Voldemort utolsó átka avagy a politikai Harry Potter

Egyedül volt, és az üldözők egyre közeledtek. Harry lélekszakadva rohant a hosszú, sötét folyosón. Barátai már mind elestek, vagy magányosan küzdöttek az ellenséggel valamelyik homályos teremben. Harry éppen kijutott az egymásba nyíló szobák kusza labirintusából, és a folyosó végén reményei szerint a kijárat várta. Végre kimenekülhet az épületből, és segítséget hívhat! Ha a Rend gyorsan közbelép, talán még megmenthetik a többieket. A halálfalók léptei egyre közelebb kopogtak, de a távolban már derengeni látszott a kijárat négyszöge. A távolság lassan fogyott, és egyre tisztábban rajzolódott ki a félig nyitott ajtó, amin napfény szűrődött be a folyosóra. Már csak húsz méter... már csak tizenöt... Harry összeszorította a fogát, és nekirugaszkodott az utolsó szakasznak. A fény azonban hirtelen halványodni kezdett, ahogy a padlóból és a falakból szürke köd gomolygott elő, hamuszín homályba takarva a folyosót. A ködből egy magas férfi bontakozott ki. Karcsú alakját éjfekete palást ölelte körül, márványfehér arcán kegyetlen mosoly, vörösen izzó tekintete szinte béklyóba verte Harryt. A fiú rémülten torpant meg, de túl nagy volt a lendülete, így egyensúlyát vesztve, tompa puffanással esett hasra a Sötét Nagyúr előtt.

Megható, milyen lelkesen sietsz az üdvözlésemre! suttogta gúnyosan Voldemort.
Harry feltápászkodott, és dacos pillantást vetett ellenségére. Közben az üldöző halálfalók is odaértek. A Sötét Nagyúr egy intéssel megálljt parancsolt csatlósainak, és szertartásos mozdulattal elővonta a pálcáját.
Elérkezett hát a rég várt pillanat, Harry Potter. Az én álmom és a te rémálmod egyszerre válik valóra. Gondolom, sokszor elképzelted magadban, milyen lesz az utolsó találkozásunk. Bizonyára attól reszkettél, hogy egyetlen varázsigével kioltom majd a hitvány kis életedet. Nos, kezdetben valóban ezt terveztem. Azonban múltkor a Minisztériumban szeretett mentorod, az a szánalmas, vén Dumbledore, arról prédikált nekem, hogy vannak a halálnál rosszabb dolgok is. Ebben teljesen egyetértek vele. Ezért most egy egészen különleges átokkal sújtalak. Életben maradsz, de fenékig fogod üríteni a félelem és a kudarc kelyhét...
Harry gyorsan körülnézett, merre menekülhetne. Előtte Voldemort, mögötte halálfalók, de balra egy ajtó! Talán nincs bezárva gondolta a fiú. Ismét koppanások hallatszottak. Talán újabb halálfalók közelednek? Harry megragadta a pálcáját, és nekifeszült az ajtónak. A folyosó hirtelen eltűnt, és egy tágas irodában találta magát. Rádöbbent, hogy pálcája helyett aranyozott pennát szorongat, és ami az előbb ajtónak tűnt, az valójában egy mahagóni íróasztal lapja. Ami pedig a koppanásokat illeti, a titkárnő kopogtat már vagy fél perce az iroda ajtaján. Meglehetősen diszkrét teremtés, sohasem nyit rá szendergő főnökére.
Tessék! szólt ki Harry álomittas hangon.
Megérkeztek a délutáni megbeszélés résztvevői, miniszter úr!
Küldje be őket!

