Természet rendje

Van, amiről nem lehet beszélni, se írni ,de mégis kell, különben úgy érzed, robbansz, nem bírod tovább ,ha magadban tartod. Valakivel meg kell osztanod, hogy elképzelhesd, ahogy valaki írásod előtt talán megért vagy akár szeméből még egy könnycsepp is lehull. Van, akinek talán csak sósvíz, de nekem gyémánt melyet szenvedésen vettem tőled olvasó.
Igazából lehet, hogy szádat csak gúnyos kacaj hagyja el, én mégis elhiszem könny az, könnyebb így megtépázott lelkemnek, mert egy ártatlan meghalt, olyan értelmetlenül akár a civilizáció előtt. Csak ott az erős élt, és a gyenge pusztult, most épp fordítva beteg él, és egészséges fekszik valahol a Duna mélyén.

Ó és mily gyarló az ember, természet felállított egy rendet, és ő csak úgy megszegte. Az volt akarata az életnek, hogy ki gyenge és beteg, haljon meg. De nem, nekünk nem volt elég saját életünk felett rendelkeznünk, gyógyszereket találtunk fel, és életeket mentettünk. Törvényeket hoztunk, melyekben életet adhatunk, de nem vehetünk el senkitől. S’ lám, nem vagyunk istenek, nem irányíthatjuk az életet. Bár családodnak sok gyógyszer adott életet, szépet fájdalom nélkülit, gyógyszered életben tartott egyet, ki nem érdemelte meg, és így öngyilkos lett, ki annyira szerette.

Ember, ember mért akartad uralni életed? Most látod mi lett, meghalt egy ártatlan, és az élőtől sokan szenvednek, és ha most nem lennének gyógyszerek, talán maga a beteg sem szenvedne. Egészséges az, ki most megbetegszik, gyűlölöm azt, ki miatt ez történik. Pedig vére ereimben csordogál, és évekig szerettem, de betegsége őrületbe, és bénaságba kergette nyomorult életnek nem nevezhető életbe. Mindenki csak szomorú körülötte.

Néha elfog a félelem, hogy mi van, ha én is örököltem. Akkor bálványozom a gyógyszereket és örülök, hogy adnak még jó sok évet. De hát én is csak ember vagyok, az élete uralni akarom. Belátom azt is, hogy jobb egy gyógyszer nélküli nap szenvedve a természetben, mint ezer egy sötét szobában a kórházi ágyon. Ó civilizáció mit adtál nekünk gondot, fáradságot, betegséget és béklyót, hogy menekülni ne tudjunk. Milyen jó is lenne a természetben élni gondtalanul, ahogy őseink. Elfeledni, ha meghal valaki, természetes kiválasztódásban élni. Az erős, ki életben marad, és a gyenge pusztuljon, hogy ne gyengítse az erőset. Ha én lennék a gyenge, én sem akarnám magam gyengeségét másra kenni, csak egyedül keresztként síromig hordozni.