Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A triót elbűvölte a sok utolsó pillanat emlékműve, és kedvet kaptak ahhoz, hogy saját fotójukat...
Sziasztok. Kovács Gergőnek hívnak 25 éves vagyok és 15 éve lettem meleg.
Amikor egy kis város vezetői utat engednek a parttalan betelepülésnek, tönkre téve ezzel az...
Egy távoli világban, ahol az idő olyan, mint egy hatalmas, bonyolult kert, létezik egy titokzatos...
Károly, a barna rövid hajú férfi belenézett a visszapillantó tükörbe.<br /> Majd kikapcsolta...
Friss hozzászólások
Biodrón: Meg kéne, hogy történjen... Bo...
2024-07-19 01:00
dreamland912: Köszönöm, igyekszek mindig bel...
2024-07-15 20:35
dreamland912: Ha tetszett az írás, HÖLGYEKNE...
2024-07-15 20:35
dreamland912: Ha tetszett az írás, HÖLGYEKNE...
2024-07-15 20:34
dreamland912: Ha tetszett az írásom, nőknek...
2024-07-15 20:22
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Vallomás

Tisztelt Bíróság!

Írásban kívánom megtenni a vallomásomat, mivel tisztában vagyok azzal, hogy ez az egyetlen mód arra, hogy azt elejétől végéig megismerjék. Azok után, hogy öt embert részben megöltem, ill. túszul ejtettem – egyelőre értelmetlennek tűnhet ez a kifejezés, de majd idővel ezt is megmagyarázom – tehát ezen öt felemás állapotba jutatott egyén miatt nem formálhatok jogot a béketűrésükre, melyet a mellém kirendelt védőügyvéd(nő) sem volt képes irántam tanúsítani - nem ismerem a hölgy emancipációról vallott nézeteit, ezért, arra tekintettel, hogy szakmájának gyakorlása közben ismertem meg őt, nemére csupán másodlagos tényezőként utaltam.
Nem kívánom egyértelműen elnyerni avagy visszanyerni ártatlan státuszomat sem, melyet az eset bekövetkeztéig – természetesen nem erkölcsi vagy teológiai értelemben, de legalább a BTK alapján – nyugodtan magaménak mondhattam. Mindössze egy egyszerű eseményvázat kívánok Önök elé tárni. Ez ugyan számtalan olyan pontot tartalmaz, amely kilépési lehetőséget kínált számomra, ám én mindannyiszor a bentmaradást választottam. Ha az ember sokat vesztett, hajlamos sokat kockáztatni. Ha valaki sokat nyer, az is hajlamos sokat kockáztatni. Ezenkívül én most játszottam először ezt a játékot. Csak lassan jöttem rá a szabályaira.

Az eset meglehetősen emlékeztet a szegény kisfiú panaszaira, aki éppen azt próbálja bebizonyítani, hogy a) a világ gonoszabb, mint ő – ha a) a hallgatóság számára kevésnek bizonyul, akkor b) a világ gonoszsága olyan helyzetbe sodorta, melyben ugyan megőrizte ártatlanságát, de kívülről ez igazából az ellenkezőjének is tűnhet. Valljuk be, gyakran vékony a határvonal az augurok egén.
Amikor letartóztattak, a két férfinál csupán kés volt. De annak a két férfinak nem is volt szüksége semmilyen fegyverre. Olyan apa típusú férfiak voltak. Kicsit magasabbak nálam, vékonyabbak is, de nem szikárak. Ez azért fontos, mert az érzelmek a nedvekkel együtt tűnnek el az emberekből. A túlságosan nedves emberek pedig csöpögnek az érzelmektől. Ez a két férfi normális volt. Jó ötvenesek, kissé már őszek, állukon olyan borostával, ami mindig kicsit fáradtabbnak mutatja az arcot, mint amilyen valójában. Úgy az egész nem volt logikus. Már az sem, hogy bejöttek abba a házba, amit addig olyan jól megvédtem. Egyszerűen bejöttek, és azt mondták: Menjünk. Még a felszólítás hangszíne is hiányzott a hangjukból. Szenvtelen nyugalmuk annyira meglepett és ugyanakkor meg is nyugtatott, hogy magától értetődőnek éreztem válaszom: Jó. Menjünk. Még a halott túszaim is felkeltek. Az egyiknek valahogy eltűnt a lábfeje, de nem látszott zavarodottnak. Aztán nem volt időm tovább foglalkozni velük.

