Sötétség leple alatt - Báránybőrbe bújt farkas

Lépteket hallottam a hátam mögött. Megálltam, az engem követő lépéseinek zaja is lassan elhalt. Megfordultam, de senki sem volt ott. Elindultam és a lépések újra felhangoztak a hátam mögül, egyre gyorsabban egyre közelebbről. Sóhajtottam egyet, mert ekkor megéreztem, egy vámpír az. Ismertem ezt a macska-egér játékot... pánikba ejteni, zsákutcába csalni, azután végezni az áldozattal... Ha egy emberben ez a dolog tudatosul megpróbál elfutni, de nekem eszembe se jutott, igaz nem is voltam teljesen ember... Gondoltam figyelmeztetem ne számítson könnyű prédára, újra megálltam.
- Csak vigyázz, nehogy visszaharapjak! -szólaltam meg gúnyos fennhangon
- Arra kíváncsi lennék! -jegyezte meg nevetve az engem követő vámpír előbújva a sötétség leple alól.
- Ezt már halottam... - fordultam felé végigmérve. Egy 25-26 körüli srác volt. Szemeiben nem tükröződött az ereje, tudása, se a lelket őrlő vámpírlétben töltött idő. Arra tippeltem talán ha 10-15 éve vámpír.

- Na neked sincs önbizalomhiányod. -közölte lenézően
- Ez nem igaz, csak tisztában vagyok a képességeimmel. -villantottam rá szemeim, a feltételezésem a korával kapcsolatban igaznak bizonyult, egy pillanatra meghátrált.
- Igazán?! Mondd ki tanított meg használni őket, anyuci? -gúnyolódott kacagva.
- Nem, én voltam! -hangzott hátam mögül a rideg válasz. Az egyik mesterem volt az.
- Be- Be- Bertram mester... - habogott a szerencsétlen vadászom...
- Pontosan, ez a nevem. Elárulnád a sa- sa- sajátod?! -heccelte mesterem a szokásosnál is fehérebb vámpírt
- I- i- igen... khm... - vett erőt magán - Márk a nevem...
- Nos Márk, bemutatom az egyik tanítványomat, Zoét. Ő a herceg egyik még életben levő leszármazottja, akit addig életben is akar tartani míg elég idős nem lesz, hogy maga mellé vegye. Azt is hagyhatnám persze, ő védje meg magát, de abba biztos belehalsz én meg utálok jelentést írni, pedig annak az lenne a vége. Viszont arról, hogy ő itt van nem szabad, hogy bárki is tudjon. -nézett rá szúrós szemmel- Értve vagyok?!

- Pe- pe- persze... mármint senki sem fogja megtudni, lakat a számon, hallgatok, nem szólok egyetlen árva szót se,
- Sikerült felfognunk, köszönjük. -vágott Márk szavába Bertram- és most tünés!
- Igen... megyek... megyek már... -próbált hátrálni- itt sem... áúú! -átesett egy padon majd mikor feltápászkodott eltűnt amilyen gyorsan csak tudott.
- Istenem, hogy ezek a mai vámpírok... áh... -legyintett a mesterem
- Bertram... ugye azt tudod, hogy holnap már mindenki tud rólam?! -kérdeztem óvatosan
- Szerinted miért mondtam, hogy ne beszéljen?! -nevetett a hazafelé vezető útra tessékelve
- És ha azt mondod beszéljen?
- Mi abban a jó?! akkor nem rettegne annyira ha lát... -mondta komikusan Bertram
- És te nem tudod miért hívnak... -kezdtem, de rám nézett és mivel a jókedvnek a nyomát se láttam rajta inkább elharaptam a mondatot... Igaz kétségkívül én voltam a herceg kedvence, de gondoltam nem árt olyan nagy hatalommal bíró vámpírral jóban lenni, mint Bertram...

Valójában elég különös volt, ahogy az éjszaka társadalmának tagjává váltam... Persze a herceg leszármazottja, de ilyenből sok volt. Az amiért foglalkozott a létezésemmel az volt hogy amint már említettem nem voltam teljesen ember... Nem ismertem az apámat. Az anyám se... csak egy futó kaland volt, aminek én lettem a következménye... 6 éves koromig azt a tudatot ültette belém a családom, hogy hazavágtam anyám életét... meg kell hagyni nem én voltam a kedvenc gyerek...
Egy napon este mentünk hazafele és valami nekünk akart támadni. Észrevettük és futni kezdtünk, az üldözni kezdett és egy sikátorban kötöttünk ki, ahonnan nem volt kiút. Nagyon féltem, az az izé egyre közelebb ért hozzánk... Láttam, egy szörny volt... hatalmas karmai és fogai voltak. Végigmérte a testvéremet és az anyámat, majd engem szemelt ki előételnek.

