Tessa és a halottak városa 2. rész: A medál

Már rég elmúlt 9, mire Tessa elhatározta, és felhívta az ügyvédi irodát, hogy beteget jelentsen.
Miután letette a telefont, az előszobai tükörhöz lépett, és újból megnézte az éjjeli rémálom okozta sérülését.
Nagy meglepetésére a különös névjegy nem volt a ott, bár helye, még mindig elviselhetetlenül égett.
- Ez lehetetlen, halucináltam volna? - kavargott Tessa fejében a gondolat, miközben újabb kávét főzött magának, már a hatodikat. Miközben az erőt adó folyadékot szürcsölte, kopogtattak az ajtaján.

Tessa meglepetten nyitott ajtót, de a nem várt vendéget, ekkor már eltakarta a lift ajtaja.
A lány ébenfekete haja rakoncátlanul hullott szemébe, mikor lefelé pillantott. A küszöbön egy fekete borítékot hagyott az ismeretlen.
Tessa félénken emelte fel azt. Látszott rajta, hogy nagyon óvták. A kényes kartonpapíron fehér betűk hirdették a címzettet. De valahogy a név nem stimmelt.
Tessa sarkon fordult, majd becsapta maga mögött az ajtót. A sötétbarna tölgyfaajtó nagy csattanással vágódott be, felzavarva ezzel a lépcsőház csendjét.
- Fölszabadítónknak - olvasta fel Tessa hangosan, majd feltépte a borítékot, és kiemelt belőle egy ékszert.

Egy kis aranylánc volt rajta egy arany körmedállal.
A lány fejében hitelen fölszabadultak az álom eddig ismeretlen képei. Újból látta magát, hatalmas, bíbor ruháját, újból érezte a szürke márványpadló hidegségét, újból emlékezett a félelemre, és a férfira, aki megölte.
A fájdalom, amit akkor érzett, újból átjárta a testét.
Aztán egy pillanat múlva sötét lett körülötte a világ. A semmiben lebegett, miközben képek rohanták meg.

Gyorsan száguldottak át a lány agyán, csak egy pillanatra, míg Tessa felismerte azokat. Már tudta nincs menekvés. A Tér és Idő ismeretlen világa egészében ragadta el, majd taszította egyre lefelé. Ahogy zuhant,
Tessát kék, majd vörös fények vették körül, és húzták vissza a valóságba. Látta szüleit, magát, a lakását, és az elfelednek hitt emlékeit.
De a következő pillanatban minden elmosódott, majd úgy érezte, mintha valaki megragadná, majd teljes erőből kitépné a belül takargatott legkedvesebb emlékeit.
Iszonyú fájdalom, és félelem lett úrrá rajta, majd hirtelen elnyelte őt a sötétség. Sikolyát a márványpalota hideg falai verték vissza.