhetett, egy kezén nem tudta volna megszámolni hányféle helyen fordult már meg, mit lakásának tudhatott – akár néhány hét erejéig is.
Szórakozottan dobta le kabátját az előszobában álló rozoga cipős polc tetejére, a nappali – és egyben Greg hálószobája – felől sűrűn szálló füst gomolygott kifelé. Illata furcsamód nem emlékeztette őt a közönséges dohányéra, igen frissen dolgozott még benne a tegnap este emléke, mégsem visszakozott. Határozott léptekkel indult el befelé. Greg kopott farmerban, meztelen felsőtesttel terpeszkedett a kanapén, szájában gyanús alakú cigaretta parázslott. A háttérben halk zene festette alá az amúgy is mámoros hangulatot, a férfi félig nyitott szemhéjakkal, hátra vetve ingatta fejét az ütemre.
- Azt hittem már nem is jössz haza élve. - Érdes hangja éppen hogy átfurakodott a füstön és a zenén, a lány csupán értelmetlen mormolásnak érzékelte.
- Kaja? - vetette oda mintegy mellékesen, noha gyomrát az éhség kiélezett karmai mardosták, jókora savmennyiség termelődött benne. Lezseren nekitámaszkodott az ajtófélfának, úgy téve, mint aki nagyon is jól érzi magát.
Greg hallgatott. Talán még fel sem fogta a kérdést, végtelenül lassan egyenesedett ki ültében, tekintetét jótékony homály burkolta.
- Aztán miből? - pillantása találkozott a lányéval. - Zay, Zay, Zay.. - Ciccegett fejcsóválva, arcán félmosoly jelent meg, melyből az említett nem túl sok jót olvasott ki. - Mit is tettél le az asztalra az elmúlt napokban..? A pozitív terhességi tesztedet leszámítva, te kis szajha.
Zay keze ökölbe szorult, háta mögé rejtette inkább, nem akart konfliktusba kerülni Greggel, aki látszólag semmit sem vett észre az ő egyre éledező dühéből, zavartalanul folytatta.
- Fogadjunk megint összeszedetted magad valami barommal, aki fizette az aznapi adagodat, aztán cserébe alaposan le..
- Hallgass - sziszegte. Képtelen lett volna tovább elfojtani a felgyülemlett feszültséget.
- Tehát igaz - felállt, szélesen elmosolyodott. - De ha már ennyire belelendültél, mi lenne ha drog helyett pénzt kérnél? Akkor legalább nem döglenénk éhen...
- Greg, fogd be, vagy esküszöm... - minden izma megfeszült, idegszálai a pattanás határán álltak, össze kellett szorítsa fogait, hogy ne folytassa a megkezdett mondatot.
- Vagy mi lesz? - közelíteni kezdett felé, míg mellkasával a kemény fának préselte a lesoványodott testet, bal karjával megtámaszkodott mellette a falon, arcuk közt elenyészővé vált a távolság.
- Bűzlesz a marihuánától - fintorodott el.
- Akárcsak te - vágott vissza.
- Megyek, szerzek valami ehetőt - mordult rá, kiszabadította magát a forró test és a rideg fal kettős fogságából.

Ismét a hideg utca idegen köveit érezte teste alatt, az a kis meleg, mit a lakásban raktározott magába pillanatok alatt illant el. Vacogott, akármennyire húzódott is össze a nagykabát alatt. Másodpercnyi időtartammal befalta a kiflit, nem is igazán érezte az ízét, gépiesen rágott, csak végre érezhessen valami telítőt is gyomrában tabletták helyett. Nem szívesen lopott, határozottan utált, mégis, napok óta az első szilárd tápláléknak az az egy szem kifli bizonyult, amit a piacról emelt el.

Hát íme, ott ült, Detroit egy jelentéktelen utcájában, a járdaszegélyen, talpai alatt folyt a víz egyenest a csatornába, cipője beázott, sapkája egészen rátapadt dús hajára, melyet mindig elrejtett alá. Közönyös szemmel nézte a világot innen, hol egymaga volt.
Nem fűlött a foga hozzá, hogy visszamenjen az albérletbe. Greg elviselhető lakótársnak bizonyult ugyan, elviselhetőbbnek, mint eddig bármelyik, akivel egy fedélen osztozott, ám szúrós megjegyzéseitől ő sem kímélte meg. Pedig hányszor húzott hasznot belőle és a testéből, hányszor..

