Sínek mentén II - A téboly állomásán

5

A vágányfőnök - akit a háta mögött AntiLee-ként emlegettek a beosztottjai, isten tudja miért - sík ideg volt. Íróasztala mögött görnyedt kétméteres termetével, és hatalmas takonydarabokat túrt ki az orrából, amelyeket aztán lepöckölt a lábához dörgölődző kis mutáns korcsoknak. Azok csaholva felzabálták, majd kiokádták a vágányfőnök bolyhos szőnyegére, ha a gyomruk nem bírta az erősen savas kémhatást.
- Semmi nem klappol! - üvöltötte AntiLee, olyan hangerővel, hogy beleremegett az ócska bodega. - Semmi! Katika! Hol a picsába vagy?
Katika, ez az apró, szemüveges, seszínű hajú nő odaosont a vágányfőnök asztalához.
- Igen Főnök, igenigen, töröljem ki a seggit, mint a múltkor? Az aprósörtéjű fogkefével csináljam, Főnök?
AntiLee felgyűrte az ingujját, és dühödten nézett Katikára.
- Mik ezek a kimutatások? Mik ezek a számlák? Miféle kibaszott elszámolások ezek? - kérdezte vadul csaholva. - Úgy száll el a pályázatunk az új vonalra, mint fing a szélben, ha én ezeket a Testület elé viszem.
Katika lehunyta a szemét, és megigazgatta a miniszoknyáját.
- Az Ibolya megint beteg, nem bírom egyedül a munkát.
A vágányfőnök kitárta dohszagú szájgödrét, és felvisított.
- Az Ibolyát ki kell rúgni a herpeszit neki! Ez nem nemibetegkórház! Már a fején is látszódtak a Kaposi foltok. Adnunk kell a hírnevünkre, kurváknak ott a konkurencia!
- Igen főnök, igenis, igenis főnök.
- Tudja mit, Katika, főzzön nekem egy bitang erős feketét. Aztán hozhatja a fogkefét.
- Igen főnök, igenis, igenis főnök.


6

Katika elment, és AntiLee mély melankóliába zuhant. Az asztalán álló fotókra pillantott, amelyeken a felesége és a lánya mosolyogtak egymásba karolva. Gusztustalan, torz vonásai egyszerre ellágyultak. A felesége... a volt felesége. Évi. Még a MÁV-nál ismerte meg, a dicső nyolcvanas években. A lány jegyvizsgáló volt, ő forgalmi szolgálattevő, s gyakran mosolyogtak egymásra a füredi pályaudvaron, 1984 nyarán. Akkoriban még NOHABok vontatták tova a fiatalokkal teli vagonokat Almádi vagy Badacsony felé, ahol felszabadult fürdőzések majd meghitt szeretkezések vártak rájuk... Ó, a lángosok illata! A szolgálaton túli andalgások a Tagore sétányon, a vizibiciklizések, az éjszakai fürdőzések...
Az ő egymásba kapcsolódó naiv csillagtekintetük.
Végül megcsókolta a lányt. A mólón, a kövér hold fényében. A testük egymáshoz simult, és csók sosem volt még számukra édesebb. E csókban benne volt az előttük álló élet biztonsága és szerénysége, a kiszámíthatóság kárpótolta egyszerűség. A lány tiszta szemébe nézve, ott, a mámoros füredi éjszakában, egyszerre elhitte, hogy van jövője.
Összeházasodtak, és egy évre rá megszületett a lányuk. Tündének nevezték el, csodaszép gyermek volt. Örömmel nevelték, boldog harmóniában.
És jött a rendszerváltás, és őket ez nem érintette.
De szép lassan megrohadt valami. A felesége. Évi egyre többet panaszkodott a patkány utasokra. Akik néha állítólag tényleg úgy viselkedtek, mint a patkányok. Évi mesélte, némelyük még bajszot is növesztett, és ő hallani vélte motozásukat az üres vagonokban. A feleségének hullani kezdett a haja, és már szinte sohasem volt kedve a szexhez.
Ő pedig, a Bokros csomag idején, csendben rettegni kezdett, hogy vajon nem-e bassza el, mikor lengesse be a kis piros tárcsáját.
Végül elbaszta. Rosszkor indította el a kettőhúszas kanizsait, és az elcsapott egy piros Skodát. A Skodában ülő család elhunyt. A darabjaikat kiskanállal kellett összeszedni. Az autóban utazó ötéves lányka vértől átázott sárga zoknijának képe örökre beleégett a férfi agyába.
Öt évre lesittelték. A felesége és a lánya nem állt többé szóba vele.
Végül 2001-ben, a WTC elleni terrortámadás napján szabadult. Kifelé a váci börtönfolyosón élénk fitymacsattogás és hisztérikus kiáltások - Robbantsanak minket is, minket is! - kisérték útján. Ekkora azonban már maga is diliplecsnit kapott, mint anno a Lovassy Laci Spielbergben. Ráadásul szabadulása után megtudta: a felesége időközben megcsalta. Vagyishogy egy kurva lett. Ami azt illeti, a lánya is. Alig volt tizenhat éves, de mint azt a sarki boltostól megtudta, a környéken már minden fiú megcsinálta.
AntiLee ettől fogva halott ember volt, de még nem volt kedve elpatkolni. Egy darabig töprengett, hogy a hegyekbe vonul, mint Nietzsche, de rájött, manapság nincsenek elég magas hegyek az ilyesmihez.
Végül úgy döntött, kihasználva agyának újsütetű görbületét, hasznosítja szakmai tudását, és vasúttársaságot alapít. Börtöntársai közül sokan szabadultak a következő évben. Belőlük éppen fedezhette a Társaság humánerő szükségletét.