Nem is kés volt, hanem bicska. Arasznyi az is. Fanyelű, a két végén sárgarézverettel. Kissé kopott. Ha ők apa típusúak, akkor a bicska nagyapa típusú. A penge is vékonnyá kophatott, de azt nem láttam. Persze ezt az apa típust úgy kell elképzelni, hogy nincsenek gyerekeik. Mert túl sokat vártak azoktól a nőktől, akikbe véletlenül képesek voltak beleszeretni.
Na jó, lehet, hogy van gyerekük. De nem ők nevelik. Funkciótlan apák. Szomorú apa, kisapa, édesapa, funkciótlan apa – de azért apa, mindkettő apa.
A biztonsági őr például egész másképp jött be. Üvöltve jött be. De ő nem volt semmilyen típusú, csak a fegyvere, de a fegyvertípusokat nem ismerem, így csak azt tudtam, hogy elég nagy és bőven végem van, mert azokban a szobákban nekem nem kellett volna ott lennem. Pedig ez a hátsó homlokzat része, és a legnagyobb terem üvegfala félkörben domborodik a tornácra.

A kertészt néztem. Ő nem láthatott engem. Az üvegfal csak kifelé adott lehetőséget, befelé lezárta a szemet, de ez egy ilyen nagy ember házában normális. A kertészről már hallottam néhány furcsaságot, ami sokmindent megmagyarázott volna. A nagyfegyveres, üvöltő biztonsági őrt is. Végül is – ez is egy típus. Nyaknélküli.
Szavai kinyilatkoztatásszerűen értek. Ténylegesen úgy tűnt, a hegy szól hozzám, és csupán a méretei miatt nem képes más intenzitással sugározni. Ez szerény valóm számára üvöltésként hatott. A múltamról és lényemről nyilatkozott, de ezek a szavak nem estek egybe az önmagamról kialakított képpel, és az emlékeimnek is ellentmondottak. Tán ezt az önismereti interferenciát okolhatjuk mindenért. Hogy az első pillanatokban kővé dermedtem. Mint akit tetten értek, hogy még saját magát sem ismeri. Aztán hogy a hegy megindult felém, s hogy neki kellett volna mozdulatlannak maradnia, mert a hegyek emberléptékkel mégiscsak azok. Végül is azt, hogy szerepet cseréltünk. Aztán az utolsó pillanat, amikor visszaváltoztunk és már csak én mozogtam. Mintha addig gyűjtöttem volna a mozgást, hogy egy pillanat alatt használjam fel a tartalékot. Ezért nem is tudok számot adni egész pontosan arról a pillanatról. A következőkre már nemcsak tisztán emlékszem, de érteni, értelmezni is merem őket. A következő pillanatban és még azután jónéhány pillanaton keresztül a fekvő embert néztem. Így fekve inkább egy széles lankásnak, jó levegőjű dombságnak tűnt. Fogta az oldalát, és ahogy a haslövése lassan elöntötte, úgy lett egyre csendesebb. Pisztoly hevert mellette, a nagy fegyvere meg nagyon furcsa szögben meredezett a teste alól. Nem tudok számot adni róla, hogy melyik fegyver volt a ludas, és így utólag már arra sem mernék megesküdni, hogy bármelyik ravaszát meghúztam volna. Mindenesetre valamiképp részt vettem ennek a haslövésnek a történetében.