Ennek gondolatára kellemetlenül összefacsarodott a szíve.
- Hella, Greg? - magas alak árnyéka vetült rá, válla felett hátrapillantott.
- Otthon - felelte kurtán, köszönés nélkül. - Ha sietsz még neked is jut.. - Hangjában leplezetlen gúny ütötte fel fejét, mire a fiú felvonta szemöldökét.
- Ej, de harapós kedvünkben vagyunk ma. Este gyertek át. Zárt körű lesz.
- Holnap dolgozom. - Morogta, már nem nézett rá, arra sem vette a fáradságot. Cipője orrát bámulta, amint elmerül az olajfoltokkal tarkított esővízben.
- És ez mióta akadályoz meg téged bármiben is? - Nevetett.
- Noah, mi lenne, ha lekopnál rólam..? - sóhajtott fásultan. - Nincs pénzem, Gregnek meg még annyi se. A ma este nem fog menni. Sajnálom. - Felsandított, a zöld szemek vizsgálódón meredtek vissza rá. Noah ápolt volt, mint mindig, haját kevés zselével borzolta össze, semmi festék, csupán a természetes barnaság. Az egész srác olyan fessnek, jó partinak tűnt első ránézésre, de Zay megtanulta az évek során a látszat csalárdságát. Annyi mindent ígértek már neki.

Lakhatna a csillagokban, ezüstláncon függhetne nyakában a Szaturnusz, ha nem dőlt volna be mindennek. Naiv volt, kislány volt, és mindennél, mindennél elhagyatottabb. Az elhagyatottságtól megint csak kellemetlen érzések uralkodtak el rajta, hajnal óta folyamatosan tüske bökte, mely azt sugalmazta neki; valaki a nyomában van. Számtalanszor nézett hátra, de a járókelőkön kívül igazán semmi gyanúsat nem vélt felfedezni maga körül. Az illető bizonyára nagyszerűen értette a dolgát, észrevétlenül vegyült el.
- Akkor este - biccentett, s elindult a lány számára ismerős irányba.
Hosszasan nézett utána, figyelte a határozottnak festett lépteit, melyek félelmet hordoztak magukban és annyi bizonytalanságot.. Ismerte Noaht, egy kicsivel jobban, mint a többi embert, kik körülvették. Azt is tudta, hogy mindig is tetszett neki, noha soha sem próbálkozott nála semmivel. S ha nem is mutatta ki, de ezt legbelül nagyra értékelte. A férfiak – persze azok, akik egyáltalán felismerték nemi hovatartozását, állandó viselete a bő póló és hajkoronáját leplező baseball sapka nem láttatott sokat nőiességéből a mohó szemeknek – nem épp’ tisztelettudó bánásmódjukról voltak híresek vele szemben. Meg tudta védeni magát, ha arról volt szó. Ha arról volt szó... Ezzel szemernyi gond adódott csupán, mely nem csak a pénzhiányban merült ki, nem.. Mert bár érdektelennek és erősnek tűnt, mégis megtörten hagyta magát sodortatni azzal az árral, mely eddig is elmosta őt.
S már akkor tudta, hogy este ott lesz, szívni fog és kefélni és másnap ugyanúgy ébred majd fel, mint minden reggel. Hogy az élete az utóbbi négy évben rohadtul semmit sem változott.