A kitáruló ajtón Ronald Weasley államtitkár és Hermione Granger bírónő lépett a szobába. Hermionét a közelmúltban részben saját érdemeinek, részben Harry és Ron hathatós közbenjárásának köszönhetően tagjai közé választotta a Wizengamot bírói testülete. Természetesen nem ez volt az egyetlen tisztség, amit Hermione betöltött. Közvetlenül hatalomra kerülése után Harry kinevezte őt a Sajtó- és Oktatásügyi Főosztály vezetőjévé (a rosszemlékű főinspektori posztot az új miniszter eltörölte) valamint a Mugli és Varázslény Anti-diszkriminációs Bizottság elnökévé. Emellett Hermione volt Harry pártjának kampányfőnöke, maradék idejében pedig szüleivel közös vállalkozását, a Granger&Granger Bt-t igazgatta. Ennyi elfoglaltság mellett naponta kellett használnia az időnyerőt, amelynek McGalagony nyugdíjba vonulása után immár jogos tulajdonosa lett.
Üljetek le, gyerekek! kínálta őket hellyel Harry. Miről is kell ma beszélnünk?
Súlyos problémák vannak! Az ellenzék megint ármánykodik! mondta aggodalmas hangon Hermione. Harry ideges mozdulattal megigazította a szemüvegét, és a gondolataiba mélyedt. Régebben sokkal egyszerűbben mentek a dolgok, még a hatalomhoz vezető út is valóságos diadalmenet volt. Harryt születése óta ismerték a varázsvilágban, ő volt a Fiú Aki Túlélte. Később tetteivel szerzett hírnevet, ő lett a Fiú Aki Szembeszállt Tudjukkivel. Bár a Minisztérium és a Reggeli Próféta időről-időre megpróbálta befeketíteni, egyre többen rajongtak érte. Az utolsó iskolai évben határozta el Harry, hogy növekvő népszerűségét kihasználva politikai pályára lép, és saját fegyverükkel győzi le az ellene áskálódó minisztériumi embereket. Hermione és Ron lelkesen fogadták az ötletet, és rögtön el is kezdték a tagtoborzást az új párt számára. Néhány hét múlva megalakult a Szárnyaló Griffek Szövetsége. A három jó barát Madame Rosmertha kocsmájában tartotta az első elnökségi ülést. Ekkorra a Roxfort tanulóinak döntő többsége már az új párt, az SZGSZ szimpatizánsa volt, a nagykorúak közül igen sokan hivatalosan is beléptek. Ezért Harry úgy döntött, hogy a propagandát ki kell terjeszteni az iskola falain túlra. Roxmortsban pártirodát állítottak fel, ahonnan baglyokkal juttatták el a pártot népszerűsítő kiadványokat az ország legtávolabbi zugába is. Az iroda működtetését a Weasley Varázsvicc Vállalat finanszírozta. Az iskolai szünetek idején plakátragasztó és agitátor csapatok rajzottak ki a Roxfortból, és minden útjukba kerülő varázslót és boszorkányt megpróbáltak meggyőzni arról, hogy Harry a legalkalmasabb miniszternek. Hermione javaslatára a kampány arra épült, hogy Harry bátorságát, fiatalos lendületét szembeállították a hatalmon lévő minisztériumi tisztviselők hazugságaival, gyáva megalkuvásával. `Bátorság! Leszámolás a halálfalókkal!` harsogták a jelszavak a Harry arcképével díszített szórólapokról. `Véget kell vetnünk a Cornelius Caramel és utódai által folytatott gyengekezű politikának!` mennydörögték a lakossági fórumok szónokai. Hermione stratégiája tökéletesen bevált. A Minisztérium amúgy is megtépázott népszerűsége sosem látott mélységbe zuhant, míg Harry és az SZGSZ támogatottsága napról napra növekedett. A végén Harry egy nyilvános vitában lehengerelte a minisztert, aki elismerte vereségét, és lemondott. Hatalmas ünnep volt azon az éjszakán, örömujjongás, utcabál, az SZGSZ aktivistái karamellás buktát osztogattak. Másnap Harry elfoglalta a bársonyszéket. Azután jöttek a botrányok. Az első vihart Ron személyzeti politikája kavarta. Az új államtitkár ugyanis a második munkanapján húsz tisztviselőt rúgott ki, akik valaha a Mardekar tagjai voltak. Ron azt nyilatkozta a Reggeli Prófétának, hogy az elbocsátott dolgozók különböző korrupciós ügyekben találtattak bűnösnek, a mardekaros kötődés pedig egyébként is biztonsági kockázatot jelent. Néhányan morgolódtak, hogy itt valójában politikai tisztogatásról van szó, de a többség gyorsan napirendre tért az eset fölött. Ezzel ellentétben a következő botrány, a Tiltott Rengeteg privatizációja hatalmas felháborodást váltott ki. Mr. Lovegood lapja szivárogtatta ki a szerződést, amelyet a Roxfort nevében Neville Longbottom gazdasági igazgatóhelyettes szignált, a vevőnél pedig mindenki megdöbbenésére Hagrid aláírása szerepelt. `Ez a beruházás végső soron a diákoknak is hasznára válik. Hagrid egy magán vadasparkot szándékozik létrehozni, ahol a látogatók az erdőben élő legendás lényeket saját természetes környezetükben, a lények megzavarása nélkül figyelhetik meg. Így szélesebb körben terjednek a velük kapcsolatos ismeretek, és remélhetőleg a tolerancia is növekedni fog` magyarázkodott Neville. Sokakban felmerült a kérdés, hogy a szerény körülmények között élő vadőrnek miből futotta ekkora befektetésre. A választ egy sértődött gnóm adta meg, aki elárulta, hogy a Gringotts igazgatótanácsának egyik befolyásos tagja, Bill Weasley intézte el Hagridnak a VIP hitelt. A gnómok hírhedten nehezen tűrték, ha az emberek megpróbáltak beleszólni a bankjuk ügyeibe. Harry azonban komoly fenyegetésekkel kényszerítette őket, hogy Billnek helyet és szavazati jogot adjanak a legfőbb döntéshozó testületben. Néhány nap múlva egy tényfeltáró cikk rávilágított, hogy a vadaspark mellett egy luxushotel is szerepel a tervekben. Arra is fény derült, hogy az építkezés fővállalkozója nem más, mint Dean Thomas, a miniszter egykori szobatársa, ráadásul maga Harry is a hotel résztulajdonosai közé tartozik. `A Roxfort tanulói természetesen ingyen látogathatják a vadasparkot, azonban az építkezés idejére a területet kénytelenek leszünk lezárni` nyilatkozta a fővállalkozó. A diákok ugyan korábban sem léphettek az erdőbe, ettől kezdve azonban az igazgatói tilalom mellett troll verőlegények is őrködtek a Tiltott Rengeteg háborítatlanságán. A varázslótársadalom óriási felzúdulással reagált a hírekre. Baglyok százai árasztották el a Minisztériumot, a tisztviselők alig győzték elolvasni a rengeteg tiltakozó levelet. Minden levélíró azt hangoztatta, hogy a Roxfort egyetlen része sem idegeníthető el, a korrupciós ügy résztvevőit pedig meg kell büntetni. A hevesebbek egyenesen a miniszter lemondását követelték. Még el sem csitult a botrány, amikor újra a Weasley család került a figyelem középpontjába. Harry ugyanis soron kívül Merlin-díjjal tüntette ki Mr. Weasleyt, és a muglikkal kapcsolatos tapasztalatainak elismeréseként kinevezte őt különleges főtanácsadónak. Néhány hét múlva Mr. Lovegood lapja megszellőztette, hogy Ron bátyja, Charlie lebukott, amikor vámmentesen akart sárkánytojásokat behozni az országba, de felsőbb utasításra megszüntették az ellene folyó eljárást. Hermione volt az egyetlen, aki nem sározódott be ezekben az ügyekben. Cége, a Granger&Granger Bt. csendben gyarapodott, de semmi korrupciót nem sikerült rábizonyítani. Mindazonáltal Hermione sem örvendett túl nagy népszerűségnek politikai szónoklatai miatt. A Mugli és Varázslény Anti-diszkriminációs Bizottság elnöke ugyanis kötelességének érezte, hogy minden héten újabb nyilatkozatot adjon ki a manójogok fontosságáról, és elítélje a varázslótársadalom intoleráns, kirekesztő magatartását. Hermione nyilatkozatai felbátorították a házimanókat, akik napról-napra szemtelenebbek lettek. Sokan megtagadták az engedelmességet gazdáiknak, és csatlakoztak a szabad manók egyre növekvő táborához.

