Visszavágó hatodik sebességben 1.

Kellemesen meleg tavaszi idő volt, a nap sugarai szinte már égették a szerelőműhely bádogtetejét. Messziről is tisztán kivehető volt a felirat a tetején: Susanne. Mindössze ennyi, semmi autójavító, vagy ilyesmi. Lakkfekete Audi fékezett előtte és egy öltönyös férfi szállt ki belőle. A tétlenül álldogáló segédtől kért útbaigazítást.
- Jó napot! Meg tudná mondani, ki itt a főnök?
A fiú unottan visszaköszönt, majd a műhely kitárt kapui felé intett.
- Odabent van.
- Köszönöm.
A férfi kissé tétován lépett be és párat koppantott az óriási fémkapu egyik szárnyára.
- Jöjjön nyugodtan, itt vagyok hátul – hallotta a fojtott hangot, így elindult befelé. Több autó is állt a hangárszerű helyiségben, és nem akármilyenek: Lotus, Jaguar, Ferrari és hasonlók.

Már csaknem fél tucat mellett elhaladt, mikor megpillantotta az egyik alól kikandikáló lábakat. Egy Maserati volt, kabrió típusú, elegáns matt sötétszürke színű. A férfi vágyakozva legeltette rajta a szemét.
- Jó napot! – mondta, szinte csak azért, hogy jelenlétét a szerelő tudomására hozza. Karcsú test csusszant ki az autó alól.
- Segítene? – nyújtotta felé a kezét, mire a férfi készségesen felsegítette. Huszonöt év körüli fiatal nő volt, olajfoltos kezeslábasban és könyékig olajosan. Ahogy megtörölte verejtékező homlokát a karjával, azon is fekete csíkot hagyott. Fején szintén foltokkal tarkított baseballsapkát viselt megfordítva, haja apró fonatokban szabadon hullott hátára és vállaira. Kezeslábasa zsebén keskeny címke volt, Suze felirattal. A férfi tanácstalanul nézte olajos kezét, mire a lány elmosolyodott.
- Jöjjön utánam, ott majd lemoshatja – mutatott a bejárat felé – Egyébként mi járatban van?
- Egy közös ismerősünk, Gróf küldött.
Suze arca elkomolyodott.
- Akkor ezt majd az irodámban megbeszéljük.

Szótlanul mostak kezet, majd a lány levetve sapkáját hatalmas zsebei egyikébe gyűrte és arcát is megmerítette a tenyereiben felfogott vízben. Ezután kezével tessékelte a férfit a zárt irodarész felé. A helyiség berendezése egyszerű, ugyanakkor célszerű volt: egy hatalmas íróasztal, amit most szinte elleptek a kisebb-nagyobb papírhalmok, egy többrekeszes, zárható iratszekrény és egy kisebb fali könyvespolc, műszaki kiadványokkal és autós magazinokkal bőségesen megpakolva, alatta összetekert tervrajzokkal teletűzdelt esernyőtartó; az íróasztal mögötti és az előtte felállított szék és egy fogas, mellette keskeny ajtóval, ami nyilván az öltözőhelyiségbe vezetett.
- Foglaljon helyet – húzta ki Suze udvariasan a széket a férfinek, majd ő is leült az íróasztal mögött.
- Egy Pagani Zonda F-ről lenne szó – kezdte a férfi halk hangon. A lány keze megakadt abban a mozdulatban, amivel írni kezdett volna.
- A Gróftól tudhatja, hogy nem vagyok túl aggályoskodó és nem szoktam belefolyni a megrendelők magánügyeibe, de mégis mire kell magának a kicsike? Tisztában van az áru menettulajdonságaival?
- Igen és éppen ezért kértem. A megbízóim nagyban játszanak. Az egyik… hm… partnerüknél teljes vérfrissítésre lenne szükség.
- Ezzel tuti sikerülni fog, az már biztos! A kis gyöngyszem több vérvonalnak is elég lenne. Nem túl hangos ez olyasvalakiknek, mint az ön nagy megbízói? Mint már mondtam, nem szeretek magánügyekbe avatkozni, de ha elfogad egy tanácsot, elegánsabb, csendesebb megoldást javasolnék.