Ülőpárnák a földön, középen vízipipa, félhomály. Akár bensőséges és hangulatos is lehetett volna az a légkör, amit Noah megteremtett. Talán szándékosan, talán csak a helyzet szivárogtatta magából azt az érzést, hogy itt valami készülőben van. Az öt helyet elfoglalták, több vendéggel nem számolt, igazi családias estének indult az egész..
-Zay? - nyújtotta felé a pipa csövét D. Ő csak D. volt, a Big D. A szűkebb társaság, melyet ők öten alkottak; Greg, Noah, Big D, Brittany, és persze Zay, egyetlen beszélőnévvel büszkélkedő tagja. A titkát soha senkinek sem árulta el, vajon a D milyen nyelvű szó rövidítése? Mert Big D. bizony német származással büszkélkedett, Amerikába indult, persze végül Detroit nyomornegyedében kötött ki, mint mindenki, aki álmokkal teli légballonnal érkezett ide, de a gumi túl vékonynak bizonyult. A srácot termetét tekintve egyáltalán nem lehetett volna az átlagos kategóriába sorolni, széltében kétszer akkora volt, mint egy normális férfi. (A dick német jelentése dagadt, az angolt ugye nem kellene részleteznem.:))
- Nem - utasította el alig hallhatóan, remélte, hogy a többiek már eléggé átélték ahhoz az érzést, hogy ne tűnhessen fel nekik az ő visszakozása.
- Mi ütött beléd? - morogta Greg. - Két napja úgy viselkedsz, mint valami kinyalt úri picsa.
Zay fogcsikorgatva bámulta szakadt tornacipős lábait, mereven nézte őket, tudta, most mindenki rá várakozik. Várták a reakciót, a kemény visszavágást, a dühös szemvillanását, vagy egyszerűen csak azt, hogy elvegye végre a csövet.
Lassan felemelte fejét, kifejezéstelen tekintetét körbehordozta rajtuk. Teljesen másutt járt, elmosódott foltként érzékelte csupán Greg kopasz fejét, Brittany szőke haját, és a gomolygó füstöt, mely puszta belégzése is elegendő volt számára ahhoz, hogy ne legyen teljesen ura elméjének.
Apró sóhaj hagyta el ajkát, a pipacsőért nyúlt hosszas, kicentizett mozdulattal.
- Na végre - mosolyodott el Noah, de ő ezt sem vette észre. - Azt akarom, hogy jól érezd magad. Ritkán mosolyogsz.

Zay legszívesebben felnevetett volna. Mit érdekelte őket, hogy mosolyog-e vagy sem, vagy az, hogy mit érez? Részese volt ennek az egész szarságnak, együtt drogoztak és nem árulták be egymást, az összetartás ebben kimerült. Emberi érzéseknek nem volt helye ott. Ez egy másik világként működött, a barát cinkosnak számított csupán, az ellenfél pedig halálos veszedelemnek.
Képtelen volt megmarkolni azt a szívókát. Félúton elakadt a keze, melegséget érzett. Érintést. Mintha.. valami.. vagy inkább valaki megérintette volna a csuklóját, s most ráfonta volna az ujjait, kissé erősebben szorítva azt, megálljt parancsolva neki. A forróság szétáradt testében, olyasfajta nyugalom ereszkedett megfáradt lelkére, mi megakasztotta benne a szuszt, szája résnyire nyílt, szeme egészen bepárásodott. Nem engedte tovább.

Megrázta magát. Határozottan vette el a kék csövet, szájához emelte, kifújta az összes levegőt tüdejéből. Elbúcsúzott az utolsó józan gondolatától is, megszabadult az előbbi különös érzésétől, mindentől. Kiürült elmével, szintúgy üres tüdővel, de sajgó szívvel szívta tele tüdejét a dohány, s fű keveréke alkotta füsttel. Az íz, a szag, túl megszokottá, túl ismerőssé vált számára az évek során. Már ismerte a műsort, várta, hogy a zsibbadtság agyába, karjaiba, lábaiba kússzon. Csak szívta és szívta, érezte, hogy tüdeje még bírja, nem telt még meg teljesen, arca lassacskán vörösbe váltott, szeme sarkában könnyek gyűltek, de ő még mindig teljes erejéből szippantotta magába az anyagot.
- Hé… Elég lesz már - Greg reszelős hangja távoli zajként, tompán zúgolódott, az egész olyan volt, mintha egy víz alatti világba került volna. A könnyek csalta homály, az egyre tompább érzékek, s ez a forgó, veszélyes világ, cápákkal telítve.
A következő kép, mely eljutott hozzá, amint Greg kitépi szájából a szipkát, ő pedig fuldokolva görnyed össze. Füst árad a szájából, az orrából, noha ő úgy érzékelte, minden egyes testnyílásából fölébe száll a méreg. Szabályosan csurogtak a könnyei, miközben levegőért kapkodva próbálta megtámasztani magát.
- Vigyük ki, lehet, hogy hányni fog… - hallatszott, nem tudta volna megmondani, ki mondta, de nem is izgatta különösebben.
Felállt, lehunyt szemekkel lélegzett, örömmel töltötte el a levegő puszta áramlása tüdejében.
-Zay? - Noah volt, vagy D. ? Annyira szédült, s a valóságkép szinte kockánként jelent meg neki, hogy meg sem tudta volna különböztetni őket. Elmosolyodott.
- Jó féle - fordult vissza, akár egy lassított felvétel, a pipa irányába.
- Ne vidd túlzásba.
- Még csak egyet szippantottam. Ti meg már két körön túl vagytok. Sajnálod, tán, Greg? Nem volt elég? Esetleg annyira függő vagy, hogy nem bírod kivárni a sorodat? - Vigyorogva, könnyedén beszélt. Úgy, ahogyan Greghez sohasem szokott. A férfiban látszólag komoly belső hadakozás dúlt, a megrökönyödés és a hirtelen düh kavalkádja örvénylett vöröses szemeiben.