7

- Földre, te ribanc! - súgta Sándor, azzal kirúgta Csontváry Marika lábát, aki elhasalt a földön, mint a szklerózisos ólajtó. Az orrát alaposan beverte egy fa gyökerébe. Feljajdult.
- Sándor, hogy a...
A nyúlőr inas kézfejével betapasztotta a nő száját.
- Kussolj - lehelte a fülébe, s közben a többieknek is intett, hogy kapcsoljanak lapuló és csöndes üzemmódba. - Fogd be, vagy kettőt pislogsz, és a sittesek a farkukra húznak.
Óvatosan kémleltek ki a bokrok közül. Egy patakon túl, az egykori Szüzek Rétjének helyén most rendezőpályaudvar terült el. Igaz, csak két vágány futott be ide, és Sándor úgy saccolta, egyik sem hosszabb ötszáz méternél. A B vágány végét látni is lehetett, valami rozsdás ócskavas vesztegelt ott egyetlen hozzákapcsolt, összegrafitizett kocsival. Tekintetüket azonban a pályaudvaron veszteglő, átalakított M44-es Bobó vonta magára, amely kényéből füstkarikákat eregetve égette a drága dízelolajat. A mozdonyt ugyanis éppen tisztogatta valaki, aki helyet kaphatott volna valamelyik bulvárújság Hihetetlen, de igaz rovatában, sok-sok képpel illusztrálva.
- Tényleg ormánya van a pasasnak, vagy csak én látom így? - búgta halkan Kamilla Krisz fülébe, és megszorította a fiú kezét.
- Azt hittem, az a nyelve - súgta vissza Krisz.
Egy ideig hallgattak, és az állomás épületét tanulmányozták, amelynek ablakai sötéten ásítoztak. Krisz a szeme sarkából mintha mozgást érzékelt volna az épület mögött. Meg nem mondhatta volna, mit látott, de valami halovány feketeségnek rémlett.
Eltelt néhány perc.
Sándor, aki még mindig Marikát nyomta a földre, akkor beleszippantott a levegőbe.
- Itt seggszag van, Marika, nem tudod, kinek lehet seggszaga?
- A kurva anyádnak - lihegte a nő, mire a nyúlőr belenyomta a fejét egy vakondtúrásba. Marika némán vonaglott, mígnem a férfi megkegyelmezett rajta.
Krisz dühösen pillantott rájuk.
- Fogjátok már be, a francba is...

