Sarló Holmész és a Mandarin-gyémánt esete

Figyelem! A Könyvben a nyugalom megzavarására alkalmas kifejezések és igei állítmányok találhatóak. Aki nem bírja, vagy még nincs 161 cm magas és ötvenhárom és egynegyed kiló, valamint alig múlt el tizennégy éves, az ne olvassa! Semminemű reklamációt és használt bélyeget nem fogadunk el. Az agysejtek pusztulásáért az alkohol felelős és nem a történet menete. Kérjük fehér port ne küldjenek, mert nem szeretjük, és mert nem fér bele az elektronikus levél mellé a borítékba.

""A történet egy már létező történet átirata. Semminemű felelősséget nem vállalok az esetleges hasonlóságért, és figyelmeztetek mindenkit, hogy az itt leírt dolgokat nem kell komolyan venni. Ez csak komédia, és aki nem bírja, az ne olvassa.""

A mandarin-gyémánt esete

Drogtor Watsorát kellemetlen érzéssel töltötte el, hogy már megint abban a rendetlen kéróban van a Borbély Sztrít első (vagy talán második?) emeletén, ahol ki tudja hány páratlan kaland kezdődött. Szemüvege körbepásztázta a szobát, a falakon függő tudománytalan táblázatokat, a sav marta „kis kémikus-szettet”, a sarokba támasztott CD-tokokat és a lapos szénhordó kosarat,(amire egyébként semmi szükség nem volt, mert gázzal fűtöttek) ami már évek óta a pipák, a füves cigik, és a pipába való füves dohány tárolására szolgált. Kutató tekintete végül Bili, az eléggé ifjú, de kevésbé bölcs és tapintatos szolga mosolygós arcán állapodott meg, akinek talán sikerült enyhíteni a magányosan élő nagy (210 cm) nyomozó elszigeteltségét.

— Úgy látom, itt semmi sem változott, Bili. Se nem tapétáztatok, nem vettetek új bútorokat, és a szőnyeg is maradt az az ocsmány rózsaszín. Te sem változtál. Ugyanaz az a tapló kis naplopó maradtál. Remélem ő sem változott.
— Nem. Nem változott. Azt hiszem, alszik - válaszolta.
Este 4 óra volt, és odakint még világos volt, de Watsora tisztában volt barátja hóbortos időrendjével, ezért nem lepődött meg.
— Ezek szerint már megin’ beszívott?
— Nem! Most dolgozik. Méghozzá milyen keményen! Aggódom is érte se nem iszik se nem eszik, napról napra egyre sápadtabb. Mrs. Húzzon megkérdezte hogy mikor ül már vályúhoz. „Holnap este fél nyolckor” – volt a válasz. Ő már csak ilyen, amíg nem végzett a feladatával, addig sosem zabál.
— Tudom, Bili, tudom.

— Követ valakit. Tegnap drogdílernek öltözött, ma vénasszonynak. Rá is szóltam a lépcsőn, hogy szedje már gyorsabban a lábát, vagy elveszem, és összetöröm a tolókocsiját. – Bili vigyorogva a sarokban heverő darabokban lévő tolókocsira mutatott. – Az volt az a tolókocsi. – mondta.
— Tulajdonképpen miről is van szó, Bili?
Bili lehalkította a hangját, és úgy ordította Watsorának: - A komornagyémántról van szó.
— A több milliós rablásról? Csak nem ő követte el?
— Dehogy! Ő csak nyomoz az ügyben. A miniszterelnök helyettesének a helyettesének a helyettesének a helyettese bízta meg. Vele együtt itt járt a bélügyminiszter, és Lord Zord Kerekhere. Holmész megnyugtatta őket, hogy nem lesz semmi balhé.
— Nemáá! Tényleg?
— De. Tényleg itt jártak.
— Bili! Miért van itt ez a rohadt sok függöny?
— Holmész három nappal ezelőtt tette fel ezeket. Furcsa dolog van mögötte.
— Csak nem a télapó?
— Nem.
— A lochnessi szörny?
— Dehogy.
— A Roswell-i UFO?
— Ugyan már ennyire hülye azért nem lehet!
— Na, mutasd már meg!

Bili az ablakhoz lépett, s egy mozdulattal félrehúzta az ablakfülkét rejtő függönyt.
Drogtor Watsora nem tudott elfojtani egy meglepett kiáltást, minek köszönhetően az egész házban felébredtek az emberek. A függöny mögött barátja pontos mását pillantotta meg. A háziköntösbe öltöztetett bábú feje az ablak felé fordult, de lefelé tekintett, mintha egy könyvet olvasna, amit az igazi Sarló Holmész egyébként ritkán tett volna meg. A viaszbábú egy nagy karosszékben foglalt helyet. Bili leemelte, és magasra tartotta a fejét (mármint a bábúét).
— A fejtartást szoktuk változtatni, hogy életszerűbb legyen. Előtte persze összehúzzuk a függönyt. Amikor ismét széttárjuk, a figura távolról is jól látható.
— Ilyesmire emlékszem. Ilyet mi is csináltunk. – mondta Watsora.
— Odaátról figyelnek minket. – mondta Bili miközben kinézett az utcára, ami egyébként sztrít volt, mert Löndönben voltak.

