Szerelmi bánat

Miatyánk ki vagy a mennyekben…
Nem tudta folytatni az imádságot, nem érezte magát elég tisztának, hogy egyáltalán szóljon az Úrhoz.
Nagyot sóhajtott, arcán legördült egy könnycsepp. Muszáj megtennie, csak így tisztulhat meg.
Körbenézett abban a szobában, aminek falai tanúi voltak élete 15 évének.
Hallották a nevetést, az el-elfúló sikolyokat, az örömteli kiáltásokat, az órákba nyúló zokogást, néma tanúi voltak az örömteli és a szenvedésteli pillanatoknak.
Semmi nem tűnt ismerősnek számára.
Pillantása megállott egy képen, ami 8 éves korában készült róla a Balaton partján.Akkor volt először és utoljára a magyar tenger közelében.

Akkor gyönyörűnek látta, nem értette mások miért ócsárolják.
Most már nem volt más csak egy sárdagonya.
Utoljára ellenőrizte, hogy mindent bepakolt-e estére.
Elrejtette a hátizsákot, mert édesanya mindjárt bejön jó éjt kívánni.
„Imádkoztál?”
„Igen”
Megpuszilta homlokán édes kislányát.
„Mama…”
„Tessék kicsim”
„Semmi...csak azt akarom mondani, hogy szeretlek”
„Én is téged drágám”

Miután édesanyja kiment a szobából, ő az ágy szélére ült és gondolataiba mélyedt.
Megszólalt az óra: Bimm-bamm-bimm-bamm
Éjfél lenne már? Számolta az ütéseket. Igen,itt az idő.
Gyorsan felöltözött, és tűnődve megállt az íróasztala előtt.
Nem hagy levelet.
Minek? Ő úgyse olvasná, nem számítana neki.
Sikeresen kijutott a házból. Szülei nyitott hálószobaajtaja előtt megállt.
Látta a ritmikusan emelkedő mellkasokat, számlálta a lélegzetvételüket, és utoljára jóéjszakát kívánt nekik magában.
Kint hideg és sötét volt.
Felkattintotta zseblámpáját, és elindult az erdő széle felé.

Nem kellett sokat gyalogolnia. Hamarosan a meredek hegylábhoz érkezett.
A szájába tette a zseblámpáját, és lassan el kezdett felhúzódzkodni.
A rövid sziklás rész után egy könnyebb fűvel borított terep következett.
Nem tudta hány óra lehetett.
Az ingét sárfoltok tarkították, átázott fázott és fáradt volt.
Végül elérte úticélját. Széles sziklapárkány látott maga előtt.
Hajnalodott, látni fogj a napfelkeltét, és ez felvidította.
Leült és várt.
Gyönyörű volt, ahogy az égen megjelentek a rózsaszín, bíborvörös és narancssárga foltok. Mindig úgy gondolt a napfelkeltékre mintha a Nap a sugaraival azon munkálkodna, hogy virágba borítsa a földet.
Ha napnyugta az olyan, mint a halál a napkelte akkor olyan mint a születés.

Kiállt a párkány szélére, lágy szellő simogatta arcát.
Kicsit visszalépett és elkezdte levetni magáról megviselt ruhadarabjait.
Úgy akarta visszaadni magát a teremtőmnek, ahogy megszületett.
Kitárta karját, mintha magához akarná ölelni a világot, és gyengéden mosolygott, mint egy jóságos anya fiára.
Lassan előrebukott.
A felvillanó fiatal mezítelen test körvonalai felvillantak egy pillanatra, majd elveztek a szakadék mélyét ölelő sötétségben.

Jegyzetek:
Nemrég egy erdélyi asszony keresett meg.
Sok-sok éve gyászolta már lányát, és nem tudta magát túltenni rajta.
Miért?
Vajon miért vetette magát a mélybe?
Hogy segíthessek a baján, utána kellett járnom az ügynek.
Drága ismerősömtől megkaptam a lány aktáját.
Onnan csak a leglényegesebb dolgokat másoltam ki:
Vécsey Klára 1989-ben született egy erdélyi községben.
Apja pap volt, anyja pedig otthon a háztatást vezette. Klára volt az egy szem gyermekük.
Klára is mélyen vallásos volt
Apja bátyja, Klára nagybátyja és egyben keresztapja Vécsey György Pesten lakott feleségével és 3 gyermekével.
Sokszor meglátogatta az öccsét. Elsősorban mivel nagyon szerette azt a környéket.
Tele volt hegyekkel, folyókkal.
Klára szemében ő volt a szinte isteni magasságokat súroló szuperlény.
Elbűvölte őt a történeteivel, amik egytől egyig a városról szóltak.
Vagy a politikáról.
Klára sokszor nem értette, mit mond.

Nagybátyja egyszer levitte őt a Balaton partjára, amiért is Klára még jobban csodálta.
Készült is egy fénykép róluk, amint a fent említett helyen állnak.
Ezt később a rendőrök darabokra tépve találták meg.
Klára bár akkor még csak sejtése sem volt mi az a szerelem, gyengéd érzelmeket kezdett táplálni isteni rokona iránt.
György észrevette a kislány vonzódását, de nem vette komolyan.
Klára egyre cseperedett, társainál fejlettebb volt.
15 évesen már akár 20-at is mondhatott volna, senki nem gyanakodott volna hazugságra.
Így már György is kezdte komolyan venni.
15-dik születésnapján György, amint ez később kiderült Klára naplójából, letámadta a kislányt és megerőszakolta.

A kislány bűnösnek és tisztátalannak érezte magát.
De még mindig szerette nagybátyját.
Szülei nem vettek észre semmit.
Klára egy éjszaka elindult hogy megszabaduljon bűneitől.
A szülei már másnap kerestetni kezdték.
A kislány hulláját nem találták meg, de megtalálták a ruháit és a hátizsákját.
Egy sziklapárkány szélén.
A rendőröknek innentől fogva ez már lezárt ügy.
Györgyöt letartóztatták, bizonyítékként Klára naplóját hozták fel, ellenne.
A szülőknek nem árultak el semmit lányuk és a nagybácsi viszonyáról, azt mondták nekik hogy Klára valami ismeretlen októl vezérelve vetette le magát.
De én tudom.
Őt egy olyan szörnyeteg üldözte, aminél nincs borzalmasabb e földön.
A szerelmi bánat.