Találkozások

2. fejezet: Találkozások

Elérkezett az este. A telihold fényesen világította be a tájat. Szokatlan csend borult a vidékre. Az állatok mind behúzódtak a barlangokba és a fák védelmet nyújtó lombjai alá, mindenki oda, ahová tudott. A távolból felhők gyülekeztek és ahol már elhaladtak elzárták a csillagok fényét fekete függönyként bevonva az eget. Az egyetlen fényesség a főváros felől jött. Itt viszont már nem volt csend.
A parasztok össze-vissza rohangáltak, hogy minden alapanyag eljusson a kastélyba, ahol hamarosan kezdetét veszi a bál. Erathia minden birodalmának legjobb harcosai gyűlnek össze egy kis mulatozásra a nagy megmérettetés előtt. Holnap ugyanis kezdetét veszi a Bajnokok Csatája. A vár melletti tisztáson, ahol reggel még a katonák gyakorlatoztak, hatalmas sátrak voltak felállítva és már a harctér is ki volt alakítva. Itt is rohangáltak az emberek kötélélt, kalapácsért, a harcosok pedig szemügyre vették azt a helyet, ahol valószínűleg meghalnak. Hisz holnaptól elkezdődik a kegyetlen játék, ahol vagy gyilkos leszel és akkor talán életben maradsz, de ha gyáva vagy, téged gyilkolnak meg és vár rád a biztos halál. Neked kell döntened.

Már csak a Nekropolisz harcosai nem érkeztek meg. A kastély nagyterme egészen új képet mutatott. A díszfegyvereket fényesre pucolták, a terem minden centimétere csillogóan tiszta volt. A plafonról több helyen lelógatták a Castle zászlaját: kék alapon, arany griffmadár. A falon elhelyezett fegyverek mellett vidáman táncoló, narancssárga színű fáklyák égtek, a fal mellett helyezkedett el egy hosszú asztal, ami már így is roskadásig tele volt finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal, a székek kék bársonnyal voltak bevonva. Az erkély oszlopain kékvirágos növények kígyóztak. Minden a lehető legjobban nézett ki, a házigazdák és a vendégek egyaránt a legszebb ruhájukban feszítettek, egy két kivétellel.
- Igazán jó munkát végeztél Bátyó!- szólalt meg Lord Haart. Ő is ünnepi ruhában ácsorgott és vigyorgott a vendégekre, néhányukkal kezet is rázott. Fején most ott díszelgett ezüst fejpántja, mely közepén egy rubin ékeskedett. Fejdíszéhez illő vörös bársonyinget, barna bőrnadrágot és hozzá passzoló csizmát viselt. Már alig fért a bőrébe, hiszen nagyon várta Septiennát. Szemével sokszor tekintett az égre és örömmel látta az egyre gyülekező fergeteget.
- Ennyire ne örülj Haarty! A végén még Christian észreveszi és jaj neked!- súgta figyelmeztetően öccsének Rion. Ő nem különösen öltözött túl, csak egy jobb minőségű fekete talárt vett magára.

A felhők immár a Holdat is eltakarták és tisztán látni lehetett a kastély felé tartó denevérek kisebb csoportját, a földön pedig a többi harcost. Vérvörös talárjáról és vörösen villogó szemeiről Rionék rögtön kiszúrták a rettegett lovas és a lidérc mellett Xsit, a királynő tanácsadóját. Nekromanta létére jobblelkű volt az ő tanácsosuknál, Loynisnál. Az említett szerzetes azon kevés emberek közé tartozott, aki nem bújt jobb gúnyába. Ugyanazt a szürke, már igencsak szakadt talárját viselte. Ennek csupán az volt az oka, hogy Ő így kívánta hirdetni a szerzetesi szegénységet. Na persze!
- Na, öcséim! Készüljünk a legveszélyesebb vendégek fogadására! Ha vége lesz ennek az egész tortúrának, minden épen maradt csontomnak örülni fogok és gondolom ti is. - szűrte a fogai között a Castle királya két öccsének.
Ebben a pillanatban kitárult a kétszárnyú ajtó és belépett rajta a Nekropolisz uralkodója a kíséretével. A teremben szinte megfagyott a levegő.
- Jó estét Christian!- szólalt meg Tamika mély, rekedtes hangján. Kezét a Castle királya felé nyújtotta és a férfi kezet csókolt neki. A tömegből kilépett Ingham, a kolostor vezetője, hogy üdvözölje lányát.
- Üdvözöllek Lányom! Micsoda szépség lett belőled! Mikor utoljára láttalak még kisbaba voltál.- a szerzetes magához ölelte a lányt. Tamika annak köszönhetően hogy félvér volt jobb benyomást tett az élőkre, mint a legtöbb más vámpír és nekromanta. Szeme ugyanolyan barna volt, mint édesapjáé, tisztán lehetett látni, hogy rokonok. Hullámos fekete haja kulcscsontjáig ért, szemét erősen kiemelte fekete szénporral, halottfehér bőrét csak még jobban hangsúlyozta fekete, fűzős, pánt nélküli selyemruhájával. Nyakában fekete gyöngysor lógott. Igazán jól nézett ki.
- Köszönöm, Apám!- hajolt meg a királynő. Néha ki nem állhatta, hogy egy élő az apja, de mára rájött, hogy sok előnye van származásának. Ám tudta, édesapját keményen megalázzák még ma is, amiért megszegte szerzetesi esküjét és ráadásul egy vámpírral tette meg. Tamika anyja, Vidomina már egész fiatal korától gyengéd érzelmeket táplált Ingham iránt, a férfinak azonban kolostorba kellett vonulnia. Mikor a nő nagy összetűzésbe keveredett férjével, az előző vámpírlorddal, Thanttal, a kolostorban keresett menedéket a szerzetes oldalán. Fellobbant egymás iránt érzett szerelmük és húsz évvel ezelőtt megszületett lányuk, Tamika. Thant minden eszközzel meg akarta öletni a kislányt, de Vidomina megkérte Inghamot, hogy amíg szükséges hadd nevelkedjen lányuk a Castle birodalmában. Szerencsére Thant hamarosan meghalt, így a kis Tamikát visszaadhatták anyjának.