Természetesen egyetlen varázsló és boszorkány sem nézte jó szemmel, hogy házimanója faképnél hagyja, de semmit sem tehettek. Aki szót mert emelni a túlzott manószabadság ellen, azt az egyenjogúság és a haladás ellenségének kiáltották ki. Harry Potter és az SZGSZ népszerűsége tehát gyorsan fogyatkozott, az ellenzék pedig szerveződni kezdett. Gyűlölt riválisának sikereit látva ugyanis Draco Malfoy is politizálásra adta a fejét. Mardekaros barátaival pártot alapított, a Varázsvilág Igaz és Régi Tradícióinak Utolsó Szövetségét. A nyakatekert nevű VIRTUS kezdetben csupán egy kicsiny, elitista, aranyvérűekből álló csoport volt, amit az alapítókon kívül senki sem vett komolyan. Ahogy azonban a varázslók és boszorkányok sorra ábrándultak ki Harryből, egyre többen fordultak az új párt felé. Draco persze megragadta a kínálkozó lehetőséget, és mindent megtett, hogy újabb híveket állítson maga mellé. Ékesszóló beszédekben ostorozta az SZGSZ erkölcstelenségét, és kíméletlenül lecsapott a legkisebb hibára is, amit a miniszter és csapata elkövetett. Soha nem mulasztotta el részletezni, hogy ő milyen módon viselkedne az adott helyzetben, hogyan oldaná meg a problémát mindenkor a szilárd erkölcs talaján állva. Beszédeit a csalódott emberek hatalmas lelkesedéssel fogadták. Úgy tűnt, a Griffek szárnyalását egyre inkább vánszorgás váltja fel. Draco gondolatára Harry keze ökölbe szorult. Megköszörülte a torkát, és félbeszakította Hermione beszámolóját.

