Vallomás

Még csak egy hete történt… de olyan mintha már egy évei itt hagytál volna, ahol a lelkeket temetik, de én még most sem vagyok képes felfogni… vagy csak nem akarom… hogy holnap már nem lesz aki csókkal ébreszt, és ágyba hozza a reggelit. Holnap délbe nem lesz marhasült ebédre, mert eddig csak a te kedvedért volt… Most csirke lesz igen csirke, mert ez a kedvencem, és a gyerekek kedvence. De nyomorúságos lesz az a pillanat, mikor a kis Amy újra ezt kérdezi:
- Papa visszajön, ha megengedjük neki, hogy marhahús legyen ebédre?
…én meg csak fájó tekintettel, könnyfátyollal eltakart szemmel, megrázom a fejem, és így felelek:
- Papa nem jön vissza ebédre, mert ő egy olyan helyen van, ahol az enyémnél sokkal finomabb marhahúst szolgálnak fel.
Ilyenkor kicsit megnyugszik törékeny lelkecskéje, és mint egy igazi, felelősség teljes felnőtt (pedig még csak 5 éves) megkérdezi:
- Akkor a papa boldog, nem? Mert ha igen, hagyni kell elengedni, hogy olyan marhasültet ehessen, amit megérdemel. Mert jó ember.
…így tanít engem kicsiny lányom napról-napra nélküled élni. Kisebb nagyobb sikerekkel, hullámvölgyekkel, amíg ő maga rá nem ébred, hogy hazudtam neki, mert bárhol rendelhetsz marhasültet, de a legfinomabb mindig az lesz, amit én itthon, két kezemmel sütök neked. Ezt még te mondtad…