Renáta és Zoé, Üveg, Emlék

Renáta és Zoé

Renáta festéstől elfáradva reggel hatkor abbahagyta a munkát, hogy elkezdje szokásos hajnali rituáléját. Először ledobta ruháit és belépett a zuhanyzóba, hogy megszabaduljon a fojtogató tömény festékszagtól. Élvezte a zuhanyzó kellemes hideg permetét, majd hosszas fürdés után átlibbent a hálószobába, ahol Zoé, a szeretője meghitten aludt. Felhúzott magára egy fehér tangát és egy azonos színű inget, majd átsétált a jéghideg konyhába, ahol ösztönösen megborzongott, érezte, ahogy végigfut valami csodálatos érzés, amit festészetével próbál már régóta megfogalmazni. Izgatottan hozzálátott a kávé főzéséhez, mert ez volt mindennek az alapja. Amikor elkészült, a még forró kávét fölemelte magasba, mint egy pap a misén átváltoztatáskor, majd szépen lassan a vakítóan hófehér ingére csurgatta a forró nedűt és felszabadultan élvezkedett, ahogy végigfolyt a két melle között egészen a két combja közé.


Üveg

Egy esős nap felmegy a város legmagasabb házának a tetejére egy átlátszó férfi, aki feltehetőleg üvegből van. Nekirugaszkodik az ugrásnak, mintha ötven méter gyors döntőjében lenne, kisvártatva ugrik, átadva magát a gravitáció csodájának. Az üvegember sok össze-vissza álló molekulái a földetérés tizedmásodperc pillanatának varázsában szemkápráztatóan szép szimmetrikus rendbe állnak, hogy utána milliónyi darabra hulljanak szét. Az emberek, akik hétköznapok igájában taposnak, észre sem veszik. Kivéve egy kisfiút, aki megfog egyet a sok kis üvegdarab közül, hogy azon keresztül lássa világot, de a gondoskodó anyukája azonnal közbe lép, kiveszi a férfi maradványát a gyerek kezéből és messzire elhajítja. Ad neki egy pofont és szigorúan megdorgálja, hiszen meg is vághatta volna magát.


Emlék

Nem szeretem az angol órákat. Tudom, hogy fontos meg hasznos, de a tanár idegesítően idióta. Aztán hirtelen feltesz egy kérdést, nem is tudom mi okból, méghozzá magyarul:
- Mit dolgozik az apád?
- Semmit.
- Nyugdíjas?
- Nem, halott. - majd erőtlenül elmosolyodok. Ő meg felháborodik, hogy ilyen dolgon nem illik mosolyogni. Erre elkezdek nevetni és ő olyan mérges lesz, hogy nekem akar jönni, de az osztálytársaim lefogják. A szájából már folyik nyál. Az apám szájából is így folyt, amikor agyoncsapta az áram. Rátapasztom a kezemet a mellkasára, és pontosan azt bizsergést érzem, mint az apámnál, amikor végigfutott rajta az áram. Sőt, mintha az arcvonásaik is megegyeznének.