Ebben a pillanatban éles, elektronikus hang hasított az erdő csendjébe.
- ÉRTESÍTJÜK KEDVES MÓKUSAINKAT, HOGY A B VÁGÁNYRÓL, TISZTÁS FELSŐRŐL AZONNAL VONAT INDUL TISZTÁS ALSÓRA. FEJEZZÉK BE A FELSZÁLLÁST. A VONAT CSAK NYITOTT AJTÓKKAL KÖZLEKEDIK.
A rét végében álló mozdony generátorai felpörögtek, és a tákolmány felbődült, majd nekilódult. A hang ismét megszólalt.
- AZ ÁLLOMÁSRA VONAT ÉRKEZIK, AZ ÁLLOMÁSRA VONAT ÉRKEZIK. ÖT PERC MÚLVA, DE LEHET HOGY FÉL. A PERONON A JEGYEKET ELLENŐRZIK. ÉRVÉNYES, VAGY ÉRVÉNYTELEN JEGGYEL, JEGY NÉLKÜL UTAZÓKNAK SEGGÜKBE LÉSZEN. KÉRJÜK, KÉSZÍTSÉK KI MAGUKAT.
Az épphogy felgyorsult vonat már fékezett is. Az állomásépületből egy csapat masiniszta, peronőr és jegyvizsgáló masírozott ki. Furcsán torzult testszerkezetüket hatalmas izmok lendítették előre. Ábrázatukon kaján, mohó vigyor ült, és bogarak módjára lepték el a vágányt két oldalról körülölelő peronokat.
A mozdony és vontatványa csikorogva futott be, majd egy hangos nyekkenéssel megállt. Töküres volt, nem szállt se senki. Az egyik vasutas elnyújtott hangon felvonyított.


8

AntiLee, aki éppen különféle kimutatások felett kornyadozott szivarozva és orrát túrva, hallotta az üvöltést, de szinte meg sem hallotta. Ezek a barmok odalenn folyton csak méltatlankodnak meg ordítoznak. Oké, a szakadt csöves óta, akit még tavaly télen találtak az egyik kocsiban, csak vakondot meg szöcskéket ettek, de ez az ő bajuk. Ő kiutalja nekik minden hónapban a melegétel utalványt, de szarnak ezek a Kentucky Fried Chickenre.
A vágányfőnök ingerült mozdulattal földre söpörte az asztalán álló papírhegyet.
- Bazmeg. Bezár a bazár.
Akárhogy számolt, akárhogy ügyeskedett, a számok egyértelműek voltak: csődbe ment a cég. Hét év alatt tizenöt utas, és egyikük sem élte túl az utazást. A vágányfőnököt ugyan ez nem izgatta, de a fogyasztóvédelem azért besértődik majd, ha rájön. Nem is szólva az egészségügyisektől - vajon mit szólna egy üzemorvos, ha meg kellene vizsgálnia azokat a teremtményeket odalenn?

AntiLee-nek fogalma sem volt, mi okozza a torzulásokat. A folyamat eleinte lassú volt, de egyre gyorsult, a jeleit magán is észrevette. Néha úgy érezte, mintha az események és változások több irányba történnének: s mikor migrénje volt, az a benyomása támadt, hogy ő maga is szétszakad, s mintha több ember lakozna benne. Énje egyik fele például néhány hónapba járatni kezdte a Melegfront magazint, aminek példányait most az irodaszekrénye aljában rejtegette. Fogalma sem volt, mi történik vele, vagy a többiekkel, de nagyon nyugtalanító volt az egész.
Nem is szólva Negroguyról.
Remegő kezekkel magához ragadott egy mikrofont, és mesterkélt vidámsággal, zengő hangon beszélni kezdett. Szavai odalenn fémes hangon visszahangzottak az állomás hangszóróiból.
- Jó napot kívánunk kedves utasainknak ezen a szép, meleg napon! Reméljük, jól utaztak, és reméljük, legközelebb is a mi viszonylatainkat választják. Őő... reméljük megfelelően oldott hangulatba kerültek ahhoz, hogy stresszmentesen betérjenek állomásunk üzleteibe vásárolgatni egy keveset... őőő... ezek az üzletek még nem épültek meg, de természetesen azon cégek birtokában vannak, akik a mi Támogatóink... a szponzoraink...őőő...olyan vállalatok, akikből még nem halt ki a társadalom iránti szolidaritásérzet szükségessége, már mint hogy... khm... támogassák a magyar vasutat, vagyishogy abból a pénzből, amit önök a jegyvásárlásra fordítanak... ő... az adójukból... fenntartsanak minket, és a fogyasztásból saját magukat, amiből önök fenntarthatják...őőő...
AntiLee dühösen a sarokba hajította a mikrofont.
- Picsába. Sose ment ez nekem.