Watsora egy lépést lépett előre, de ekkor felpattant Holmész szobájának ajtaja, és feltűnt Sarló Holmész magas, vékony alakja. Arca sápadt volt és beesett, ami elárulta, hogy koffeintúltengése van a két vödör elfogyasztott kávétól, amiről viszont a szobaajtó mellett lévő két üres kávészagú bádogvödör árulkodott. Gyorsan az ablakhoz ment és összehúzta a függönyt.
— Elég ebből, Bili – szólalt meg mély hangján, ami egyébként tenor volt. – Megmondtam, hogy ne szórakozz, mert felaprítalak, mint a tűzifát, és eláslak a gyalogsági kisásómmal a kert végében.
— Nincs is kertünk, Mr. Holmész!
— Kuss legyen! – mondta Sarló, és megmutatta a balhorgát.
— Jajj! – mondta Bili, és elterült a földön.

Sarló csengetett Mrs. Húzzonnak, majd megkérte hogy vigye ki Bilit a konyhába és próbálja feléleszteni. Ezután már nyugodtabban társaloghattak.
— Gondban vagyok a fiú miatt, Watsora. Hol az a határ, amelyen túl már nem engedhetem, hogy még nagyobb veszélybe sodródjék?
— Miféle veszélyre gondol, Holmész?
— A hirtelen halálra!
— Na de mégis Holmész! Miféle veszély fenyegeti itt?
— Például bele talál sétálni a szobám elé telepített aknazárba!
— Azon kívül?

— Kaphatok olyan e-mailt, ami elolvasás közben telepíti a gépemre a Windows XP-t.
Nem akarom, hogy azt is lássa, az már túl nagy trauma lenne a számára.
— Uram Isten Holmész! Hát ennyire komoly az ügy?
— Az is lehet, hogy meg akarnak ölni! De ma este valaminek történnie kell.
— Éspedig?
— Meg akarnak gyilkolni, Watsora.
— Ezt értem, csak azt nem, hogy miért nem eszik.
— Mert nem vagyok éhes. A fű elvette az étvágyamat.
— Ha nem vagyok indiszkrét, ki akarja megölni?
— Az illető Negro Szylva gróf. A címe Mórszájd Gárdensz 13,6. Leírta?
— Nem. Mér’ leírjam?
— Igen. És vigye el a Sonkás Járdra Nyikhaj felügyelőnek, és mondja meg neki, hogy hozza el a többi kollégáját is.
— De Holmész! Miért nem kapja el a fickót, és tartóztatja le?
— Egyrészt, mert nem vagyok hatósági személy, és mert nem tudom hol a komornagyémánt. De a hálómat már kivetettem, és most egy csomó tonhalat fogok fogni.
— Mi?
— Nem mi, hanem tessék!

Itt a beszélgetés félbeszakadt, mert belépett Bili, (aki bizonyára már felébredt a kómából, mert ha még nem ébredt volna fel, akkor bizonyára nem lett volna itt.) és egy névjegyet adott Holmésznak.
— Na, már itt is van Szylva. Watsora! Menjen a hátsó kijáraton.
Watsora kiment, s ekkor Holmész így szólt Bilihez:
— Bili! Ha csengetek, vezesd be az urat, ha én nem vagyok a szobában, akkor is. – s bement a szobájába.

Néhány perc múlva megszólalt a fentebb említett csengő, s belépett a szobába egy jól öltözött Réj-Ben napszemüveges, vastag és hosszú aranyláncot viselő csávó. Egy baromi nagy baseball-ütővel. Amint meglátta a karosszékben lévő bábút, támadóállásba helyezkedett és próbaképpen suhintott kettőt az ütőjével. Megelégedetten konstatálta, hogy a karosszékben ülő egyén nem vette észre, hogy belépett a helyiségbe, és szét akarja loccsantani a fejét egy méretes fadarabbal. Már éppen ütött volna, amikor az egyik hálószoba ajtajából totál hangerővel rákiáltottak:

— ÖSSZE NE TÖRJE SZYLVA!!! – amitől ijedtében elejtette a baseball-ütőt, amit az egyik földön felejtett különleges értékkel bíró Mink-váza bánt meg, de nagyon.
Negro Szylva gróf kissé összezavarodott, ahogy észrevette, hogy aki rákiáltott, az nem más mint Sarló Holmész Ezért aztán csendben megjegyezte hogy:
— A marha, de beütött az a három liter rövid ital! Ennyire még sosem láttam duplán!
— Ez nem a szesztől van. – jegyezte meg Holmész, mint egy szakértő. (talán azért, mert ezen a téren az is volt)
— Hát akkor meg mitől van?
— Hagyja – mondta Holmész – az csak egy bábú!