Ezzel beteljesültek a hegy szavai. Gyilkos voltam – legalábbis bizonyos értelemben, ill. minthogy a fegyvereit összeszedtem, tolvaj is. Szavainak lényegén túl azonban nem kellett vele foglalkozni. A jó emberismerőnek is elég, ha az állítmányai stimmelnek, a jelzők nem olyan fontosak. Például, hogy csak a legnyomdatűrőbbet említsem, sem akkor, sem a későbbiek folyamán nem voltam büdös – csak gyilkos és tolvaj, esetleg egy kicsit benzinszagú, de az jó. A túszejtőt is biztos gondolta, csak erről nem beszélt. De ha beszélt volna is, igazán nem lett volna felróható neki, hogy nem a mélyen tisztelt Ügyvédi Kamara kifejezéseit használja.
El kell tehát ismernem, hogy vétettem a törvények ellen: az emberek és az Univerzum törvényei ellen egyaránt. Hogy az utóbbit hirtelen hogy ismertem fel, szintén nem tudom megmagyarázni, de azt legalább hamar beláttam, hogy rendjét hogyan hozhatom helyre. Ezek a törvények jóval egyszerűbbnek tűntek az emberi törvényekhez képest. Könnyebb is volt helyreállítani az Univerzum rendjét. A hegy elhallgatott, a lövés hangja elült, a fegyverek nálam voltak. A testet a lábánál fogva a másik mellé (mármint nem a másik láb, hanem egy másik test mellé) húztam, mint egy jó, de szerény színész, aki hősi monológját elmondván, kivonul a színpad közepéről. A vércsíkot (vagy inkább sávot) egy perzsával takartam le annak feltűnő vastagsága és híres nedvszívóképessége miatt. Itt megkövetném a perzsa népet, még mielőtt a szavak evilági tökéletlensége révén, bugyuta kijelentésem miatt szárnyra kapna túlsúlyosságuk és alkoholos hírük – én csupán termékükre, szőtt szőnyegükre tettem néhány megjegyzést, melyek nem is oly súlyosak, mint az általában rájuk (tehát a szőnyegekre) helyezett bútorok, továbbá kiemelve a szőnyeg sokoldalúságát, ebben csupán látszólag maradva el a Rubik-kockától, a már eddig is gazdag hagyományt új felhasználási területtel gazdagítottam szerény színész mivoltomat nem feledve.

Vagy mint a szobalány ijedtsége, aki óvatosan benyitott és nem kavart meg, mely a részéről megnyilvánuló nagyfokú figyelem – erre az ő munkakörében nagy szüksége is van; részemről pedig eseményrekonstrukció, mivel nem dolgoztam volna olyan meghitten az Univerzum rendjének visszaállításán, ha tudok diszkrét, ám mégsem kívánt figyelméről. Miközben azonban rátértem volna az emberi törvények szellemére, melyeket mindig is kissé kaotikusnak tartottam, de ezt pedig az ember legfőbb jó tulajdonságának is, a káoszt, amit átlátni zseninek kell lenni, ami a T. Bíróság elidegeníthetetlen attribútuma, ugyanakkor emberi is, így felvethető, hogy a zseni számára a káosz is rendezettség, mely saját zsenijének elismerését megvonja számára, ettől lesz olyan emberi ismét, ezért folytatom, hogy mélyen a szemébe nézzek az Igazságnak, ahogy a lány szemébe aznap, s ahogy a lány rohanásba kezdett, én meg utána, úgy hajszolom most is Önökkel az Igazságot.

A következő eseménysor napom egyetlen vitathatatlanul szép és hasznos élményéről mesél. Bebizonyítottam öregapám sokat hangoztatott tételét, melyet azóta kutatók százai próbálgattak pro és contra, s mely bár alapjában véve egy egyszerű szerkezetre lett kijelentve, ami azóta számban és funkcióban kom- és multi- és annyi mindenre applikálódott, hogy már lassan lábhoz jön, mert már régóta ugat és egyéb módon jelez, ezzel is erősíti saját egyéniségét elkülönböződvén a kapucsengőtől, ami azonban nem hagyja magát, s szintén lovagol a divat kiszámíthatatlan hullámain. És ugyan öregapám kijelentését csupán az váltotta ki, hogy egy szép vasárnap délutánt a korcsma hűvösében kívánt eltölteni, ezen törekvését azonban öreganyám körmönfont módon úgy akadályozta meg, hogy egészséges gyermeknek adott életet, tette ezt nem először, hanem harmadszorra, ami öreganyám megátalkodottságát jelzi. Természetesen nem ugyanarról a vasárnap délutánról van szó. Csakhogy ezúttal a szomszédos kisvárosban folytak az események, lévén a kórház is afféle újdonság, mint az a fent említett, így aztán indulni kellett. A hírt pedig a falu egyetlen telefonja adta tudtul, mely mitikus figuraként magára vette a beszélő tulajdonságait – jó katolikus módra annak bűneivel együtt. Öregapám megérkezvén egy leánygyermeket kapott a kezébe, amit ugyan nem bánt, gyakorlata is volt már benne, majd hazaviszi a másik kettőhöz. De azért megjegyezte: Mégiscsak ördöngős dolog ez a telefon! Anyám pedig hazavitte, s nem próbálkozott többet a gyermekáldással.