A férfi elgondolkozva támasztotta állát a kezére, a lány pedig várakozón figyelve a tollat billegtette ujjai között. Üzleti ügyekben nem volt türelmetlen.
- Jól van, mit tudna ajánlani? – törte meg végül a feszült csendet a férfi.
- Nos, szerintem egy Jaguar XK bőven elég lenne.
- De az elég hatásos?
Suze elmosolyodott.
- Akár egy felhőkarcolóval vagy nagyobb irodaházzal is elbánik. És ráadásul mindezt minimális feltűnéssel, maradandó nyomok nélkül.
A férfi komolyan bólintott.
- Pénz?
- Az anyagköltséget előre, a munkadíjat átadáskor. Szállításról és csomagolásról már önöknek kell gondoskodni. A határidő?
- Egy hét.
A lány gyors számolást végzett magában, majd megrázta a fejét.
- Kilenc nap. Annál előbb nem megy, a beszerzőimnek messziről kell hozni az alkatrészeket.
- Rendben, legyen annyi. Hely és pontos idő?
- Kilenc nap múlva hozzon egy autót a műhelybe –lehetőleg olyat, ami nem lóg ki ezek közül- és kérjen gyorsszervizt. Akkor egyenesen hozzám küldik, akárki legyen is itt éppen. Elintézzük a cserét, én színleg átnézem az autót, és mindenki megy a maga dolgára. Az anyagköltséget a Grófnak adja át, legkésőbb holnapig.
- Akkor azt hiszem, megegyeztünk. Csak még valami. Talán nem kell ecsetelnem, hogy ha…
- Jól van, megértettem, – vágott a szavába Suze – de nekem is lenne egy utolsó feltételem: kizárólag személyes kapcsolatot tartunk! Ne telefonáljon, vagy hagyjon üzenetet, se semmi ilyesmi. Ha mondanivalója vagy kérdése van, jöjjön ide és keressen meg. Remélem, ez nem túl nagy kérés.
- Ugyan, így nekem is jobb lesz. Nos – állt fel a férfi, mire a lány is felkelt és kijött az asztal mögül – öröm önnel üzletelni. Viszontlátásra és köszönöm! – utolsó szavainál kezet nyújtott, amit Suze határozottan meg is szorított.
- Viszontlátásra kilenc nap múlva!

Vendégét csak az iroda ajtajáig kísérte, mert még dolga volt odabent. A férfi autója felé menet egy utolsó vágyakozó pillantást vettet a garázs mélyén megbúvó Maseratira, miközben az járt a fejében, milyen kemény kézfogása volt a lánynak.
Alighogy elhajtott, újabb autó érkezett a garázs elé. A segédfiú még a munkát is abbahagyta, úgy bámulta az újonnan jöttet, vagyis az autóját. Elképzelni sem tudta, mit keres itt a régi típusú Chevrolet. A korát leszámítva egyébként kifogástalan állapotban volt és látszott - meg hallatszott is – hogy jól karban van tartva. A kiszálló tulajdonos farmert és fehér pólót, meg fekete zakót viselt. Harminc körüli lehetett, barna haja rövidre nyírva, szeme barátságosan csillogott.
- Helló, hol találom a főnököt?
- Az irodában van. Ha itt jobbra – kezdte a fiú a háta mögé mutatva, de a férfi közbevágott.
- Köszönöm, már ismerem a járást – mondta szinte szabadkozva, és nagy lendülettel elindult a kissé külön álló épület felé. A lány éppen akkor tette helyére a kagylót, mikor rövid kopogtatás után választ nem várva belépett. Miután becsukta maga mögött az ajtót, egy ideig szótlanul farkasszemet néztek egymással.
- Százados úr! Milyen kedves, hogy benézett! Rég láttam már errefelé.
A férfi elmosolyodott és elfogadta a széket, amit kínált neki.
- Mostanában eléggé elfoglalt vagyok, de a régi kedves ismerősökre azért mindig tudok időt szakítani.

Csak most, hogy leült vált láthatóvá az övére tűzött jelvény. Az is sejthető volt, hogy kabátja nem az izmai miatt dagad ki aránytalanul az egyik oldalon.
- Apropó, látom új a fiú – intett fejével a garázs felé.
- Igen. Tudja bizonyos okokból el kellett küldjem az elődjét – éles pillantást vetett a férfire, aki elfordította a fejét, de közben magában mosolygott – Tényleg, gratulálok az előléptetéséhez! Mi járatban van? – telepedett a lány féloldalasan az íróasztal sarkára, miután arrébb tolt egy kisebb iratkupacot.
- Erről szólva jobban szeretném, ha inkább továbbra is nyomozónak szólítana, ha nem gond – Suze mosolyogva megrázta a fejét – Sajnos a látogatásomnak komoly oka van. Illetve okai. Az első: hallott a Daiakonról?

