System Failure

Csak egy ember volt, aki sétált a városban. A falakról visszaverődtek az elsuhanó autók által keltett zajok. Az utcán lévő emberek többsége ismerőseikkel beszélgettek vagy vásároltak egyik boltból a másikba menve. Volt, aki dolgai után rohant, míg néhány üzletember fazon, vadállat módjára kiabált mobiltelefonjába. A szél játszott az őszről megmaradt falevelekkel, mintha a városi kertészet munkatársai nem tették volna a dolgukat. Ő csak sétált nem tett mást. Léptei kimértek voltak és nyugodtak, bár tempósan haladt. Egy padon szerelmes pár üldögélt, a lány a fiú karjaiba kapaszkodott, miközben csókolóztak. Egy pillanatra megakadt a szeme rajtuk, de nem törődött velük igazán. Minek, ők sem valósak, nem élők, itt semmi sem az. Valahol legmélyen érezte, hogy ő is ölelt valakit és szeretett nem is olyan rég. A hazug álom, lassan elhagyta emlékezetét. De minden egyes elfelejtett perc parázsként égette az agyát.

Az idő délután négyfelé járt, az emberek tömege egyre nőt, ilyenkor a legveszélyesebb a maga fajtájának itt lennie, de ő biztonságot és nyugalmat érzett, tudta, most nem érheti bántódás. Lassan befordult a sarkon. Az út túloldalán néhány telefonfülke állt. Megvárta, míg a lámpa borostyán zöldre váltott, majd átsétált a fülkékhez. A hajába olykor bele kapott a szél és cirógatta az arcát, milyen egyszerű formát is tud ölteni a hazugság. Kócossá vált haján a szembe jövő plázamcsakák jót múlattak, de őt nem érdekelte. A lányok kikent és kifent pofikája és természetellenes színre festett körmei is csak kép, álom, báb, látomás, nevezhették bárhogy is, bárminek. Ő már tudta az igazat. Belépet az egyik fülkébe, levette a kagylót a helyéről és fülhez emelte, majd beütött néhány számot. Néhány búgás után megszólalt, olyan nyugodt hangon, mint hamis életében soha. De ő most élt, igazán. A függőlegesen futó kód sorban két szó jelent meg.

- Tudom, hogy hallotok engem, azt is tudjátok, hogy ki vagyok, ki voltam! – a hangja nyugodt volt és kiegyensúlyozott, akárcsak a léptei – Nem én vagyok a kiválasztott vagy a Messiás, nem érdekel. Csak egy harcos leszek, aki előkészíti az Egy útját. S ez az út a szívetekben fog végződni! Bosszút állok minden hazugságért és fájdalomért, amit tőletek kaptam! Az új világ más lesz! Szabad, korlátok nélküli, ahol nem kötnek meg minket látszat hatalmasok álnok és gyerekes szabályai és fenyegetőzései. Ahova nem ér el a kezetek, feltéve, ha még lesz olyanotok.

A fülkéből kilépve semmi sem változott. A szél ugyan úgy borzolt a haját, az emberek nem vettek róla tudomást, ahogy eddig sem. Tudta, hogy melyik úton jár, azon, amit ő választott. Nem pedig azon, amit kijelöltek számára. Azt választotta, amit nem a hazugság, árulás és a hamisság kövezett ki. Szeme még egyszer végig futott a városon. Ha legközelebb visszatér már más lesz, egy szabad embernek mindenképp. Akik foglyok maradnak, azok nem vesznek észre semmit a változásból. A szél gyorséttermek illatát hozta felé, de ez is csak utánzat volt. Magában egyszerre nevetett és zokogott, miközben kijárata felé indult.