Ekkor kivágódott az irodájának ajtaja. Ami az ajtókeretet kitöltötte, különös keveréke volt egy vérhasban szenvedő patkányokat hízlaló pöcegödörnek, és egy a létezésre irreálisan jogot formáló rendkívüli ocsmányságnak. Az olajfeketén cseppfolyós protoplazma fingó hangokat hallatva cuppogott, és a vágányfőnök gyakorlott fülén kívül más nem hallotta volna ki belőle a kommunikációs szándékot.
- Jött hús - vartyogta Negroguy. - Két kanhús, meg két jóóó hús.
AntiLee szeme felcsillant, miközben vadul erőlködött, hogy ne okádja el magát. Itt a lehetőség, hogy javítsa a statisztikát. Négy ember nem sok, de a főnökei talán ennyivel is beérik. Végtére is sokan közülük olyan csontvázakat rejtegetnek, amelyek igen csúnyák, és ami a legfontosabb, ő maga tud ezekről. A fejesek közül néhányan például buknak a lányokra. Az igen zsenge lányokra. Sőt, akadnak olyanok is, akik a zsenge fiúkat szeretik. Van egy, aki pelenkát hord a mélyen bevágott fekete selyemalsója alatt, és ő erről is tud. Kikészíthetné őket, de aztán ők is kikészítenék őt. Ha azonban felmutat egy pozitív mérleget, legyen az bármilyen szerény, a statisztikusoknak, ezeknek a csetes bigékre csattogtató vigyori balfaszoknak, már lesz miből bűvészkedniük. És a végén mindenki boldogan fekszik le aludni.
Csakhogy előtte meg kell birkózni a jó hír hozójával, Isten spuris korszakának ezzel a legfélresikerültebb teremtményével.
Mély levegőt lett, aztán belátta, hogy ez hiba volt. Negroguy úgy bűzlött, mint rothadó tevetetem egy elmocsarasodott oázisban.
- Az tök jó, negro. Kapd el őket, és tereld fel őket a vonatra. Legyen rá gondod, hogy váltsák meg a jegyüket. Ja, és kérj meg valakit, akinek van keze, hogy készítsen róluk fényképeket, indulásuk előtt, és után. A képeket aztán csatolom a kimutatásainkhoz.
A vágányfőnök jóindulatúan mosolygott a rémre, jelezve, milyen nagylelkű volt, hogy még az üzletmenet egy műhelytitkába is beavatta a prolit, mint teszem azt Kimutatás. Kihúzta a fiókját, szivart keresve benne, de aztán rájött, hogy elfogyott.
Negroguy szörcsögött egyet.
- Ez így nem jó, főnök. Emlékeznek majd hogy valami nem vót kóser ezzel a vonattal, főnök.
- Ezen segíthetsz, negro. Nézz mélyen a szemükbe, és csak arra fognak emlékezni, hogy valami kurva erőset ihattak, egy olyan éjszakán, amikor nem sütött a hold.
Negroguy most már méltatlankodva puffogott.
- Nem, főnök, nem. Nemigen akartam vót szóba hozni mostan eztet, de nem kaptam fizetést három hónapja. És mán felzabáltunk mi a fiúkkal mindent, még a baglyokat is. Erre most sajnálnád tőlünk - vagyishogy tőlem - a húst? Legalább a jóóó húsokat had. Kettő elmehet, főnök.
AntiLee előrehajolt, arca megkeményedett, és lefagyott róla a mosoly.
- Figyelj, te degenerált, pöcs nélküli pöcs. Nekem te nem mondjad, hogy nem. Hogy mi nem, és mi igen, az az én dolgom. Egyelőre én vagyok a főnököd, és te azt teszed, amit mondok. Én azt mondom, hogy annak a négy embernek túl kell élnie ezt az utazást. És mert jófej vagyok, azt is elárulom neked, miért: hogy megkapjuk a normatívát, ami nélkül jövőre lehúzhatjuk a rolót. Akkor pedig lőttek a te állásodnak is.
Negroguyt láthatóan nem hatotta meg a szentencia. Egyre hangosabban, gúnyosan csobogott, és fenyegetően előrelépett.
- Hol izgat már az engemet, Főnök. Bekapom magát, mint a legyet, Főnök. Kiver a flamó, csak hogy értse. Tekintse ezt egy kurva éhséglázadásnak.
AntiLee ismét elmosolyodott, és kirántott a fiókjából egy pisztolyt. Kibiztosította, és arra a pontra szegezte, ahol nagyjából Negroguy hasát sejtette.
Negroguy megtorpant. Egész testetlenségében remegni kezdett, aztán elsírta magát. Olajos, büdös cseppek záporoztak a padlóra formátlan testéről.
- Bocsáss meg, Főnök... szeretlek... teljes szívemmel imádlak tégedet, de... olyan ... éhes vagyok... nem tudom már...hüpp... hogy mit teszek...
A vágányfőnök válla megroskadt, majd szomorúan elmosolyodott, és a szájába vette a pisztolyt. Negroguy felsikoltott.
- Ne! Főnök, Ne!
-Pedig ez lenne a legjobb - mondta fojtott hangon AntiLee, miközben a csővel a garatát csiklandozta. Furcsa módon kéjes érzés volt. - Túléltem, hogy kiirtottam egy családot, túléltem a sittet, és túléltem azt is, hogy a saját családtagjaimból szajha lett. De ha a Cég is összeomlik, már nincs miért élnem.
- Nehéz idők járnak most, tudom, főnök, tudom - szipogta Negroguy.