Azonban ekkor történt valami... A félelmem dühbe csapott át, amit nem értettem de, úgy éreztem erős vagyok, és csak egyre erősebb leszek... Hallottam, hogy az anyám felsikolt. Akkor nem értettem miért... A tekintetem valamilyen tükröződő felületre tévedt és rájöttem mitől rémült meg... Körmeim karmokká, fogaim agyarakká váltak szemeim sárgán csillogtak... végül valamilyen ködszerű dolog vett körül olyan sűrűn, hogy semmit sem láttam. Pár másodperc elteltével eloszlott és mikor újra megnéztem magam, már nem voltam ember, illetve már farkas alakban jelentem meg. Egy hatalmas hófehér farkas, kétszer- háromszor nagyobb karmokkal, fogakkal, mint amilyennel egy átlagos farkas rendelkezik... Nem tudtam elhinni, pedig saját szememmel láttam... ránéztem a támadóra, amely megrökönyödve nézte végig átalakulásom.

Hallottam az ösztönök hangját a fejemben, diktálták, hogy mit tegyek és végül harcba szálltam a most már kicsit sem legyőzhetetlennek tűnő lénnyel... Nem tartott sokáig a küzdelmünk és végül győztem amit egy vérfagyasztó üvöltéssel pecsételtem meg. A győzelmi mámor végén visszaváltoztam, egy karcolás sem volt rajtam és ahogy a testvéremre és anyámra néztem nekik sem volt semmi bajuk, persze nagyon megijedtek, főleg tőlem...
Anya képtelen volt elfogadni azt ami történt... Elráncigált valami dokihoz miután hazamentünk és rábízta az egyik szomszédra az öcsém. A váróterem nem volt kifejezetten bizalomgerjesztő. Négyen ültek ott egy eléggé sápadt nő és három hasonló színárnyalattal rendelkező férfi...
- Anya... miért nem megyünk máshová?! -nyafogtam
- Csendet! Csak ez a hely van a környéken. -rivallt rám
- majd felmegyünk a városba reggel, bár már mondtam, hogy jól vagyok... -próbálkoztam tovább bágyadtan a fáradtságtól ekkor már elmúlt éjfél, ha jól emlékszem...
- Megmondtam, hogy fogd be! -ordított újra és lekent egy akkora pofont, hogy csak úgy nyekkentem bele...

Az ott ülő emberek igencsak felkapták a fejüket a történtekre. Kettő sziszegett valamit a foga között és mind szinte fintorral néztek végig az én kedves anyámon... A nő, aki a legközelebb ült hozzám megragadta a karom és lerántott maga mellé a székre, közben nem vette le a szemét anyámról, akire még mindig ellenszenves pillantások vetődtek.
Közben újra bejött valaki az ajtón, az orvos volt.
- Elnézést. Volt egy kis -ekkor végig nézett a várakozókon és elidőzve szemével anyámon és rajtam folytatta- dolgom. Asszonyom, én nem vagyok gyerekorvos!
- Ezúttal, talán mégis tehetnél kivételt... -szólalt meg lágyan a nő
- Gondolod? - nézett meghökkenten a doki
- Biztos vagyok benne Jack... -mosolygott
- Nos akkor... rendben... mi a baj?
- Muszáj ezt itt... -kezdte anyám
- Nem! Mondtam, hogy nincs semmi bajom! -fakadtam ki
- Megmondtam, hogy... -emelte újabb pofonra kezét anya
- Eszébe ne jusson! -fogta meg karját a nő
- Asszonyom üljön le. -szólalt meg az orvos- te pedig gyere velem! -nézett rám

Bementünk a rendelőbe ahol leült az asztal melletti székre írt valamit közben fel-fel pillantott rám.
- Ezt még be kell fejeznem, bár ahogy elnéztem a családi idillt nem zavar a távol töltött idő...
- Nem.
- Különös ez a te korodban... bezzeg én... -gondolkozott el
- az régen volt... -vágtam rá durcásan
- Ha te azt tudnád... -nevetett- ha te azt tudnád... Nos, akkor azt mondod nincs semmi bajod?
- Azt.
- Tudod vajon miért hiszi anyukád, hogy bajod van?
- Nem... -mondtam kerülve a pillantását
- Kicsim... tanulj meg hazudni... Nos, miért gondolja?
- Nem tudom. -akkor a szemébe néztem...
- Egy fokkal jobb, de nem az igazi. Utójára kérdezem.
- Nem tudom!!! -vágtam ki a hisztit

- Mondd csak, neked milyen színű a szemed? -vonta fel szemöldökét és fürkészte arckifejezésem. Egy tükör felé fordultam, a szemeim újra sárgán villogtak.
- Barna... mondtam csendesen...
- Vajon miért hiszem, hogy mégis tudod, hüm?
- Talán... nem vagyok ember... -mondtam fojtott hangon. figyeltem hogy reagál
- És?! Elárulok valamit... -teljesen közel hajolt hozzám és a fülembe súgta- én sem vagyok az. Azok ott kint... ők se azok...
- De... akkor...
- Na mit gondolsz... Sápadt bőr, sötét szemek, éjjel van... segítek még valamit... nem szoktunk szoliba járni...

