Anyu fiatalon szült. Szülei akkor már öregek voltak. Kései gyerek volt, és nem figyeltek rá eléggé. Egy buliban volt, ahol ivott, drogozott és szexelt. Ekkor lett terhes. Későn vette észre, hogy várandós, de nem akart intézetbe adni. Nagyszüleim nem voltak gazdagok, de eltartottak minket, míg anyunak nem lett munkája. Ő 17 évesen már dogozott leányanyaként egy gyárban.
Amikor 10 éves lettem, anyura bízták az akkor 15 éves unokatesóm, Lacit egy szilveszteri napon azért, mert az ő anyja, Viola és párja buliba voltak hivatalosak, ahova nem vihették magukkal kicsi fiukat.
Anyu és Laci elég sokat ittak. Anyu táncolni tanította őt, testük összesimult és már tánc közben simogatták egymást. Én elég korán elaludtam köztük, amikor ők leültek tv–zni. Éjjel az ágyamban arra ébredtem fel, hogy valaki kiabál, nyöszörög, mintha fájna neki valamije. Megijedtem, fejemre húztam a takarót, aztán kikukucskáltam alóla. Annyit láttam, hogy anyu a hátán fekszik az ágyán széttett lábakkal, rajta meg unokatestvérem és mozognak. Úgy nézett ki, hogy anyu nem tud kiszabadulni alóla. Féltem, meg se mertem mozdulni.
5 évvel később
Lacival mentünk sátorozni.
Nagymama hirtelen megbetegedett, anyunak haza kellett menni ápolni. Abban az időben a saját munkája és Izabell is eléggé lekötötte, ezért bízott engem Lacira. Laci viszont arra a hétvégére már elígérkezett egy sátoros bulira az évfolyamtársaival a fősuliról. Egyedül neki nem volt barátnője, a többieknek igen. Húzták is a többiek, hogy egy csitri 15 évessel megy velük, aki ráadásul az unokahúga.
Este a tábortűznél tánc volt, Laci unalmában engem tanított táncolni. A többiek ezután elvonultak a sátrukba, ki-ki a párjával, így csak mi maradtunk a tűznél kettesben. Melegedtünk, beszélgettünk. Szóba került az is, amit 5 évvel azelőtt szilveszterkor láttam. Őszintén elmondta, hogy akkor sokat ivott és addig a napig nem is volt nővel, ezért sem mert volna kezdeményezni, meg a rokonság miatt sem, bár tetszett neki anyu. A tánc közben már nagyon állt neki, zavarban is volt és miután leültek tv–zni, anyu az ő ölébe hajtotta a fejét, azt mondta fáradt. Aztán azt vette észre, hogy anyu kibontja a nadrágjából és puszilgatja. Nem tartott sokáig, mert már nagyon felizgult addigra és mire anyu a szájába vette, szinte azonnal elomlott benne. Éjfélkor pezsgővel koccintottak, és érdekes módon egyikük se volt álmos, neki megint állt. Anyu ezt észrevette és beszélgettek erről. Mondta neki, hogy ez természetes egy fiúnál és szóba került az is, hogy ő még sose látott nőt meztelenül. Anyu azt mondta, hogy ha akarja őt most láthatja, de nem mondhatja el soha, senkinek és csendben is kell maradnia, bármi történik is: miattam. Levetkőzött és kérte érintse meg. Laci eleinte bátortalanul, majd egyre nagyobb élvezettel tapogatta. Anyu egy ideig hagyta, majd megfogta a kezét, és tanítani kezdte. Megmutatta neki, mi esik jól egy nőnek. Hol és hogyan kell megérintenie, dörzsölni vagy éppen csak simogatnia ahhoz, hogy örömet szerezzen neki. Laci rákérdezett, hogy megtanítaná-e többre is? Mindketten sok bort és pezsgőt ittak, ezért történhetett, hogy anyu elvette Laci szüzességét. Másnap Lacit hazavitte az anyuja, Viola. Pár héttel később, mikor Laci újra nálunk volt, szerette volna megismételni anyuval a dolgot, de ő elhajtotta. Azt mondta, hogy az csak egyszeri dolog volt, és csak tanítani akarta, de most már tud mindent és próbálkozzon más lányoknál. Anyunak ezután se volt férfival kapcsolata. Egy futó kaland sem.
Miután megszületett Izabell, Laci rákérdezett, tőle van-e a gyerek, de anyu nem árulta el. Nem tagadta, de igent se mondott. Másnak se mondta meg. Kitalált neki egy ismeretlen apát, bár mi tudtuk, hogy sose volt azóta senkivel. Ezután is csak velünk, a lányaival játszott és ránk pazarolta összes szeretetét. Laci elég sűrűn volt nálunk vendég, de távolságot tartott tőle, bár néha megborzolta a haját és egyszer volt hogy megmasszírozta őt.
Ez olyan alkalommal történt, amikor Laci egy nehéz alkalmi meló után fáradtan beesett hozzánk, és szinte mozdulni se bírt. Anyu alsógatyára vetkőztette, és mindenhol megdörzsölte, mint mondták megmasszírozta. Mikor Laci hanyatt feküdt és anyu elölről is masszírozta, felállt a farka. Én ekkor voltam 13 és azóta is arról a napról fantáziáltam, bár még mindig féltem tőle. Mindig eszembe jutott, hogy anyut akkor bántotta.
Ahogy ezeket a dolgokat elmondta és a többi is eszembe jutott, már nem féltem. Ekkor már megértettem, hogy nem bántotta anyut, sőt, anyunak akkor éppen élvezetet okozott. Felmerült bennem, hogy mi lenne, ha nekem is okozna most?! Vajon akarná-e? Nem tudtam és kezdeményezni se mertem. 15 éves koromra már biológiailag érett voltam és testileg is valamennyire. Amennyire egy tini lány fejlett lehet. A szex öröme sem volt ismeretlen előttem, bár csak ritkán masztiztam. Nem tartottam valami nagy dolognak, de néha mégis megtettem. Fiúk nem rajongtak körbe, de nem a kinézetem miatt, hanem azért, mert magamnak való, gátlásos lány voltam, így szűz maradtam.