Bocsánat, Hermione, hogy közbeszólok. Sajnos ezek a dolgok, amiket most mondasz, egyikünk számára sem ismeretlenek. Nem baj, hogy mondod, de hidd el, tudom. Nézzétek, gyerekek, nem vagyunk tökéletesek. Egyáltalán nem. Nem is leszünk. Pontosan tudom, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Vannak konfliktusok, és még lesznek is. De nem szabad megijednünk. Engem már a Roxfortban is az ambicionált, hogy hitet adjak nektek és az egész Griffendale-nek, hogy megcsinálhatjuk, hogy nyerhetünk, hogy nem kell lehajtanunk a fejünket. Hogy nem kell beijednünk Voldemorttól, Dracotól pedig különösen nem. Nagy dolog volt, imádtam, életem legszebb része volt. El is értük a céljainkat. Legyőztük Voldemortot, és Carameléket is félreállítottuk.
Igen, igen! vágott közbe Ron. És mi a hála a Sötét Nagyúr legyőzéséért? Arról cikkeznek ezek a mardekarosok, hogy a Weasley Varázsvicc Vállalat kapja az összes állami megrendelést! Pedig a cég csak a győzelem évfordulóján megrendezendő tűzijátékra kapott megbízatást. Szóval itt az ideje, hogy keményen odavágjunk ennek a szemét Draconak. Követelnünk kell, hogy a VIRTUS határolódjon el a halálfalóktól. És azt is folyamatosan hangsúlyoznunk kell, hogy az idősebb Malfoy halálfaló volt, ezért Draco nem szalonképes a politikai életben. Egyébként, Harry, ööö... ha feltehetek egy kérdést... szóval van valami, ami még mindig nem egészen világos számomra. A győzelemről meg a tűzijátékról jutott eszembe. Mindenki tudja, hogy nagy varázsló vagy, és hatalmas győzelmet arattál Tudjukkin. Persze mi végig ott voltunk veled, és segítettünk, amiben tudtunk. Viszont az utolsó párbajnál egy pillanatra azt hittem, hogy vége mindennek. Láttuk, ahogy elesel; azt hittük, hogy meghalsz, de aztán felálltál, és győztél. Elárulod, így magunk között, hogyan csináltad?
Az isteni gondviselés, meg trükkök százai, amikről nektek nyilvánvalóan nem kell tudnotok felelte Harry sejtelmes mosollyal.
Akkor nem lesz gond a továbbiakban sem somolygott Hermione. Bizonyára van még néhány jó trükk a tarsolyodban a mostani és a jövendő nehézségek megoldására is.
Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ha őszinte vagyok hozzátok, azt tudom mondani, hogy tele vagyok kétségekkel, a magabiztosság mögött ott van az őrlődés. Egy sor ügyben nemhogy a hatodik, de még a harmadik lépést sem tudom. Csak az első kettőt. Tényleg, erről jut eszembe... Ron! Tudnál ajánlani valakit a Griffendale-ből, aki annak idején jó volt jóslástanból?
Miért? kérdezett vissza Ron.
Kellene egy megbízható ember a Kormányzati Jósda élére! felelte Harry.
Emlékszel még, kik voltak a táncpartnereink a negyedéves karácsonyi bálon? A Patil lányok mindketten jók voltak jóslástanból. Hát igen, az a bál és az a tánc... a régi szép idők! vigyorgott Ron.

Az emlék még Harry arcára is mosolyt csalt.
Bocsássatok meg, hogy elrontom a nosztalgiázás örömét, de mutatnom kell valamit, amitől elmegy a jókedvetek! szólt közbe gúnyosan Hermione.
A miniszter és az államtitkár megdöbbenten nézte az újságot, amit a kampányfőnök a mappájából húzott elő.
Ez Draco pártjának lapja, az Arcanum Magi jegyezte meg Hermione.

Az újság címlapján két fotó díszelgett. Az első az éppen emlegetett karácsonyi bálon készült. Az elegáns Harry és a nevetséges talárba öltözött Ron csetlő-botló tánclépéseket tesznek partnereik kétségbeesett irányításával. A második kép a választási győzelem éjszakáját mutatta. A fotós azt a pillanatot kapta el, amikor a két jó barát diadalittasan táncra perdült az emelvényen. `A helyzet változott, de a mozgáskultúra ugyanaz` hirdette a vitriolos képaláírás. A miniszter szeme a lap tetejére ugrott, ahol szinte üvöltött a főcím: Táncolj, Harry! Búcsúbuli!
Harry nagyot sóhajtott, és eltöprengett, hogy valóban csak álmodta-e Voldemort utolsó átkát.