- Üdvözöllek Királynőm! - hajolt meg Rion a lány előtt, majd kezet csókolt neki.
- Ő Rion, birodalmunk hadvezére - mutatta be lányának a férfit.
- Aki a legutóbbi Bajnokok Csatáját megnyerte. Azt mondják igazán kiváló harcos vagy. Már alig várom, hogy láthassalak harc közben - mondta a királynő.
- Igyekszem majd lenyűgözni Téged - mosolyodott el Rion.
- Mivel már mindenki megérkezett, kezdetét veheti a vacsora és a mulatság!- szakította őket félbe Christian. Mindenkit a zsúfolásig megtelt asztalokhoz terelgetett.
A vacsora mindenki tetszését elnyerte és a bor is nagyon finomnak bizonyult. Miután már mindenki befejezte a lakomát, megszólalt a zene. A férfiak sorra kérték fel a hölgyeket és már indultak is a táncparkett felé. Többek között Lord Haart is megragadta Tamika nővére, Septienna karját és elvonszolta a terem közepére. Septiennán sötétlila estélyi ruha volt, hosszú, derékig érő barna haját most kiengedve viselte. A két fiatal vigyorogva kezdett neki a táncolásnak.
- Úgylátom Haarty jól szórakozik - szólalt meg Rion Tamika mellett.
- Az biztos! De a nővéremet sem kell félteni. Ő is alig várta már az estét – mondta a királynő.
- Táncolunk?- kérdezte a férfi
- Inkább kihagynám! Az az igazság, hogy nem szeretek táncolni… meg nem is nagyon tudok – nevette el magát Tamika.
- Akkor gyere ki az erkélyre. –ajánlotta fel a másik. Gyönyörű kilátás nyílt a tájra onnan. A felhők eltűntek, újra ezernyi csillag világította be a teret és a telihold is fényesen ragyogott az égen.
- Csak a hold miatt bánom, hogy az Alvilágban élek. Egyszerűen csodálatos - bámulta áhítattal a nagy gömböt.
Rion ez alatt végig Tamikát nézte vigyorogva.
- Mi az? – húzta fel szemöldökét a lány.
- Semmi. Csak te tényleg élőbbnek nézel ki a többieknél – hangzott a magyarázat.
- Köszönöm. De el sem hinnéd milyen félelmetes tudok lenni. Rosszabb mint a legtöbb undorító csontváz és zombi. Akkor nem mondanád, hogy élőbbnek nézek ki a többieknél.
- Lehet. Majd a bajnokságon meglátjuk. Tudod… mindig is csodáltalak titeket. Egészen megáll a levegő, mikor beléptek valahová. Olyan szintű mágia leng titeket körül, hogy az félelmetes! - mondta Rion.
- Hát… sok mágia kell egy halott feltámasztásához. A legtöbbjüket csak a nekromancia tartja össze. Ha megfosztanánk őket tőle, egy kupac csonttá esnének szét – magyarázta Tamika.
- A nekromancia bizony erőssé tehet akárkit. Ezek a csontkupacok a varázslattól sokkal erősebbek, mint egy egészséges férfi. Igaz, már feltalálták a nekromancia ellenszerét, de nem önthetjük le az egész nekropoliszi sereget trutyival…
- Hát bizony nem - nevetett a lány.
- Ha belegondolok, hogy akikkel ma harcolunk, mind vámpírok és nekromanták valaha élők voltak, az őseink. Tulajdonképpen a saját őseinket, családtagjainkat gyilkoljuk le! – háborgott a férfi.
- Ezt igen kevesek látják be… de téged sem riaszt vissza attól, hogy gyilkoljatok. Nem fér a fejembe, hogy egy férfi, akit szerzetesnek neveltek, hogy képes embereket ölni!
- Én sosem akartam szerzetes lenni! Csak az apám kényszerített rá. Nem is érzem magam egyáltalán annak – vallotta be Rion.
- De… végül is sokat köszönhetünk nektek, élőknek. Ha ti nem lettetek volna, hogy kísérletezzetek a nekromanciával ma nem lennénk itt.
- Hm. Szerintem sokan azt kívánják, bár ne lettek volna ennyire bátrak és vakmerők az alkimisták és a gyógyítók.
- Azt el is hiszem.
Pár percig csendben hallgatták az andalító zenét, és közben bámulták, a közelben lévő tó víztükrét. Végül Tamika felsóhajtott és azt mondta.
- Én… most inkább visszavonulok a szobámba. Ennyi nekem elég volt.
- Hát, akkor jó éjt, Királynőm! – Rion ismét meghajolt és kezet csókolt a lánynak.
- Jó éjt, Rion.
Tamika diszkréten kisurrant az ajtón, majd eltűnt a folyosón. Rion visszament a táncolókhoz és felkérte az egyik udvarhölgyet.
Egész jól sikerült az este, minden békésen alakult. Ám holnaptól minden megváltozik. Már semmi sem lesz ilyen békés. Kezdetét veszi majd az öldöklés…