Zay látszólag élvezte a helyzetet, érdekes, táncikáló léptekkel oldalazott a pipához. Könnyedén levetette magát a párnájára, immár aprókat, de annál többet szívogatott.
- Ezért utálom pipából szívni - fintorgott. - Nem lehet mértéket tartani.
- Nekünk sikerült - jegyezte meg sötéten Greg.
- Neked soha nem sikerül - felelte váratlanul fagyosan. - Ha sikerült volna, most nem tartanál ott ahol.
Greg igyekezett megőrizni a hidegvérét, bár látszólag ez egyre nagyobb erőfeszítésébe került. Noah mellélépett, valamit magyarázott neki, mire ő bólintott.
A lány észre nem is vette észre, hogy lassanként mind átszivárognak a másik szobába, és ő kettesben marad a barna fiúval. Öntudatlanul feküdt el a párnák között, feje idétlenül oldalra bukott, halkan koppant a padlószőnyegen.
- Áú… - rándult össze Noah arca. – Fájt?
Mint ki félálomban van, úgy fordította a hang irányába fejét. Üres szemekkel, bamba képpel meredt rá.
- Többiek? - kérdezte nyeglén. Eltűnt belőle a felelősségérzet, és egyáltalán mindenfajta kontroll megszűnt létezni a lányban. Szerette ezt az állapotot, most mégsem érezte jól magát. Se jól, se rosszul, egyszerűen lebegett a valóság, és e között a másik furcsa dimenzió között. Gondolkodni sem tudott – és nem is akar - , de kikapcsolni sem. - Ó - mosolyodott el, valahogyan olyan erőltetettnek hatott az is. - Értem már.
- Mit is? - óvatosan melléült, ellenőrizte a szenet, abból még igen sok hátra maradt. A dohány azonban csaknem teljesen elégett, így még utoljára mélyen letüdőzte a füstöt.
- Elküldted őket - állapította meg. - Le akarsz velem feküdni - mélyen a szemeibe nézett, olyan mélyen, amennyire a lelkén uralkodó köd megengedte, hogy beléje lássanak. A ködfátyol mégiscsak áttekinthetőbb, mint a feneketlen sötétség.
- Miből gondolod ezt? - kérdezett vissza, állta a bódult tekintetet, s keze alig észrevehetően Zay hasára kúszott.
- Mióta megláttál, azóta meg akarsz kapni - Noaht kissé lehűthette ez az érdektelen, tényszerű közlés, ujjai megfagytak egy pillanatra. Kényszeredett nevetést hallatott.
- Mikor először megláttalak, azt hittem fiú vagy. Kezdjük itt.
- Mikor úgy láttál először - hunyta le szemeit, magában felidézte azt a michigani kiruccanást.. Leruccantak a tóhoz, sokan. Akkor látta életében másodszor Noaht. Ő már rég a társaság magvának számított, önkéntelenül is imponálni akart neki. Valamiért zavarta, hogy nem veszi észre a nőiességét. Két részes, falatnyi bikinit öltött, derékig érő haját engedte hullámokban, dúsan leomlani íves hátán. Élvezte a fiú elismerő pillantásait, éhes szemei levetkőztették őt, képzeletben újra és újra magáévá tette Zayt.
- Te is élvezted. Ne mondd, hogy nem.
Nem felelt. Pár másodpercig fürkészték egymás arcát némán, majd Zay megpróbált felülni, de olyannyira eltompult már, hogy a legcsekélyebb erőfeszítést sem tudta kifejteni. Remegő kezekkel, végtelen lassúsággal nyúlt bal kezével Noah nyakához, erőtlenül, de határozottan húzva le magához. Egyszerre hunyták le szemeiket, a fiú teljes súlyával ránehezedett az immár tehetetlenné vált lányra, addig csökkentve a kettejük között fennálló távot, míg ajkuk egybeforrt.
- Zayne - húzódott el Zay.
- Tessék..? - nézett rá zavarodottan, ő sem volt már teljesen ép eszénél, de Zaylie állapotát meg sem közelítette.
- Azt hitted a Zay ennek a becézése.
- Jaj… - forgatta szemeit. - Rég volt. Nem mindegy?
- Neked lehet, hogy az - undor tükröződött vissza szép arcáról, Noah dühösen fújtatott.
- Hallgass. Csináld.
Levetett nadrágja rég mellettük hevert, erőszakosan markolta meg csuklóját, férfiasságához vezetve azt. Zaylieből lemondó, mély lélegzetvétel szakadt fel, kelletlenül ragadta meg Noah kőkeménnyé vált tagját.