A telefon azon a napon is jelzett valami változást. Éles morzsákká robbanva – kartács, srapnel! – szeplősítette be szerencsétlen leányzót, aki az adott helyzetben a lehető legjobban értelmezte a változások jelzőjének hirtelen formaváltását, s a lehető legokosabbat cselekedte: elájult.
Ha már kiejtettem a szót: szeplőtelen. Jusson eszünkbe Szt. Sebestyén, csinosan, bögyösen, főkötősen, nyilak helyett műanyagdarabkákkal tűzdelve.
De az kagyló már fölemeltetett, ami egy fontos ember házában annyi, mint bankok pénztárjának vörös gombja. Bonyolult mechanizmusokat indít be, mely mechanizmusok eredményeképpen fekete ruhás kommandó lesz érkezendő a fontos ember szép-szép kertjébe. És mindig jön valaki. Először én, aztán a nyakatlan biztonsági, majd a szobalány, aztán a fegyveres erők, de ők még nem.
Hogy együtt legyen a csapat, a lánynyalábolás után, mely hegymozgatás, szőnyeghúzkodás edzette kezemnek játék volt csupán, harmadiknak fektetem szegénykét a földre, szép sorban, mint egy játék, s lám-lám, a kezdőbetűik megadták a választ, s elragadtak, ha már szentekről volt szó engedtessék meg nekem, elragadtak, bár meglehetősen evilági durvaságra: KBSz – kibasztak velem, a kibaszott ( a kurva) életbe!

Ez ellen nincs értelme tiltakozni. Talán ezért küldött az ég a fegyverek előtt egy galambot nekem, mégha töltöttet is, vagy ha már tollak, galamb, szent jelképek, akkor egy angyalt, mégha töltöttet is, aki kis termetével képesnek mutatkozott őrző-védő szolgálatokra, ki felismerte, hogy éppen lefelé bukok, tehát félig-meddig fajtársak vagyunk, osszuk meg a bajt is, konkurenciának helye nincs, értelme sem, itt a kezem. Meg a szavaim.
Mert elárasztott, mint előbb a kétségbeesés, de jól tette, mert nehezebb kitépni valakit az örvényből, mint belényomni, ami csak az első pillanatban tűnik kegyetlenségnek, hiszen az örvény nem pusztító fajta, inkább csak veszélyes az önmagát oly könnyen megadó, megtagadó embernek. Annyi, de annyi ember bújt át az örvényen, mely veszélyes, de mégiscsak játék, és az ember oly szívesen játszik, akár az életével is, s az én őrangyalom belémerített, mint János tette a Jordán vizében, hogy az Új Ember jöjjön fel, de az oly régen volt, az én történetem meg egyelőre az örvény szűkülő kürtőjében tart.

Az őrangyal meg felmosott, mert iszapos volt már a padló, s kérdeznie nem kellett, hisz az égi fajta csak tesztből kérdez, hisz tud mindent előre, pláne, ha már meg is történt, s bár kívánkozik némi ||, én mégis folytatom a vallomást, hátha másra jó lesz, szórakoztat-nevettet-keserít, ha engem föl nem is ment.
Így mondta, hosszan, mintha szampómuzsika, s én megértettem mindent, mint a világot, mikor a két férfi, mintegy utolsó kívánságomat teljesítve vizelni kísért, hisz addig feszülten figyelve fegyverek csövét nem tehettem eleget a hívó szónak, és sliccem kigombolva vizeltem boldogan, és az ügyvédnő bejött a csempék közé, és lesandított, nézett, nézte azt a részem, noha nem nagy, semmi különös, és mondta, sokmindenre ne számítsak. Én meg tippelgettem, ha nem sok, akkor az két év, de nekem az is, vagy csak orális szex, ami neki nem sok, de nekem az is…
Majd egy hegyeset sercintett, a kukacom mellett ment el, s még a sugárban egyesült a vizeletemmel, ami jó volt valahogy, ám mégsem volt sok, miért volt erre szükség, nem tudom.