A gróf és Holmész egy pillanatig csak úgy álltak, és semmit nem csináltak, (talán elfelejtették a szövegüket, vagy ki tudja) aztán a gróf előhozakodott egy kérdéssel:
— Miért nem tartóztat le, Holmész?
— Mert nem tudom, hogy hol van a mandarin-gyémánt, az ellopott komornagyémánt. De ezt nemsokára maga fogja elmondani nekem.
— Na ne mondja, Holmész! És majd leszek olyan hülye, hogy magamtól megmondom.
— Ha nem, hát nem. – Bili! Kérlek, kísérd az urat a kínzókamrába, kínvallatásnak vetjük alá, mint a szent inkvizíció idejében.
— Azt nem teheti! – szólt közbe Szylva gróf – akkor az ügyvédem beperli testi sértésért és nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozásáért.
— A franc! – káromkodott Sarló – Ez nem jött be!
— Mindjárt lelőlek, aztán nekem többet nem dumálsz!
— Esélyed sincs – mondta Holmész - tetőtől talpig golyóálló cuccban vagyok, de talán még megúszhatod, ha átadod a gyémántot.
— Előbb meg kell beszélnem a társammal, Szem Meltarttal!
— Ki az a Szem Meltart?
— Csak egy mellékszereplő – mondta Szylva – De annyira lényegtelen, hogy eddig sehol sem említették és csak azért kellett, hogy kijöjjön a létszám, meg mert a forgatókönyvben is benne van.
— Jó kaptok öt percet – mondta Holmész - addig bevonulok a szobámba és hegedülök valamit.

Amint Holmész belépett a szobájába, felhangzott a hegedű nyöszörgése. Szem Meltart amint megérkezett rögtön tudni akarta hogy állnak a dolgok. Szylva elmondta neki, hogy választhatnak: kínai kaja, vagy olasz. (hehe csak vicceltem) Igazából azt mondta neki, hogy választhatnak: vagy visszaadják a követ, vagy lesittelik őket. Szem inkább azt választotta, hogy megszökik a kővel, ezért elkérte Negrotól. Amikor Negró odanyújtotta neki a követ, Holmész előugrott az egyik látszólag üres sarokból, és kikapta a kezéből. Szylva erre felkiáltott:
— Ezt meg hogy a fenébe csinálta?
— Haver, én olyan ügyes vagyok, hogy egy kavics mögött is elbújok, ha az legalább méter szer méteres.
— De mit csinált a hegedűjével? Még most is szól.
— Hát meghívtam a szobámba a száztagú cigányzenekart.

— Szevasztok – szóltak közbe a száztagú cigányzenekar hegedűsei
Sarló Holmész lecsendesítette őket egy egészen eddig a pillanatig használatlannak tekinthető uzival, és a gonosztevőket átadta a drogtor Watsorával egyszerre érkező Nyikhaj felügyelőnek, és hűséges talpnyalóinak. Alighogy elmentek a rendőrök és a hegedűsök tetemét eltakarító hullaszállítók, megérkezett Lord Zord Kerekhere, és érdeklődött hogy megvan e a komornagyémánt. Holmész a Lord kabátjának a zsebébe tette a gyémántot. Szegény szerencsétlen Lord Kerekhere ráült a gyémántra, és mivel köztudottan a gyémánt kemény és vágja az üveget, mint forró kés a vajat, a Lord kénytelen lett átnevezni magát Lord Cakkosherére. Sarló Holmész jóízűen felnevetett, majd totál hangerővel kiordibált a konyhába:

— Bili, szóljál Mrs. Húzzonnak, hogy hozza a kaját, mert már nagyon flamós vagyok. Ja és hogy drogtor Djemes Watsora is velünk kajál.
Itt a vége, mert elfogyott a papír, meg a tinta.

Írta: Én
A hejesírási hibákat javította az Office79 jóvoltából a Word97.
Kiadta: még nem találtunk kiadót, aki ez kiadná. (Ezért a kiadásért senki sem felelős, kivéve a gyevi bírót, de ő most Mátyás napon van, és még nem ért vissza, ezért nem ér rá.
Könyvbefoglalta: könyvkötőt sem találtunk, ezért nem lett bekötve ez a dokumentum. J
A képeket (Pablo Picasso korai halála miatt) köszönjük a Word clipart-jának.

A mű egyes részeinek publikálása a szerző engedélye nélkül tilos!
A mű kettes részeinek publikálása viszont szóba sem jöhet!
Az ötöslottó jövő heti nyerőszámai emelkedő számsorrendben:
62, 59, 43, 21, 14, 5.

Szőr Orrtúr Konyak Dőlj:
Sarló Holmész és Drogtor Djemes Watsora Kalandjai
A Mandarin-gyémánt esete

Szőr Orrtúr Konyak Dőlj, 2003
Párizs - London - NewYork - Jánossomorja - Antarktisz-felső
E-MAIL: gigo@vipmail.hu
Cím: Kambodzsa, Pol-Pol Sztrít 2398.
A 82. kaktusznál balra, sárga csengő.

A következő előkészületben lévő rész:
A hat Napóleon ecsete