A vágányfőnök lassan kihúzta a pisztoly csövét a szájából, bár ezzel az erekciójának is könnyes búcsút inthetett. Negroguyra nézett, mint apa a fiára, szeme csillogott.
- Igen, nyakunkon a válság. Fletovics Ghiurcani Elkurova, a Nagykutya, nem segít. De talán kimászhatunk a gödörből. Ám ehhez segítenetek kell.
- Megteszem, amit tudok, főnök - suttogta elgyötörten a kulakupac.
AntiLee-nek ekkor támadt egy pompás ötlete. Elvigyorodott.
- Tényleg éhes vagy, negro?
- Mint a farkas.
- Nohát, akkor kapsz egy kis karácsonyi prémiumot. Megeheted a Katikát.
Negroguy hangosat toccsant a döbbenettől.
- A Katikát? Hát de akkor kivel viszed majd a bótot főnök?
- Viszem azt egyedül is, amíg kell. Na menj, amíg meg nem gondolom magam. Ha jól sejtem, éppen a klón trónol, a dugi puncslikőrje tekeri neki a bélit.
- Imádlak főnök - rikkantotta Negroguy, azzal iramodott AntiLee felé, hogy megcsókolja. A vágányfőnök arcára kiülő parttalan borzadály láttán azonban sértődötten megtorpant. Végül elcammogott az ajtó felé.
- Meg kell osztanom a bőrt másokkal is, főnök?
AntiLee, kezeit nagy hasára kulcsolva, elnézően mosolygott.
- Nem, ez most csak a tied. Gyorsan végezz vele, aztán tedd a dolgod. Légy az én erős emberem.
Negroguy boldogságának lucskos-fingó hangjai nem is csaholhattak volna hangosabban.
- Értem, főnök, köszönöm!
AntiLee türelmetlenül intett. - Na kotródj.

Öt másodperccel később elhaló sikoly hallatszott a budi felől, aztán olyan hangok kavalkádja, mint amikor egy disznókonda összeveszik egy pocsolyába ejtett, makkal teli kosáron. A vágányfőnök ismét a fiókjába nyúlt, ezúttal egy füllhallgatóért, és az ott is volt. Feltette a fülére, és hamarosan a KFT Balatoni nyár című dalára ringatózott, éppúgy, mint azokon a réges régi estéken, az Utasellátók teraszán üldögélve. Még mindig mosolygott.