Egy idő után Lacihoz bújtam. Ő nem húzódott el, gyengéden simogatta a karom, ami bennem elindította azt a masztijaim során ismerős bizsergést. Úgy tettem mintha véletlen lenne, ráejtettem a kezem a rövid nadrágjára. Már kemény volt, de fogalmam se lehetett róla mitől. Úgy gondoltam, csak az elmondott emlékek hatására. Halkan beszélgettünk tovább és hallgattuk a sátrakból kiszűrődő félreérthetetlenül kéjről árulkodó hangokat. Tovább simizett, én meg csak élveztem farka keménységét a kézfejem alatt. Nem vette el onnan, mintha nem is érezné. Pedig néha megrándult ott lent. Főleg az után, mikor keze tovább ment és már a hasimat simizte. Persze én se szóltam érte. Jól esett és magamban azt kívántam, bár menne lejjebb! Ehelyett ott körözött továbbra is. Picit fészkelődtem hátha valamerre elmozdul majd, de nem.
Egyszer csak megemelte az állam a szemembe nézett és megkérdezte voltam-e már fiúval. Zavartan suttogtam, hogy nem, senkivel.
– Akarod, hogy megmutassam milyen egy csók?
– Ha te akarod…
– Most csak azt mondd, amit te szeretnél.
Nagyot nyeltem, hisz mégse mondhattam el, hogy már egy ideje nagyon vágyom rá. Gondoltam egy merészet és azt mondtam.
– Szeretném megérinteni a farkad. Látni is. Sose láttam még faszt élőben. Ha anyunak tetszett, talán nem olyan csúnya.
Ezen persze nevetett.
– Kis hamis. Már érezted előbb, de akkor menjünk a sátorba, oké?
Bementünk, elővette és a telefonok gyenge fényénél láthattam őt. Én csak néztem és ámultam. Tetszett, de elbátortalanodtam.
– Érintsd meg! – biztatott. – Nem fog fájni egyikünknek sem – azzal odavonta a kezemet és rákulcsolta a markomat.
– Érzed milyen forró?
– Igen. De ez neked jó?
– Csodás érzés, ahogy fogod. Még jobb lenne, ha mozgatnád is a markod.
– Így? – kérdeztem és le-fel kezdtem mozgatni a szárát tartva. Alul nedvesedni kezdtem, ez miatt elszégyelltem magam és abbahagytam.
– Miért hagytad abba? Nem tetszik?
– De, csak…
Úgy hiszem kitalálta a szégyenem okát, mert végigsimított a lucskos bugyimon és nevetett.
– Ha ez miatt hanyagoltad az enyémet csak szólj, és segítek rajtad.
– Nem, egyáltalán nem az miatt – hazudtam.
– Akarod, hogy segítsek? – kérdezte, most már komolyra véve a hangszínt.
– Nem tudom. Azt ígérted megcsókolsz…
Még a végére se értem a mondatnak, ajka a számra tapadt és simogatott vele, Résnyire nyitottam a szám, mire nyelve bekéredzkedett és amikor találkozott az enyémmel és dédelgette, az maga volt a csoda. Ha ezt csinálja még pár percig, tuti orgazmusom lesz! Nem is hagyta abba, sőt. Egyre vadabb lett és követelőzőbb, de így se volt rossz. Kezével lejjebb vándorolt és megérintett alul. Nem keresgélt, egyből rátalált csiklómra és eleinte lágyan masszírozta, majd egyre erősebben dörzsölte. Amikor elért odáig, hogy már majdnem fájt, egy picit elmozdultam, de aztán visszanyomtam magam a kezéhez és rövid idő alatt rángatózni kezdtem. Elért a kéj, lihegtem. Ő abbahagyta a csókot majd lejjebb csúszott, lábait a sátoron kívülre tette és kezét felváltotta a szája a csiklómon. Ekkor újabb hullám söpört végig rajtam és amikor ujjával is belém hatolt szinte folyamatosan élveztem, spricceltem a szájába a kéjnedvem. A lihegést sikolyaim váltották fel, emiatt egyik kezét a számra tette, ezzel sikerült neki némileg tompítania azokat. Ujjának egy perce tudott eltűnni csak bennem, de az annyira kellemes feszítő érzést adott, hogy ez is fokozta a gyönyöröm.
Fogalmam sincs mennyi idő telt el. Úgy éreztem meghalok, majd a mennyekbe kerülök és egy ideig onnan figyeltem magunkat. Bár késő éjszaka volt, nem volt teljes sötétség, én mégis minden egyes fűszálat élesen láttam. Főleg őt! Ahogy rajtam fekszik meztelen és nyalogat, immár a puncim teljes hosszát, én meg rángatózom, és a sátorlap sincs sehol, meg a többiek se, csak mi ketten, fényességgel körülvéve és valami nagyon édes zene hangjai…
Azonban vége szakadt egyszer ennek is és a tudatomhoz visszatérve a sötétség ismét rám borult.
– Mit tettél velem? – nyögtem.
Feljebb húzódott és puszikat adott arcomra, vállamra… Nekem meg eleredtek a könnyeim. Sírtam a boldogságtól. Egy álmom vált valóra. Félig. Velem volt, és csodálatos volt amit művelt, de tudtam, hogy nem szerelmes belém. Nem lehet az! Biztosan nem, mert ő az unokatestvérem, mert én kicsi vagyok és csúnya és…
Szóval biztos, hogy nem szeret. Mégis nagyon jó érzés volt hozzá bújni. Érezni, hogy az ő szíve is erősebben, szaporábban dobog. A teste melegét is nagyon élveztem, bár egyáltalán nem fáztam, pedig az este nem véletlenül raktunk tábortüzet. Kint hűvös volt, én mégis égtem. Még mindig lázasnak éreztem magam, de nem abban a fajta fájdalmas lázban. Ez is fájt picit de másképp. Inkább hiányérzetet keltett bennem.
– Bocs, ha fájdalmat okoztam – suttogta a hajamba.
– Hülye vagy? Ez csodálatos volt – majd kisvártatva bátortalanul kérdeztem. – Megcsókolhatlak?
