Sofia Scott története - avagy egy lány szenvedései 1. fejezet

18 éves, duci, egyedülálló lány, apámmal nem tartom a kapcsolatot. Ebből már úgy nagyjából leszűrhettétek, milyen nyomorult életem van. Az egyetlenegy dolog, ami még életben tart, az az, hogy van egy barátom, Ronen, aki mindig kiáll mellettem. Vele élek. Az apám 2 évvel ezelőtt kitagadott, mert nem feleltem meg az elvárásaiknak. Anyám meg…Na, jó. Akkor elmesélem az egész sztorit.  Apám mindig is arról álmodozott, hogy sikeresen leteszem az érettségit, és a Pécsi Orvostudományi Egyetemen hallgató leszek. Anyám teljesen beleélte magát, hogy híresség leszek, mondjuk énekesnő, és, idézem szavait: „Majd a mi kis Sofiánkat adják a Muzsika TV-én”. Már az konfliktust okozott köztük, hogy nem értettek egyet a jövőbeli karrieremet illetően, és mikor közöltem velük, hogy az orvosi szakma egyáltalán nem vonz, sőt, még valahogy a Muzsika TV-ben való dalolgatás sem, még csak rátett egy lapáttal. A szüleim egymást hibáztatták „haszontalanságom” miatt, veszekedtek, hogy melyikük rontott el engem ennyire, és természetesen, mint minden férj-feleség vitában, előkerültek a 10 éve történt, rég elfeledett témák is. Egyszer összejöttem egy Dominic nevű sráccal, akit apa teljes szívből megvetett, anya pedig körberajongott. Egy gyönyörű napon, amikor a szüleim dolgozni voltak, áthívtam Dominicot, és megtörtént az, ami egy egymást szerető pár között szokás. De pechemre apa előbb hazaérkezett a munkából, és ránk nyitott. Az volt az utolsó csepp a pohárban. Apám dührohamot kapott, és úgy megverte Dominicot, hogy másnap kórházba került. Nekem pedig leordította a fejemet, és teljes erőből hozzám vágta az első dolgot, ami a keze közé került. Nem kis balszerencsémre ez egy váza volt, úgyhogy engem is hurcolhattak a balesetire. Anyám pont akkor lépett be a szoba ajtaján, amikor repült a váza. Felsikkantott, de már késő volt. Mivel apát nem tudtuk lenyugtatni, átmenekültünk a szomszédasszonyhoz, Eve-hez. Szerencsétlen nő el nem tudta képzelni, hogy miért rohanunk át hozzá zokogva. Miután bezárta mögöttünk az ajtót, kérdezte, hogy mi a baj, de mi nem tudtunk válaszolni a sírástól. Azonnal tárcsázta a rendőrséget. Én próbáltam ellenkezni, de egy hang sem jött ki a torkomon. Így hát a rendőröknek (és egyúttal az anyámnak, valamint Eve-nek) szipogva elmeséltem a történteket. Anya szomorúsága egykettőre átcsapott mérhetetlen dühbe. Azonnal elvált apámtól. Dominic 1 héttel később a kórházban meghalt, amiért a szülei feljelentették apát. Apa börtönbe került. Anya sajnos még mindig a „gyilkos felesége” néven volt emlegetve a faluban. Sorban kapta az gyűlölködő üzeneteket, barátnői elpártoltak tőle, sőt, még a boltban sem akarták kiszolgálni. A munkahelyéről is kirúgták. Betörtek hozzánk, és ellopták mindenünket. Anyám már nem bírta tovább a szenvedéseket. Öngyilkos lett. Természetesen engem is kiutáltak, az iskolában folyton megvertek, a faluban megvetettek. És itt jött a képbe Ronen. Ronen volt az, aki mindvégig kiállt mellettem. A nehéz időkben segített nekem, ha meg akartak verni, megvédett, ha beszóltak nekem, visszaszólt. Felajánlotta, hogy nyugodtan költözzek hozzájuk. Ketten éltek a testvérével, Becky-vel. Örömmel beköltöztem hozzájuk. Becky közben összeházasodott egy Derek nevű férfival, és elköltözött egy tágasabb lakásba, így hát ketten maradtunk Ronennel. Mikor végre úgy éreztem, az életem kicsit rendeződött, jött az újabb csapás.