Az ügyvédnő pedig felpattintotta retikülje zárát, mely egy laptopot rejtett magában, pontosabban: az volt, azaz álcázták, no, nem rossz szándékkal, inkább akkor díszítették, tehát a technika végre a nők számára is elérhetővé vált. Vagy inkább a nőiség vált végre elérhetővé a technika számára? Futottak be emilek, sms-ek és számtalan egyéb jelek, melyek valahogy szerepet játszottak a világban. Így értettem meg tehát, mert a bölcs ember ért a jelekből, hogy mire is megy ki a játék, hogy mily kevés is ez az itt vizelő figura, s mint mikor valaki tisztába jön az ellenfél taktikájával, úgy siklottam ki a világ kezei közül, de mégis a férfiak bíztató, megkönnyebbült sóhaját hallottam utoljára. Semmiségem tudatában, vizeletemmel csorogtam el a csatornába.
Jaj, kedveském, hogy miért volt erre szükség, nem tudom, most aztán megnézheti magát, meg ezek a szegény emberek itt a földön kiterítve… Hát mit akart, egyetlenkém?! Most aztán ott az a sok fegyveres kint, mint mondok én majd nekik?

És így tovább, hogy az Isten áldja meg. De tekintve, hogy őrangyal, ez (ti. az Isten áldása) magától értetődő, mondhatni lényébe foglalt. Mert a dadus, avagy a háziasszonyként funkcionáló mindenes cseléd, az itt lakó, tehát mégsem bejáró, a száz kilós Lonci, azaz Ilus volt az én őrangyalom. Merthogy az nő is lehet, hisz az angyalság nemtelenség. Természetesen nem erkölcsi értelemben, hanem pusztán összefüggéseiben, mármint a két szóénak, azaz a nemesség nem jelent angyalságot, ahogy a nemtelenség sem jelent angyaltalanságot. Mert nincs reláció. Azaz általánosítva elmondható, hogy ugyan az angyaloknak is van nemük, azért nem csak ilyen vagy olyan, férfi vagy nő, de nem kétneműek, nem egyszerre, nem keverik eszetlen a dolgokat, és itt korántsem akarom megsérteni modern korunk szexuális viselkedését, csupán angyalokról van szó, akik inkább csak kevéssé figyelnek oda a nemükre, mely alárendelt szerepet tölt be lényük egészében – lévén nem emberek, így kell lenni, mert mi alárendeljük lényünket nemünknek, és olyankor vagyunk igazán nemtelenek.
Az azért mégiscsak furcsa, hogy az arkangyal az mindig férfi. Hát, nem árulok el túlzott tájékozottságot angyalügyben…

Az én nem ark-, de őrLoncim lelombozott, hogy mélyebbre csússzak az örvénybe, és éreztem is, ahogy – ugyan a falnak vetve, de mégiscsak – csúszik le a hátam, vele én is, hogy a végén leüljek, pedig az semmi, mert inkább kedvem lett volna lefeküdni, szép sorba, oda a földre, negyediknek, a kertész, a biztonsági őr meg a szobalány mellé, de mindent nem lehet, sokmindent meg mégiscsak, ezért elbóbiskoltam.
Nem szeretem a homályos tudást. A sejtést. Nem régóta járok ide. Pár hónap óta. Az ismeretek kezdete, a beavatottságtól még oly messze. Egy hisztis kislány korrepetálása, aki legszívesebben a féllábú, félszemű és féleszű kertész nyakában ücsörög. Mindenki annyira ugyanolyan, hogy már én is kezdek ugyanolyan lenni, a kertész meg a földön fekszik, és mintha én feküdnék a földön, csak a láb… Szem és ész most nem feltűnő, de akkor is. A kislány meg a szekrény tetejéről a nyakamba ugrik és sikít, én meg lerázom, majd ordítva kirohan, és csak nézem a kertészt, és mintha megöltek volna, és kilépve a testemből látom önmagam, de jön az a bikanyakú…