Felém fordult és hagyta, hogy csókoljam. Nagyon élveztem, hogy én irányíthatok. Semmi miatt nem ellenkezett. Akkor se amikor újra rámarkoltam és húzogatni kezdtem neki. Csókolózásunk közben eszembe jutott, hogy ő most tulajdonképpen kinyalt. Olvastam erről eddig és láttam videón is, de látni nem sokat lehetett és a leírások is csak gyenge utánzatai voltak annak amit nemrég érezhettem. Szerettem volna viszonozni és azt akartam, neki is jó legyen. Úgy legyen jó neki, amit csak tőlem kaphat meg. De fogalmam se volt mit kéne tennem. Viszont ha már eszembe jutott és hagyja magát talán menni fog és nem ellenkezik akkor sem, ha lejjebb puszilgatom. Bármennyire jól esett hát a szája íze, még az én kéjnedveim ízével keveredve is, abbahagytam, és végigcsókoltam a nyakát, a mellizmait, amik annyira megigéztek máskor is… Felfedeztem, hogy amikor a mellbimbóit puszilom, neki is megkeményednek. Nem állnak annyira ki mint nekem, mégis. Egy fokkal keményebbnek éreztem mint előtte, és talán nagyobb is lett. Most egy kissé itt időztem hát, de miután semmi reakció nem hallatszott felülről, és nem éreztem testén változást, abbahagytam és folytattam a számmal tovább a vándorlást. Kezem közben nem hagyta nyugodni farkát. Annyira jó volt ahogy néha meg-megrándult az érintésem hatására!
Végül eljutottam csókjaimmal, ahova eredetileg akartam.
– Légy jó kislány – hallatszott fentről és egy sóhaj kíséretében megsimogatta a hajam.
Nem akartam jó lenni. Abban a pillanatban egy ribanc akartam lenni. Úgy éreztem átváltozom. Nem testileg, hanem mintha már nem én irányítanám magam. Valami ősi erő arra késztetett, hogy mindent megadjak neki. Mindent, amit csak én tudok adni.
Egyből bekaptam a farkát ameddig csak tudtam. Sajnos ez nem sok volt, mert a feléig se jutottam. Annyira mégse lehetett ez rossz neki, mert egyszerre több jel mutatott erre. Fentről a sóhaja sűrűbb lett, a keze is erősebben simogatta a fejem, és a farkából valami szivárgott. Elég kellemes, savanykás, kesernyés, édes íze volt egyszerre. Bólogattam rajta és nyelvemmel is köröztem. Egyre több előváladék érkezett a számba.
Kis időre rá lüktetni kezdett és épp amikor azon gondolkodtam, mi fog történni, elárasztotta a számat valami. Jó sok jött és sokkal édesebb, krémesebb ízű, picit csípős, mint amit eddig kóstoltam. Önkéntelenül a pudingra gondoltam. Csakhogy ennek férfi illata volt. Imádom ezt a fajta pudingot. Sokkal finomabb mint a vaníliás vagy a csokis. Le is nyalogattam mindent, ami véletlenül az ügyetlenségem miatt lecsöpögött a combjára. Nem tudtam betelni ezzel az ízzel és mivel sokat nem láttam, mindenhol igyekeztem megtalálni azt a finomságot a nyelvemmel. Nem éreztem az idő múlását, csak azt érzékeltem, hogy a keménység eltűnt és kisebb lett a farka.
Aztán meg azt, hogy újra ugyanolyan nagy és kemény.
Megijedtem, hogy nem volt neki elég jó, amit csináltam. Biztos elrontottam valamit, ha megint kemény lett. Most biztos megint kellemetlen lehet ez neki. Segítenem kéne valahogy, de mit tegyek?
Láttam egyszer filmen valahol, amikor egy nő a férfi fölé guggol és eltünteti magában a férfit. Ok, ezt kéne most tennem, de ehhez nincs elég hely itt bent és egyébként se tudtam, sikerülne-e. Olyan nagy volt, hogy a számba se fért be teljesen. Mégis meg kéne próbálnom.
– Gyere ki légy szíves – kértem és négykézláb kikúsztam a sátorból. Ő követett.
– Hova mész?
– Meg kéne nézni a tüzet. Ha kialszik, reggel megint meg kell majd gyújtani.
– Ok, pakoljuk meg és akkor nem is fogunk fázni. – így ő.
Elindultunk fát gyűjteni a közeli erdőbe. Kézen fogva mentünk és amibe beleakadt a lábunk azt felvettük. Hamarosan mindkettőnk szabad keze tele lett. Visszafordultunk és felszítottuk a tüzet. Pár percig maradtunk és néztük a lángokat. Azaz csak ő. Én lopva őt figyeltem.
– Mire gondolsz most? – érdeklődtem úgy téve, mintha nem őt figyelném.
– Arra amit nemrég tettél.
– Bocsi, tudom, hogy ügyetlen voltam és nem volt neked jó. Sose csináltam még hasonlót sem. Igaz, olyat se tett velem senki, amit te velem. Az maga volt a csoda. Szerettem volna ha neked is olyan lesz, de elrontottam…
– Elrontottad? – csodálkozott el. – Ugyan miből gondolod, hogy bármit is elronthattál?
– Talán nem? Hiszen amikor kihívtalak, akkor… – elhallgattam, mert szégyelltem a kudarcomat.
– Igen?
– Hát tudod… Nem lankadt le. Kemény volt…
– Kicsim, érezned kellett, hogy nekem is jó volt. Amiért újra kemény lettem, az miattad volt.
– Ó…
– Bizony. Olyan ügyesen nyalakodtál utána, hogy akár meg is ismételhetted volna.
Ránéztem mert azt hittem viccel.
– De nekem azt mondták a többiek, hogy a fiúk nem tudnak csak naponta egyszer.
Erre majdnem nagyon hangosan nevetett. Szerencsére idejében észbe kapott, hogy nem kéne felzavarni a többieket. Erre az időre ugyanis mindegyik sátorból már csak halk szuszogás és horkantás hallatszott.
– Na, aki azt mondta biztos lány lehetett. Méghozzá nagyon ügyetlen, buta lány.
Hallgattam. Mit mondhattam volna anélkül, hogy eláruljam a legjobb barátnőmet, aki bevallotta nekem, hogy a fiúja elvette a szüzességét és, hogy utána neki még jó lett volna, de hiába próbálta felállítani neki.
– Mindjárt kialszik a tűz – figyelmeztettem helyette – Gyere szedjünk még egy kis fát össze. Oké?
– Ha nem vagy álmos…
– Nem tudok most aludni.
Felé fordultam.
– Kaphatok egy csókot?
Lehajolt és olyan forrón csókolt, mint eddig még soha senki. Majdnem olyan jó volt mint bent a sátorban.
– Ugye tudod, hogy nem lenne szabad ezt tennünk? Rokonok vagyunk.