Észrevétlenül kerültek le róla ruhái, a srác ajkai nem tétlenkedtek, hol finom, hol vadabb csókokkal, harapásokkal borították be testét mindenütt. Mindig szerette, ha nyakát kényeztetik, ezúttal azonban képtelen volt átadni magát az érzésnek. Még sem szólt egy árva szót sem. Hagyta, hogy Noah mohó kezei minden intim zugába kéretlenül beférkőzzenek, szemtelenül kihasználva ezt a múlandó állapotot. Amint a puha ujjak szemérmét érintették felnyögött, de ez korántsem az élvezetének köszönhette. A hüvelyébe csúszó ujjak fokozatosan erősítették fel benne a fájdalmat, egy csepp nedvesség sem ragadt rájuk, partnere azonban semmit sem vett észre ebből. Állatként lihegett a nyakába, igazi vadállatként.
Halkan nyöszörgött, amit Noah igencsak félreérthetett, gyorsított a tempón, egyre vadabbul próbálta puszta kézzel kielégíteni Zayt, ezzel ellenkező hatást kiváltva. Zay úgy érezte menten belehal a fájdalomba, s hüvelye kettészakad, öntudatlanságából nem tudott felocsúdni. Bele sem mert gondolni, tiszta fejjel mekkora mértékű lenne az a fájdalom. Igazán megijedt. Önmagától, nem pedig Noahtól. Tőle pontosan erre számított, semmi többre. De ő, Zaylie, hogyan hagyhatta ezt bekövetkezni? Férfiak, idegenek, ismeretlenek. A társaság egyik tagja, akivel holnap és holnapután ugyanúgy szembe kell néznie.

Egyszerre megszűnt a félelme. Hiszen eddig is mindent átvészelt valahogyan. Mikor eljött otthonról akkor is talált menedéket, ha csak rövid időre, de akkor is volt hol laknia. Mindig, mindent túlélt, a legrizikósabb helyzeteket is megúszta. Ez nem lehet a véletlen műve..
Szemei kipattantak. Felsikoltott. Noah arcán önelégült vigyor terült szét.
- Te jössz - lekászálódott a lányról, ki szaporán hullámzó testtel kapkodta a levegőt, a szoba egy pontjára fókuszálva, hatalmasra tágult pupillákkal. – Zay?
Zaylie halálra váltan markolta meg a díszpárna szélét, öle elé rántotta azt, hogy eltakarja az átható, jeges szempár elől. Bár a szobában állt a levegő, egyenes szálú, ébenfekete haja enyhén hullámzott a levegőben, bő, szintén éjsötét, magas nyakú kabátot viselt, melyet közepétől tetejéig ezüst csattok fogtak össze a magas, s széles testen. Fehér bőre a megszokott emberi fakóság helyett szinte szűziesen ragyogta be a félhomályt.
Zayt kiverte a víz, ajkai remegtek a félelemtől. Biztos volt benne, hogy maga a halál jött el érte.