- Vámpírok?! -néztem rá megdöbbentem
- Bizony... Azt tudod, hogy te mi vagy?
- Nem, én eddig nem is...
- Mi történt?
- Jött az az izé és... Egy vérfarkas volt?
- Lehetséges... azok a dögök több helyen jelen vannak, mint gondolnád...
- Megtámadt minket én meg... át... izé... szóva’ átváltoztam.
- Mivé?
- Farkassá... vagy valami olyasmivé...
- Értem... Mi lett vele? A vérfarkassal, már ha az volt?
- Meghalt... mármint... megöltem... -mondtam magam elé révedve. Akkor fogtam fel elvettem az életét akármi is volt.
- Nem vagy bőszavú gyerek ugye? Na jó...Vissza tudnád vezetni a családfádat?
- Nem... Az apámat nem ismertem... És gondolom... ő az, akinek a családfája "érdekes"...
- Igen... Nos... akárhogy is... Nem maradhatsz az anyáddal...
- Miért? -kérdeztem
- Túl veszélyes lenne mind neked, mind anyádnak. -vágott a férfi szavába a kint látott nő
- Matilda! Hogy a fenébe kerülsz ide?! Mindegy... -mondta lemondón- tehát... el kell vinnünk anyádtól - folytatta a férfi
- Mikor és hová? - kérdeztem, erre a két vámpír egymásra nézett bólintott és egyszerre válaszoltak
- Most!
- Na, de...

Mire észbe kaptam már anyámmal beszéltek kitaláltak valamit, vagy lefizették... nem tudom... és máris egy kocsiban ültünk ami elvitt egy gyönyörű házhoz, ami inkább villa volt, mint ház... A szám is tátva maradt a csodálkozástól...
- De... a cuccaim... -szálltam ki az autóból nyűgösen. /egész éjjel nem aludtam, tehát elég fáradt voltam/
- Kapsz újakat... -mosolygott a nő
- Ez itt... -bámultam fel az épületre
- A gazdámé és nem tudom mi keresni valója van itt egy tejfölösszájú kölyöknek! -hallottam egy zord hangot mögülem.
- Azt ajánlom ne merd így hívni... - jegyezte meg a sötétből előjőve Jack - éppen ma este ölt meg egy olyat, mint amilyen téged öl meg, ha nincs szerencséd...
- Uram. -hajtott fejet- nem tudtam, hogy ön is...
- Érdekel is engem...

- Jack... A nap nem sokára felkel... hogy-hogy ilyenkor jössz?
- Á, Bertram... Nem egyedül jöttem. - biccentett fejével Matildára és rám
- Matilda. -csókolt kezet- és a megszeppent álmos ifjú hölgyben kit tisztelhetek? -kérdezte nyájasan
- Igaz, - kapott a fejéhez Jack - mi a neved?
- Zoé...
- Valószínűleg az egyik vadászunk khm... utódja...
- Egy félvér?! - kérdezte kíváncsian
- Ezt megbeszéljük holnap este, ha nem haragszol itt maradnánk...
- Természetesen.

Bementünk Bertram "kis téli lakába", ahol egy teremben még a három vámpír még diskurált valamin közben én már félálomban voltam és éppen, hogy érzékeltem a külvilágot... csak annyit vettem észre elhallgatnak, vagy talán akkor aludtam... mikor felébredtem, már sötét volt. Körülnéztem a szobán. Volt benne egy vörös kör alakú szőnyeg, egy gyönyörű szekrény, egészen sötét színű, fura faragások díszítették... az ágyam és a mellette levő éjjeliszekrény is hasonló volt. Egy levelet találtam a kisszekrényen, amelyet alig tudtam elolvasni, egyrészt magyarból szerzett igen csekély tudásomnak köszönhetően... A lényege az volt, hogy a herceg engedélyt adott, hogy maradjak, elmentek vadászni, és hogy nézzek körül az új otthonomban... Hihetetlenül boldog voltam... talán, mert nem fogtam fel mit jelent mindez... nem mintha rossz sorom lett volna... de körülöttem minden megváltozott... új szokásokat kellett elfogadnom, vettem fel... köztük ott volt a vérontás...
egy új élet kezdődött számomra akkor...