– Csak unokatestvérek. Az elég távoli rokon. Majdnem idegen… – szaladt ki a számon meggondolatlanul. El is szégyelltem magam miatta és így folytattam: – Ne haragudj. Nem úgy gondoltam. Nekem egyáltalán nem vagy idegen. Csak…
Nem tudtam befejezni, újabb csókkal fojtotta belém a többit.
– Ha nem tudja meg senki, akkor nem lehet baj belőle.
– A barátnődre gondolsz? Biztos van valakid. Kizárt, hogy egy ilyen pasinak ne legyen.
– Nincs barátnőm. Akarod tudni miért?
Akartam is de féltem is. Nem szóltam hát semmit.
– Azért mert egy perverz disznó vagyok. Eleinte azt hittem anyukádba vagyok szerelmes. Folyton róla ábrándoztam, mindaddig ameddig egyszer véletlenül nem láttalak meztelen téged. Ahogy a tus alól kiléptél és a bőrödön megcsillantak a vízcseppek… Azóta meg rólad álmodok. De nem mertem elmondani senkinek.
– Te rólam álmodtál? Nahát… Akkor én is perverz vagyok – sóhajtottam.
– Hm. Miért gondolod ezt?
– Hááát… Amikor bántottad anyut… Ok, most már tudom, hogy az nem az volt, de… Szóval akkor féltem tőled. Eleinte ezért gondoltam rád folyton. Azóta is sokszor jöttél hozzánk, úgyhogy mire kiverhettelek volna a fejemből, újra visszaszálltál. Aztán, amikor először ébredtem egy olyan álomból, ahol megcsókoltál nagyon megijedtem. Rájöttem, hogy csak álom volt és ekkor már nem féltem. De a csók emléke megmaradt és akkor vettem észre, hogy nedves a lepedő a derekam alatt. Azt hittem bepisiltem. Máskor is előfordult és anyu nem örült neki. De most nem olyan volt. Nem volt annyira vizes, csak épp egy picit. Az érzés se olyan volt mintha kellene. Amikor megsimogattam ott lent, hogy meggyőződjek róla tényleg nem pisiltem be, akkor bizseregni kezdtem. Eleinte csak picit. De kellemes érzés volt és simogattam még. Egyre kellemesebb lett és közben végig a csókodra gondoltam. Azóta is folyton ilyet álmodok. Néha mást is. De mindig csak veled. Nem mertem én se elmondani soha senkinek. Főleg, hogy tőled utána is féltem. Nem értettem nagyon, de napirendre tértem efölött azzal, hogy az csak álom volt és én azt szeretném, hogy olyan legyél a valóságban is mint az álmomban. Nem ilyen kegyetlen.
Most rajta volt a meglepődés sora.
– Kegyetlennek tartasz?
– Most már nem. De tegnapig nem tudtam. Tegnap még mindig úgy hittem, hogy anyut… Most már tudom, hogy nem.
– Ó! Akkor ennek örülök. De így ma teljesült az álmod?
– Igen. Azt hiszem – szegtem le a fejem.
– És milyen volt? Rosszabb volt ez mint az álmodban?
– Nem – leheltem. – Sokkal csodásabb. Nagyon jól csókolsz. Ha kicsit tovább csinálod lett volna egy orgazmusom.
– Sajnálom…
– Ne sajnáld. Így nem egy lett, hanem több – nevettem el magam.
– Mennyi?
– Nem tudom. Nem tudtam megszámolni. Sok… Azon is meglepődtem, hogy mindent lenyaltál rólam.
– Ha egyszer olyan finom vagy… Nem hagyhattam pocsékba menni – nevetett most ő.
– Szeretnéd újra? Velem?
– Akár most is, de kialszik a tűz…
– Ok, szedjünk sok fát és utána, ok?
Azzal elszaladtam, de a sötétbe érve megtorpantam. Nem vagyok én olyan bátor, hogy egyedül menjek tovább. Félek a sötétben. Mikor mellém ért, megfogtuk egymás kezét. Jól esett, hogy ő is kutatott az én kezem után. Biztonságot adott. Vigyázni fog rám. Annyira boldog lettem ettől. Szinte lebegtem a föld felett. Nem is éreztem a lábam előtt se fát, se füvet… Mégse botlottam meg. Egyszer sem. Egy idő után azt vettem észre, hogy én vezetem. Nem tudtam hova, de nem is érdekelt. Egészen addig, amíg meg nem szorította a kezem. Éppen egy tisztáson voltunk. Körülöttünk magas fák árnyai. A hold alig adott világosságot, mégis láttam őt magam mellett. Megálltunk.
– Hova húzol te lány?
– Nem tudom. Csak… Csókolj meg! Itt nem lát senki.
Tényleg nem láthatott senki.
A csókból neki se volt elég úgy látszik, mert egyikünk se akarta abbahagyni. Egy idő után én úgy éreztem, minél többet kapok belőle, annál több kell nekem. A lábam elgyengült a folyamatos érintkezéstől. Levettem a pólóm és leterítettem. Áthúztam az övét is a fején. Nem ellenkezett. Azt is leterítettem és őt kényszerítettem oda. Hagyta magát. Ismét az a kellemes érzés, hogy ő most csak az enyém és bármit tehetek vele. Eddig féltem tőle, de most benne bíztam a legjobban. Az életem is rábíztam volna és tudtam, megvédene.
Felbátorodva bújtam hozzá. Nagyon kellemesen hűsítette a mellkasa az enyém. De emellett tüzeltünk is. Belülről lángra lobbantott engem újra. Ekkor döntöttem el, hogy mindent akarok.
Hanyatt fektettem és rádőltem. Csókoltam egyfolytában, hogy egy szava se lehessen. Ha most megszólal, elszáll a bátorságom. De végig akartam csinálni. Végig kell csinálnom!
Magamban akartam érezni amennyire lehet. Most nem a számban, hátha jobb lesz neki a puncimban. Nemcsak neki. Kíváncsi voltam a saját érzéseimre is. Masztik során megismertem a testem. Tudtam, hogy mi lesz majd útban neki, a szűzhártyám. Azzal is tisztában voltam, hogy fájni fog. Ha masztizáskor erősebben megnyomtam akkor fájt, de ha csak simogattam ott belül akkor jött a gyönyör. Most is ezt terveztem, simogatni. Eleinte. Aztán majd meglátjuk tovább merek-e menni. Nem akartam ennél tovább vinni a gondolatot. Nem mertem.