Az 50. születésnapján az ember sokmindent összeeszik, aztán elbóbiskol, és hülyeségeket álmodik. De ötven év alatt annyi minden megváltozott. A múlt helyei és nevei, minden ismerős arc, az enyéim is, már csak az álmokban köszönnek vissza. A nevem is oly régóta másmilyen, mint előtte egészen sokáig volt. Csak az a jó, az ébredés, hogy mégiscsak bűntelen vagyok, hogyha körülöttem nem is, de bennem állandó az a kevés csönd, s hogy Lonci nem is létezett, s a nyelvem is egy másik nyelv…
Aztán felrémlik a homlokzat, a kert hosszán elnyúló pozsgások zöldje új és furcsa, s amikor a WC-re kísérnek, látom, ahogy betemetett kommandósok térdelnek fel, fejükön álcakoronaként a pozsgások zöldje, vállukról port vernek le, talán csak az az igazi, azért kellett a tanítványoknak leverni a ruhájukról, mert isa pur minden még a milosztban is.

Az ügyvédnő meg a retiküljével matat és röhög, lekattintja rutinszerűen a villanyt. Jaj, bocsánat! Felriadok, ez Lonci hangja. Vagy ugyanaz a hang, mint az előbb Loncié. Akkor most… Nem nyitom ki a szemem. Még nem tudom, hogy akkor most ötven éves vagyok-e, vagy csak a töredéke. Két lábam van, szemem is – ezt érzem. Átgondolom, nem értek a kerthez, csak elbóbiskoltam, és most mintha tettvágy lenne bennem, hogy ébredés után egyből tüzelni és ordítani, hogy húzódjanak vissza, különben végzek a túszaimmal. A két bokán lőtt kommandós visszakotródik. Szerencsétlenek, rájöttek, mit is tud az ablak – de csak nekem tudja. Lonci meg az ablakban. Félmondatonként, mintha én adnám a szájába: Hogy húzódjanak vissza, meg küldjenek orvost. Sebesültek vannak… Hátranéz: A fiatalúrnak ennie kellene. Az asztalon tea, kétszersült – itt ez a divat. Velem szemben a kislány ül. Eszünk. Illedelmesen megkér, hogy ne haragudjak, csak a csillárról a szekrény tetején kötött ki, mert bejöttek a kertésszel, az meg elesett, mert kinyitotta a papa szekrényét, és hogy ő tud titkot tartani, de a papa nem így tervezte, és sírva fakad.
Akkor most még nem jött be a két férfi, ügyvédnő sincs, ötven sem vagyok, és a nevem is ugyanaz? Akkor még nem, vagy soha nem is?! De az a zöld sor a növényekből mintha tényleg új, vagy csak különös. Ezek meg itt helyettem hablatyolnak?!

Sötétedik. Zörgés. Na végre, sóhajt Lonci. Belép a két férfi, rám néznek: Menjünk! Jó, menjünk – válaszolok. – De vizelnem kell. Sürgős? Nem, nem sürgős. Akkor itt most kicsit máshogy a dolgok. Aztán az egyik mégis előveszi a kést, fütyül, füttyent két-három hangot. Menjünk az öntözőtartályokhoz.
Az orvos kötözget, s ahogy megyek ki, a három fekvő mocorogni kezd. A szobalány pityereg, a kertésznek mintha egy lába se lenne. Öklendezik és makog, a biztonsági őr vért köp – ez már sok nekem. Nézni nehezebb, mint megcselekedni. A pincében csizmát húzunk. Leeresztjük a vizet. Lassan szivárog. Kapok egy cigit. Később nem lehet. Jó! – mondom mélyeket szippantva. Aztán kannákat ürítünk a tartályba. Benzingőz terjeng. Részegítő.