A lány elkomorodott. A Daiakon egy nagyobb épületegyüttes volt, az egyik legforgalmasabb téren állt - és két napja sem volt, hogy valaki egy részét a levegőbe repítette. Mivel a téren rengeteg ember sétálgatott, sokan meghaltak, az épületből pedig alig egy tucat szerencsés élte túl.
- Hallottam. És? – hangja hideg volt, de nyugodt.
- Reméltem, hogy ön talán segíthetne nekem.
- Azt hittem jobban ismer, nyomozó úr, de úgy látszik tévedtem. Csak nem gondolja, hogy bármi közöm van ehhez?
- Miért, nincs? – kérdezett vissza a férfi hanyagul és kissé kajánul. Szemmel láthatóan módfelett élvezte a helyzetet. Suze most már ingerülten pattant fel.
- Dehogy van! És nem tűröm a szemtelen gyanúsítgatását!
- Jól van, nyugodjon meg. Tudom, hogy nincs benne a keze. Tényleg csak azért jöttem, hogy a segítségét kérjem. A tűzszerészek találtak némi maradékot, de nem tudnak vele mit kezdeni. A szakértelme kéne, Miss Tanner.
A lány visszaült az asztal sarkára.

- Szívesen adok tippeket, ha névtelen maradhatok. Senki sem ismerheti a szerepemet az ügyben.
- Jól van, ez elég méltányos kérés. De a kapitányságra muszáj lesz bejönnie, mert a bizonyítékokat nem hozhatom ki.
Suze jóindulatúan legyintett.
- Ennyi belefér.
- Akkor ezt megbeszéltük. A másik dolog tulajdonképpen csak itt ötlött fel bennem. A fickóról van szó, aki az imént hajtott el – A lány állta a pillantását – Ugye nem azért volt itt, amire gondolok?
- Nem vagyok gondolatolvasó – jegyezte meg Suze epésen, egészen halk hangon.
- Ebben az ügyben nincs kedvem tréfálkozni. Tudja, ki volt az?
A lány vállat vont.
- Nem mutatkoztunk be egymásnak. Bár a fekete Audiból már sejthettem volna, hogy még bajom lesz vele.
A férfi elmosolyodott az autó típusából és színéből levont következtetésen.
- Thomas Damien egyik bizalmas emberével tárgyalt.

Suzenak egyetlen arcizma sem rándult, de tekintetén látszott a meglepődés. A férfi türelmesen várta, hogy mondjon valamit. A lány tudta, hogy ez a húzása, ha most hallgat, vagy életfogytiglanit jelent, vagy az életébe kerül. Thomas Damien az alvilág teljhatalmú ura volt – ezzel mindenki tisztában volt, de senki sem bizonyíthatta. A nyomozó pedig tudott a vele való üzletéről. Ha jót akart magának, csak egy utat választhatott.
- Nem ismerem a részleteket – kezdte lassan – de nem hiszem, hogy nagy civil kárt okoznának, mert a pasas valami partnerről beszélt. Az meg nem valószínű, hogy ez alá tisztességes emberek tartoznak, vagyis nem kár értük.
- Ezt egyrészt nem a maga dolga eldönteni, még ha igaza van is, de történetesen tudom, hogy téved. A célpont nagyon is civil. Sajnos erről nem áll módomban többet elmondani, de higgyen nekem!
- Persze hogy hiszek, miért hazudna? Inkább azt mondja meg, hogy most mihez kezdjek. Azzal, hogy információkat adtam át, mintha a saját fejemhez nyomtam volna a fegyvert. És ne mondja, hogy majd megvédenek! Ismerek pár embert, akiket ezzel a szöveggel nyugtattak meg és most már a virágot hordják a sírjukra!
A férfi zavartan felnevetett.
- Jézusom, Miss Tanner, maga aztán nem szórakozik!
- Suze – jegyezte meg a lány tárgyilagosan.
- Tessék?
- Azt hiszem, ha már belerángatott ebbe, nyugodtan tegezhetjük egymást – lassú mozdulattal kezet nyújtott a férfinek, aki csak egy pillanatig habozott.
- Alex – mondta, majd határozottan megszorította a felé nyújtott kezet.
- Szóval? – nézett Suze kérdőn a férfire – Még mindig várom a javaslataidat. Ja, igen. A megbízást egyébként már elfogadtam.

A százados elhűlten nézett rá, nem tudta titkolni döbbenetét.
- Így egyszerűen, minden tájékozódás nélkül?!
- Ugyan, ha folyton a megbízóim felől érdeklődnék, szerinted ki jönne hozzám? Egyébként a dolog információszerzős része a Gróf dolga.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy kapcsolatban állsz vele? Azt hiszem, mégsem ismertelek eléggé…
- Hát tényleg nem. Viszont ha a Grófot közelebbről ismernéd, talán megváltozna a róla – és rólam – alkotott véleményed. Erre lesz is lehetőséged, ha velem tartasz hozzá. Ideje kérdőre vonni ezzel a legutóbbi megbízással kapcsolatban… - hangja vészjóslóan csengett, ahogy az utolsó szavakat kimondta.