Csókoltam a száját és mindkét kezét a mellemre húztam. Engedelmesen simogatott. Amikor néha lejjebb akart kalandozni a testemen, egyszerűen megfogtam és visszahelyeztem.
Közben csípőmnél éreztem, hogy mindketten készen állunk. Pár percig még csúszkáltam a farkán, játszottam vele. Szívem szerint ezt jó sokáig csináltam volna, mert nagyon kellemes volt. Nem mertem azonban sokáig, mert féltem, hogy nem marad ilyen kemény. Addig helyezkedtem a derekammal ameddig nem sikerült magamba igazítanom. Nem ment be. Egyszerűen túl nagy volt nekem. Köröztem óvatosan rajta, ameddig egyszer sikerült. Bennem volt a vége. A makkja csúszott csak be. Nagyon feszített. Nem fájt. Sőt! Ő horkantott egyet. Próbálta elhúzni ajkamtól a száját, de nem hagytam. Ez most nem a beszéd ideje volt. Nagyon lihegtem, alig kaptam levegőt amikor befogadtam. Mégse engedtem őt szóhoz jutni. Inkább belelihegtem a szájába. „Meg ne szólalj nekem kérlek. Oda a varázs és a bátorságom.”
Lassan körözve tuszkoltam egyre beljebb, míg elértem vele az akadályt. Már csak ez állt kettőnk között. Vigyázva köröztem és most már tudtam valamennyire ki–be engedni magamból őt. Kezét egyre sűrűbben próbálta lefelé mozdítani. Nem hagytam neki.
Nem tudtam mennyi ideig lesz még engedelmes velem. Azt sem, hogy mit tenne ha lentebb engedném vándorolni a testemen. Talán csak a csiklómat dörzsölné meg. Talán le akar emelni magáról. Na, ezt nem teheti! Már túl messzire mentem, hogy ne érezzem magamban teljesen. Annyira teljesen, amennyire be tudom fogadni. Ekkor se hittem el, hogy mind belém fog férni. Túl nagy és vastag is hozzám. Bár előbb még alig bírtam befogadni, most meg már alig feszít.
Egyre bátrabb köröket rajzoltam felette a csípőmmel, míg egyszer érezhettem, hogy a gyönyör kapujában állok. Aznap éjjel sokadjára. A ki-be mozgásból végül az lett, hogy amikor rám tört az orgazmus és elgyengültek a lábaim, egyszerűen rázuhantam. Forgott velem a világ és egy röpke pillanatra fájdalom hasított belém. A következő pillanatban hatalmasat sikoltottam és remegve omlottam Lacira.
Ő tartotta meg a testem. Várt egy kicsit majd ő kezdett mozogni. Érzékeny voltam ott lent kívül-belül, de megszólalni nem volt erőm. Csak pihegtem rajta és amikor néha le akart emelni magáról én mindig visszahuppantam rá. Lábammal a térdemre támaszkodva erősen szorítottam lefelé magam. Nem értettem ő miért próbált levetni magáról. Tudtam, hogy neki még nem volt elég. Szabályosan rodeóztam rajta. Azt akartam, hogy ő is érezze, jó velem. Nem csak kicsit. Nem csak a számban. Nem gondoltam akkor arra sem, hogy teherbe eshetek. Talán akartam is abban a pillanatban a gyereket. Egy nagyon rövid de intenzív Rodeó–party után aztán megéreztem, hogy jön. Ekkor már nem próbált meg ledobni, inkább belém bújt amennyire tudott. Belül teljesen kitágította mindenem. Olyan mélyen, hogy addig a napig csak olvastam róla, milyen részeim lehetnek ott belül. Most éreztem is. Minden egyes forró cseppje maga volt egy-egy gyönyör. Táplálta bennem a tüzet egyik pillanatban, de csak hogy a következőben kioltsa. Újra és újra felsikoltottam és megannyi erős remegés lett érte a jutalma a puncimtól.
Amikor már nem érkezett tőle több, újra ráborultam. Körül vett minket a Csend. Határtalan béke és nyugalom árasztott el. Még mindig bennem volt. Ekkor tértem annyira észhez, hogy észleljem, a medencénk összeér. Izmaim lazán ölelték őt körbe, de a tudat, hogy végül mégis nyertem, mindennél többet ért. Nyertem igen, mert sose hittem volna, hogy egy akkora farok mint az övé belém férhet.
– Kicsim. Ne haragudj – suttogta ő egy idő után.
Én ne haragudjak? Ó, milyen édes!
– Hiszen én akartam így. Nincs miért haragudnom rád. Inkább meg kéne köszönnöm az élményt. Meg hát… Én akartam azt, hogy te vedd el a szüzességemet. De ellentétben veled, én soha többé nem mondhatom rád azt, hogy „kicsim” – nevettem el magam a saját viccemen – Annyira nagy vagy. Teljesen kibéleltél. Mindenem. Mindenhol…
– Épp ez a baj. Nem lett volna szabad…
– Mitől félsz? Nem árulom el senkinek. Tudod…
– Nem erről van szó – megmozgatta magát bennem, – Hanem erről.
– Aha. Attól félsz, hogy teherbe ejtettél. Az első alkalommal ritkán lesz gyerek. Utána olvastam a statisztikákban is. Főleg, amikor a szűz lányokkal teszik. Sok minden kimoshat belőlem téged.
– Azért van rá esély. Szerintem azok a statisztikák nem valósak. Én csak téged féltelek. Annyira fiatal vagy…
– Akkor jó. Már azt hittem magad miatt aggódsz. Hogy mégis gyerek lesz és vállalnod kéne az apaságot…
Nagyot sóhajtott.
– Szívesen vállalnám. De nem tehetem. A felelősséget vállalom, de hivatalosan nem lehetnék a férjed és a gyerek apja sem.
Erre egészen eddig nem gondoltam. Nem terveztem ennyire előre. Csak azt tudtam, hogy szeretem. Igen, ekkor már teljesen biztos voltam abban, hogy szerelmes vagyok az unokatestvérembe. Mit se tudtam én a törvényekről. Abba se gondoltam bele, mit szólna anyu, vagy Viola néni. Ó, de hülye vagyok. Viola néni talán nem is lett volna gond, bár azért féltem az éles nyelvétől. Biztos védené a „kicsi” fiát. Igaza is lenne, hisz én csábítottam el. Akkor esett le az is, hogy ő miért hadakozott annyira. Miért akart ledobni magáról. Én voltam, aki azt se hagyta neki. Annyira jó volt, hogy bennem van teljesen.
– Felelősség? – kérdeztem bárgyún.
– Igen. Anyagi felelősségre gondoltam.
– Akkor ez azt jelenti, hogy anyagilag támogatsz, ha gyerek lesz, de mást veszel feleségül?
– Nem hiszem. Nemrég bevallottam, hogy szeretlek.
– Nem, nem mondtad – feleltem durcásan és ekkor csusszant csak ki belőlem.
Egyből meg is rohanta a testem-lelkem egyfajta üresség. A lelki inkább azért, mert tényleg nem mondta, hogy szeret. Amit viszont előbb mondott, abból kiderült nekem, hogy el fog hagyni. Fájt! Sokkal jobban mint nemrég a szüzességem elvesztése. Elkeseredtem. Sírva fakadtam.
– Szeretlek – suttogta – Annyira, hogy minden veled töltött pillanat felér száz évnyi boldogsággal, és minden olyan pillanat amikor nélküled kell élnem ezer év szenvedést okoz nekem. Hát nem érzed? Ezért is vagyok most magam alatt. Meg tudtam volna akadályozni bármit, amit tettél. Hibás vagyok, mert hagytam magam, pedig én vagyok az idősebb és tudtam, hogy nem lenne szabad. De annyira kívántalak, és annyira édes vagy. Nem tudtam nemet mondani neked. Most se tudnék. Örökké szeretni foglak. Soha nem fog kelleni senki más. Csak…
Az elején lassan kezdte, majd egyre gyorsabban folytatta. Az utolsó szó előtt már hadart. Az a „csak” viszont már elhalt és engem letaglózott a felismerés, hogy igaza van azzal.
– Én is szeretlek. De ha nem lehetünk egymásé hivatalosan az se érdekel. Kinek kell egy buta fátyol, vagy egy szerződés? Nekem te kellesz. Kellenél… Ha mindketten akarjuk, együtt megoldhatjuk. Tudom, hogy meg tudjuk oldani.
Végül mégis inkább az idő oldotta meg ezt. Gyerekek voltunk, akik nem voltak tisztában a jogi dolgokkal, így mi akkor azt tudtuk, hogy a rokonok nem köthetnek házasságot.
Miután megszületett kislányom, aki hasonlított rám és Lacira is, anyu már beletörődött, hogy az ő „nyomdokaiba” léptem. Ő is gyerekfejjel szült engem és én erre emlékeztettem, amikor megszidott, hogy hogyan is tehettem ezt magammal és vele.
– Talán megbántad, hogy megszülettem? – kérdeztem akkor, de nem válaszolt, csak megölelt és megpuszilt. Jó sokszor. Észrevettem, hogy sírt is és ez minden kérdésemre választ adott.
Nagyon boldog voltam én akkor, pedig egy csomó mindenen keresztül kellett mennem az életkorom miatt, hiszen alig töltöttem be a 16-ot, mikor szültem. Többen le akartak beszélni róla, de én hajthatatlan maradtam. Anyunak is sikerült engem egyedül felnevelnie, nekem is sikerülnie kell – gondoltam és még boldogabb lettem, amikor Laci a szülést követően, de még a kórházban megkérte a kezem.
– Boldogan mondanék igent, de tudod, hogy ez lehetetlen – szomorodtam el egy kicsit, bár amit akkor mondtam neki azt most is komolyan gondoltam; ha szeret akkor együtt meg tudunk oldani sok mindent unokatestvérekként is.
– Nem, nem az! – kiáltotta, majd visszavett a hangjából. – Megérdeklődtem és semmi jogi akadálya nincsen, csak ki kell mondanunk az anyakönyvvezető előtt az igent, aláírnunk pár papírt és minden rendben. Ha akarod… – bizonytalanodott el most ő, mert hiába látta rajtam a boldogságot, azt akár újszülöttünknek is tulajdoníthatta.
– Ennek örülök. Tényleg, mert nagyon szeretlek! Ha szerinted nem így lenne, nem vetettem volna el inkább a kisbabánkat, mikor majdnem mindenki ezzel unszolt engem? Igen, szívesen lennék a feleséged, ha komolyan gondolod. De tudod… Anyut talán bántaná a dolog.
– Talán, de én téged szeretlek és bár Izát is támogatom ahogy tudom, veled akarok lenni. Ő csak egyszeri alkalom volt és tudom, hogy ő hibának tartja. Én ajándéknak és megtanultam vállalni azóta a tettem következményeit.
– Ha emiatt kérted meg a kezem, akkor ne fáradj.
– Félreértesz és nem tudom nem szándékosan teszed-e. Előbb kimondtam az okot: szeretlek. Csak téged. Az, hogy a húgod is szeretem azt sose titkoltam, mert akárhogyan is, ő is az én kislányom. Most már biztosan tudom, bár Teri sokáig titkolta. De őmiatta is vállalom a felelősséget és amennyire tudom támogatom is anyudat mindenben. Nos, kivéve a szexet, mert azt tőlem nem kaphatja meg, ellentétben veled. Ha akarsz engem igent mondasz.
– Átgondolhatom? – kérdeztem fáradtan és az is eszembe jutott, hogy nem hiányzik most egy újabb bonyodalom, meg az is, hogy anyuval mindenképpen beszélnem kell erről.
Hamarosan adódott erre lehetőség, mert még aznap ő is meglátogatott. Felvetettem neki, hogy valaki megkérte a kezem, így nem kellene a kisbabámnak képzett nevet adni, lenne neki saját, hivatalos apuja. Anyu első kérdése ez volt: – Szereted őt?
– Az miért számít? Az első a kislányom. Neked is mindig én voltam az első, míg nem született meg a hugim, nem? – vágtam neki vissza, mert még nem akartam elárulni, ki a kérőm.
– Nekem most is az első helyen álltok. Csak most már holtversenyben, de egyiktek se második, mindketten a dobogó legfelső fokán álltok – mosolygott anyu a viccén és én boldogan vele nevettem.
– Értem és köszönöm neked. Éppen ezért mondtam, hogy a gyereknek kell egy apa. Na, így lesz neki egy.
– Ez nem olyan egyszerű, Virág. Egy apának és férjnek is vannak jogai. Kötelezettségei is. Elsősorban anyagiak, de irántad a szexhez is joga lehetne.
– Csak nem erőszakol meg, ha nem akarom őt – nevettem rá, de anyu nem nevetett velem.
– Akkor is jobban át kell gondolnod ezt. Elmondanád ki az?
– Elmondanám, de szeretném előbb megkérdezni tőled, hogy állsz Izabell apujával? Szereted őt, vagy sajnálod, vagy más?
– Most, hogy tudod ki ő, már nem számít. Egy bizonytalan pillanatomban elkövettem egy hibát, amiért ő kellemetlen helyzetbe keveredett. Sajnálom, de nem tudom helyrehozni, meg nem történtté tenni a dolgot. Izabellt egyáltalán nem bánom. Őt is annyira szeretem mint téged.
– Elvetetted volna, ha időben veszed észre a terhességed?
– Mi jut eszedbe? Nem vagyok én gyilkos? – ütközött meg anyám ezen a kérdésen. – A kisbaba nem tehet arról, miért büntetném hát éppen őt?
– Csak mert egyesek szerint éppen a kicsinek lehet büntetés, ha így kell élnie.
– Neked olyan rossz gyerekkorod volt? Tudom, hogy nem tudtam palotát építeni és sok mindenből kimaradtál az anyagiak miatt, de akadnak jobb anyagi körülmények között élő gyerekek, akik nálad sokkal boldogtalanabbak. A pénz fontos dolog, de nem minden. Talán nem szerettelek eléggé?
– De, de! Én is nagyon szeretlek, de nem ezt akartam tudni. Szereted még Lacit?
– Úgy gondoltam megadtam a választ, de akkor legyen. Ha ezt sem fogod érteni, akkor nincs mit tenni, várnod kell, míg érettebb leszel. Azt már mondtam, hogy hibának tartottam és ma is annak tartom. Nem vagyok büszke magamra, hogy megrontottam éppen a nővérem fiát. Nem mentség arra az sem, hogy sokat ittunk, vagyis én. Neki meg nem is lett volna szabad adnom semennyit sem. Nem akartam leitatni és mást se terveztem vele. Egyszerűen csak nőnek akartam érezni magam és akkor úgy tűnt, vele megtehetem. Na ennyi és nem várok feloldozást senkitől sem, mert ez egyszerre túl sok bűn, de jóvá nem tehetem. Nekem kell viselnem a következményeit. Hálás vagyok Lacinak, hogy igyekszik segíteni, pedig az elején még nem tudhatta, hogy az övé Izabell. Becsületes és érdekes srác, de csak ennyi. Nem voltam bele soha szerelmes, bár ha annak idején idősebb lett volna és felajánlja a házasságot biztosan elfogadtam volna még úgy is, hogy Viola fújt volna rám.
– Iza miatt, ugye? Hogy legyen neki apja és neve.
– Azt hiszem igen. De azt is észrevettem, hogy jól kijöttök egymással…
Ekkor akadt el a hangja és elsápadt. Tudtam, hogy rájött ki a kérőm, nem kell kimondanom. Inkább mást kérdeztem.
– Mit szólnál ha Laci odaköltözne hozzánk?
– Mint a kislányod apja?
– Nem is tudom. Szeretnéd, ha mint Izabell apja költözne ide? – tettem fel a kérdést viccesen. Nem nevetett. Láthatóan ideges lett. Ha valaki egy ilyen kérdés hallatán lesz ideges az csak két dolgot jelenthet. Vagy nagyon akar valamit, vagy nagyon zavarja valami, vagyis nagyon nem szeretne valamit, amit ez a kérdés sejtet. Nála vajon melyik a kettőből?
– Nem dehogy! Én… Már mondtam, hogy nem jelent számomra Laci semmit.
– Azon kívül, hogy hugim apja. Meg most már az is, hogy miatta lettél fiatalon nagymama. De nem az ami számít. El tudnád őt fogadni vejedként?
– Ha te szereted és boldog lennél vele…
– Nézd anyu! Buta dolog lenne, ha én a saját tini lányod oktatni akarna, de a kérdés nem ez volt. Ugye tudod mire gondoltam? Oké, talán nem voltam elég világos. Mennyire tenne téged boldogtalanná, ha Laci lenne a férjem és velünk élne? Most ne ránk gondolj légyszí. Légy egyszer az életben önző és azt mondd, mit éreznél! Rendben?
– Jó. Te akartad.. – itt vett egy mély levegőt és folytatta. – Nem vagy már kicsi és tudom, hogy átélted te is nagyjából ugyanazt, amit valaha én is. Sőt, te talán többet és másképp, mert azt is tudom most már, hogy ő vette el a szüzességed és hogy szereted.
– Mondtam én ilyet?
– Nem kellett mondanod. Láttam rajtad és rajta is, csak nem akartam elhinni magamnak sem eddig. De nem dughatom tovább homokba a fejem. Te arról kérdeztél, én mit éreznék. Azt is, hogy ne gondoljak rád. Ezt nem tudom megtenni. Nem tudok nem rád is gondolni, mert szeretlek és nem akarom tönkre tenni az életed. Ha Laci hozzánk költözik nem fogok rá mászni. Főleg így, hogy már szeretitek egymást.
– De?
– Igen, van de. Tudod… Amikor Lacit egykor megrontottam, bármennyire is megbántam az nekem akkor csodálatos élmény volt. Tudom, hogy ő nem megrontásnak gondolja, mert ő is akart engem és én is őt, de… Kicsi volt. Vagyis, gyerek. Nem lett volna szabad azt tennem, tudom. Nemrég azt se tudtam, hogy te akkor felébredtél és sokáig szenvedtél emiatt. Sose mondtad el nekem.
– Na és most sem. Honnan tudod? Lacinak mondtam el egyedül.
– Igen, ő meg nekem. Nemrég beszélgettünk…
– A szemét! Csak kerüljön a szemem elé!
– Ne Bántsd őt kérlek. Emiatt ne. Csak jót akart azzal, hogy elmondta nekem, bár nem tudom mire számított. Így még nagyobb lett a bűnöm, hogy most már ezt is tudom. De arra is emlékezned kell, hogy mikor Iza megszületett ő már akkor hozzánk akart költözni. Nem egyeztem bele és nemrég megismételte. Azt hittem ugyanaz az ok, mert nem mondta el, csak ugyanúgy megkérdezte, akarnám-e? Mármint a költözést, nem őt. Ha belegondolok akkor is arra gondoltam, hogy csak azért akar hozzánk költözni, mert segíteni akar. Most is erre gondoltam. Most, hogy eggyel többen lettünk… De biztos arra is emlékszel, hogy Izabell születése előtt is udvarolt nekem. Esetlenül, kedvesen, de egy fiatal fiútól az nagyon édes volt. Alig tudtam neki nemet mondani sokszor, mert mindig emlékeztem rá. Mikor Izabell megszületett és azóta is, ha ránézek mindig Laci és az akkori események jutnak eszembe. Mindig, érted? El akartam felejteni, de nem ment. Neki akartam jót azzal, hogy nem engedtem neki többé. Öreg vagyok hozzá és tudtam, hogy nem illenénk össze. Ettől még nem tudtam elfelejteni. Ha most hozzánk költözne és naponta látnám őt és Izát és… Mindig eszembe jutna róluk minden. A bűnöm, amit soha nem tehetek jóvá, de talán nem is akarnám, mert akkor nem lenne nekünk Izabell.
– Ezért nem voltál utána más férfival soha, igaz? De előtte miért nem?
– Nem tudom. Nem éreztem melletted senki hiányát. Te töltötted ki minden percem és rád pazarolhattam az összes szeretetem. Néha féltem is, hogy sok leszek neked.
– A szeretetből sose elég! – mosolyogtam rá. – Vagy te nem így érzed? Nem, ne mondj erre semmit, tudom, hogy igazam van. De miért nem lépsz tovább? Már 6 éve vezekelsz egyetlen apró botlás miatt, amiért senki sem vont felelősségre, ráadásul annak a botlásnak az eredménye, Izabell mindkettőnknek sok örömet okozott azóta és tudom, hogy még sokkal többet fog. Miért lesz az jó, ha életed végéig ezen rágódsz ahelyett, hogy lezárnád magadban. Laci nekem azt mondta, hogy te akkor ajándék voltál neki. Akkor picit bántott ez, de így végig gondolva már tudom, hogy nincs miért haragudnom egyiktekre sem. Csak mert ha belegondolok én is megrontottam őt. Sokak szemében ez is butaság lenne, mert ő az idősebb, de én tudom, hogy azért gondolom így, mert ő még nem akart gyereket. Én akkor nem gondolkodtam, de nem hagytam neki választást. Én ugyanis akartam tőle egy kisbabát. Féltem, hogy csak egyszeri alkalom lesz, mint neked vele és nem viseltem volna el az életet nélküle. Szeretem ezt már akkor is tudtam. Azt is tudom, hogy csak egyetlen ember lenne aki miatt le tudnék mondani róla. Te, anyu. Férfiból lehet több, de anyám csak te lehetsz. A kislányom viszont nem adnám senkinek. Ha Laci meggondolná magát, örök emlék maradna nekem ő, és semmit se bánnék meg mindabból, ami történt. Na, ezért kérdeztem, zavarna-e ha Laci oda költözne. Ha igen, akkor én költözöm el. Mi, mert nem akarnálak téged kitenni egy akkora bánatnak, amit meg se érdemelsz. Igen, ha nem tudsz tovább lépni, túllenni rajta és a bűntudatodon, akkor ezt fogom tenni. Lacinak most már biztosan igent fogok mondani, kivéve, ha te ellenzed.
Várakozva néztem könnyező anyámra. Teljesen át tudtam érezni a helyzetét. Ha valaki ennyit gondol más valakire, az bizony szerelem. Akkor is, ha többet sohasem engedett a szerelmének, ő bizony szerelmes maradt bele. Van nekem jogom elvenni őt tőle? Lehetek én annyira hálátlan a saját anyámhoz, aki mindig mellettem állt mindenben és szeret, hogy kitegyem őt akkora bánatnak, hogy nap, mint nap látnia kelljen a szerelmét anélkül hogy reménye lenne viszonzásra? Kegytelen lehetek én ennyire? Másfelől… Laci azt mondta engem szeret és anyum nem jelent neki semmit. Vagyis ez nem igaz, mert szereti őt valamennyire, de nem szerelmes már bele. Valaha az volt, de anyunak nem kellett. Laci legalábbis így értette akkori viselkedését a szerelmének, anyunak. Azóta sok minden változott. Laci, én és már szerelmünknek bizonyítéka is született. Én így tekintek kicsimre, bár tudom, akad kisbaba, akit nem akartak a szülei, de ő nem ilyen, mert én akartam őt. Tudom, hogy szeretni fogom őt és Lacit is, ha még mindig azt szeretné. Azt mondtam anyunak miatt lemondanék róla. Ez igaz, de ha lemondok is, vajon anyu vissza tudná hódítani Lacit? Buta kérdések ezek? Lehet, de most ezeken múlott hármunk, sőt az egész családom sorsa. Mindössze annyi kéne, hogy anyu tudjon túllépni a bűntudatán és Lacin. Nőként azt is tudtam, hogy ennek a legegyszerűbb módja egy másik férfi lenne anyu életében, de ahhoz neki kéne elindulnia egy olyan ösvényen, ahol talán sose járt. A bulizás nem tudom mennyire járható út az ő korában, de biztosan akad más ismerkedési lehetőség, amit használni tudna. Nekem kéne ezt neki elmondani ennél jobban? Hiszen már elmondtam. Vajon mennyit értett meg belőle? Nem tudtam. Azt sem tudhattam mennyit tud megvalósítani majd mindebből, ha egyszer elfogadja, hogy igazam van. De addig is élni kell. A döntés most az övé; vele leszünk, vagy külön tőle.
– Anyu nagyon szeretlek, de muszáj lesz döntened. Nemsokára haza kell vinnem a kicsinket, csak az a kérdés, hol lesz nekünk a haza? Nálad vagy albérletben? Várj csak! Neked előbb azt kéne eldöntened mihez kezdesz Lacival, igaz? Nos? Nem akarlak sürgetni, de két nap alatt nehéz albérletet találni…
– Természetesen együtt maradunk. Erről nem nyitok vitát. A kislányom vagy és az unokámhoz engem neveznének ki gyámnak a nagykorúságodig.
– Kivéve ha férjhez megyek, mert akkor Laci lesz automatikusan a felelős, na meg akkor már én is, ugye? Vagy meg fogod akadályozni? Mondtam, hogy miattad lemondanék róla és akkor igaz lenne, amit előbb mondtál. De akkor neked kell feleségül menned hozzá – kacsintottam rá. Most se vidítottam fel.