Kimegyünk. Cipő vissza, másik terem. Lámpafény, térkép. A pinceszint alatti termekről, folyosókról. A védelmi szervezet nem ismeri őket. Húsz perc múlva elindulok megkeresni az autót. Ők összeszedik a betegeket. 45 perc múlva kinyílik a benzincsap. 80 perc múlva a lenti autóval elindulok a kastélytól kb. két kilométerre kelet felé. Húsz perc után a Nagyságos úr repgépe vár. Visszatér Lonci is. Levelet hoz. Elbúcsúzom mindenkitől. A kislány pityereg, megpuszil. A legnehezebb tételből idéz. Megható, de tuti nem érti.
Ülök az autóban. A megszólítás „Fiam”. Az árvaházban mindenki ezt a napot várja, de nekem más apám van és más testvérem. A műszerfal monitorján megjelenik egy kép: a pozsgások lángra kapnak, futkosnak. Shakespeare bolond királyai tűzből szőtt bohócsapkát húztak fejükre koronául. Apám megtalált engem, és próbára tett, és én méltó vagyok, de nem a mai napra, és nem is amiatt. Ez mind csak a részeg kertész miatt, akiről semmi nem igaz, csupán „apád nagyon szerette az anyját, de hiába!” A nő mást szeretett, de cudar a világ, autóbaleset. A gyerek maradt csak életben, „mégha kissé sután, nyomorékul is. Én nekiadtam a kertet, de leéghet a kedvedért.”

Ilyen persze nem történik minden nap, de „egyelőre Argentínába repülsz, az ügyvédnő mindent elintéz”, s vár a gép ajtajában, mosolyog. Bocsánatot kérek tőle, talán a gondolataimért. Eszek egy keveset, aztán ledőlök. Ékszerek csillognak a szobában, hisz lehet, hogy „pénzre lesz szükséged.” Az 50. születésnapján az ember sokmindent összeeszik, aztán elbóbiskol, és hülyeségeket álmodik. De ötven év alatt annyi minden megváltozott. A múlt helyei és nevei, minden ismerős arc, az enyéim is, már csak az álmokban köszönnek vissza. A nevem is oly régóta másmilyen, mint előtte egészen sokáig volt, nem is tudom, a kertészé-e inkább, talán a szőke kislányé. Csak az a jó, az ébredés, hogy mégiscsak bűntelen vagyok, hogy a vallomást végül nem tettem meg, s a helyén még mindig, mégha körülöttem nem is, de bennem állandó az a kevés csönd, s hogy Lonci talán nem is létezett, s a nyelvem is egy másik nyelv… Ahogy játszom néha, kislány a nyakamban, néha beverem a fejem, ez igaz, veszélyes játszani. De végül én meg csak azt mondom, miközben átfordulok a másik oldalamra, az ember ne egyen zsírosat lefekvés előtt.
- balagesh -
Hasonló történetek
3027
Hideg, téli este volt ez. Olyan, amin az ember, legalábbis aki teheti, a családjával tölti az időt. Nem, nem a karácsonyról van szó, mert az még odébb van egy kicsit. Csak a közeledő karácsony szellemére akartam utalni, akire jobb, ha előre felkészül az ember. Kivéve persze Bill Garhem, F.B.I. ügynököt, aki még ilyenkor is keményen dolgozott. Kemény munkának ő azt nevezte, hogy a jó öreg Columbo-s stílusában felkeresi kiszemelt gyanúsítottját, és meglátogatja, hátha az, éppen jól érzi...
3355
Az ülő pasasnak haslövése lehetett, mert azt szorongatta, és tele volt vérrel az öle. Megszenvedhetett, mire meghalt. Félig a feneke alatt egy stukker pihent. Ronda szerszám volt, gyanítom ez volt a véleménye a másik pasasnak is, mert neki a hátában volt egy luk. A haslövéses jól célozhatott, mert pontosan a gerincét találta el....
Hozzászólások
További hozzászólások »
bemba100 ·
Hello,
How are you today? My name is Penda
I saw your profile on my search for a nice and trusted person so i decided to write to you, I will like you to write and tell me more about yourself direct to my email.( pendabemba) (@) (yahoo.com )
from there i will reply you with more of my details and pictures,
I will be waiting to receive your email,
Have a nice day.
miss Penda

thanks

aaaaa

Helló,
Hogy van ma? A nevem Penda
Láttam a profilt keresni egy szép és megbízható ember, így úgy döntöttem, hogy írok neked, én szeretném, ha írni és mesélj még magadról közvetlenül az e-mail címemet. (Pendabemba) (@) (yahoo.com)
Onnan fog válaszolni neked több az én részletek és képek,
Én is arra vár, hogy megkapja az e-mail,
Have a nice day.
miss Penda

köszönöm

J3ss4 ·
Ittam minden szavad. ❤

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: