Raven Shield titka

Kissé sötét és nyirkos volt a női mosdó a Raven Shield középiskolában. Vízcseppek csöpögtek a mennyezetről a csempék réseiből. A sarkokban apró pókok hálókat szőttek, hogy elkapják a prédáikat. A fülkék ajtaja le volt szakadva és pár közülük el is tűnt. A csempék egy része eltört és falfirkák rondították a falakat. Régóta bezárták az iskolát, és azóta bandák jártak oda éjszakánként.

Sally Dulhan a csapok alatt feküdt eszméletlenül. Szakadt fehér pólóban, kék farmerben és kócos hajjal hevert a padlón, miközben egy nagy, zöld hernyó mászott a nyakán. A lány keze hirtelen megmozdult és egy gyors mozdulattal lecsapta a rovart. Pár pillanat múlva kinyílt a szeme és álmosan tekintett körbe. Fel akart ülni, de valami nem hagyta. Erős fájdalmat érzett a gyomrában és a mellkasában. Megtapogatta a hasát és belenyúlt valamilyen folyadékba. Megnézte a kezét és meglepődött, amikor látta, hogy a tenyere vörös. Nem is akármilyen vörös, vérvörös. Felhúzta a tépett pólóját és egy hosszú és vékony sebet vett észre a bordái alatt. Nem tudta mit tegyen, nem vett részt elsősegély tanfolyamokon, de a vérzés elállt már, ezért azt gondolta, hogy nincs nagy veszélyben. Belekapaszkodott a mosdóba, és lassan feltápászkodott. Bele akart nézni a tükörbe, ami több helyen megrepedt és pár darab hiányzott belőle, de az üveg teljesen bepárásodott. Sally nem értette.

A helységben hideg volt, sőt túlságosan is. Lehetetlen lett volna, hogy a meleg vízgőz lecsapódik a felszínére. Pár másodpercig még nézte a különös jelenséget, aztán lassan kinyújtotta a karját, és óvatosan letörölte a párát egy hosszú csíkban. Az arcán több helyen vágásokat és zúzódásokat vett észre, bár nem tudta pontosan megszámolni, mert alig látott valamit. Ijedten meredt a tükörre, mikor egy árnyat látott meg maga mögött. Olyan hirtelen fordult hátra, amilyen gyorsan csak a sérülései engedték, de nem volt ott semmi. Ekkor egy furcsa hangot hallott a háta mögül.

Visszafordult és felsikoltott. Ennek oka az volt, hogy az üvegen egy felirat jelent meg. Még hozzá nem is akármivel írták fel. Vérrel. A szöveg összesen egy mondat volt, ami így szólt: „Nem menekülhetsz el… Bárhol megtalállak… ES”. A betűk lassan folytak le és csöpögtek a padlóra, ahol sötétvörös tócsát alkottak, bár egy része befolyt a csempék közötti résekbe. Sally szörnyen rémült volt, nem tudta mit tegyen. Nem bírta tovább a gyűrődést, elkezdett futni, de a nagy sietségben megbotlott a saját lábában. Az járt a fejében, hogy megkeresi az ajtót a szemével, és kirohan az épületből amilyen gyorsan csak tud, de folyton eszébe jutott az üzenet, amit csak neki címezhettek.

Megint ránézett a feliratra, hogy nem képzelődött-e a sokktól, ami érte, de még nagyobb rémület és szorongás fogta el, amikor meglátta, hogy a lefolyt betűk egy koponyát formáltak. Méghozzá nem is akárkiét. Az övét. Fel akart sikoltani újból, de nem jött ki hang a száján. Sőt nem csak sikítani nem tudott, hanem egyáltalán beszélni sem. Próbált kimondani szavakat, ám semmi. Azt sem érezte, hogy mozogtak volna az ajkai. Felemelte kezét, ami a rettenetesen hideg levegő és ijedtség miatt teljesen libabőrös volt. Ujjait odaérintette a szájához. Valami hiányzott onnan. Végigsimogatta az állától az orráig a bőrét és nem érzett akadályt. Azonnal rájött, hogy a rémálma folytatódik. A szája helyén nem volt semmi. Ám más gondja is akadt. Az ujjait megvizsgálta, mert furcsának találta. A csontjai megnőttek, a bőre falfehér lett, haja megőszült, fogai besárgásodtak és rettentően soványnak érezte magát.

Feltápászkodott, odaszaladt a tükörhöz, és belenézett. Ám valaki más nézett vissza. Egy emberre hasonlító lény, akinek vörös szemei vérben forogtak, aki sápadt volt és végtagjainak hossza többszörösére nőtt, mint egy átlagos nőnek. Aztán mikor már egy ideje nézte az üveg másik oldalán álló valamit, ismerősnek találta. Nagyon ismerősnek. Az a teremtmény ő maga volt. Rémesen gusztustalan alakja lett, olyan, mint egy torz szörnyszülöttnek. Ez csak egy rémálom – próbálta magát győzködni Sally. Becsukta a szemeit és megcsípte magát párszor. Aztán kinyitotta. Minden megváltozott. A tükörről eltűnt a pára és a felirat, a mosdóban sokkal világosabb lett és a lány visszanyerte eredeti alakját. Gyorsan megkereste szemével az ajtót. Ott volt tőle balra, pár méterre. Óvatosan megközelítette és közben körbetekintett a mosdóban.

Néhány lépés hiányzott a kilincsig, amikor valami ropogós tárgyat érzett a talpa alatt. Lomhán felemelte a lábát és rémülten odatekintett, ahol a furcsa dolgot érezte. Nagy megkönnyebbülést jelentett számára, amikor meglátta, hogy csak azt a hernyót taposta össze, ami a nyakán mászott. A kezével gyorsan lesöpörte a tetemet, és beállt az kijárat elé. Megfogta a kilincset és gyengéden eltekerte. A zár hangosan kattant, és az ajtó éles nyikorgás kíséretében kinyílt. Mögötte egy ismeretlen alak állt. Körülbelül egy 180 centiméter magas, 17 éves, szőke fiút pillantott meg magával szemben. Ruhái legalább ugyanannyira, ha csak nem jobban elszakadtnak tűntek. Mozdulatlanul nézték egymást és várták, hogy ki cselekszik előbb.
- Minden rendben? Te hogy kerültél ide? – mondta kissé türelmetlenül a srác.
- Nagyon félek! Nem bírom tovább! Ezek a dolgok, amiket láttam… nekem… – válaszolt reszkető hangon a lány és enyhe sírásba tört ki.
A fiú lassan közeledett Sallyhez, majd, mikor már csak egy lépésre volt tőle, kinyújtotta a karját és gyengéden átölelte a zokogó lányt, jelezve neki, hogy most már megnyugodhat, nem fenyegeti semmilyen veszély.
- Gyere utánam, azt hiszem, én tudom, merre felé van a kijárat ebből az iskolából – suttogta halkan az ismeretlen fiú, aztán megfogta Sally kezét és elindult egy apró fényforrás felé a folyosó legvégén.

A megszeppent leány mindenféle ellenvetés nélkül követte az idegent és közben alaposan meg is figyelte őt. Két fontos dolgot vett észre, amin nagyon meglepődött: elsőnek azt, hogy a fiú keze túl hideg. Aztán rájött, hogy valószínűleg a borzasztóan hideg levegő miatt érzi így. A második pedig az, hogy az alkarján egy furcsa varratra lett figyelmes. Úgy festett, mint egy hatalmas késsel vagy akár fűrésszel átvágott, aztán tökéletesen összevarrt seb. Erre nem tudott ésszerű okot kigondolni, ezért úgy határozott, hogy megkérdezi.
- Mi ez a kezeden a csuklód felett?
- Műhelyi baleset. Egy körfűrész okozta. Szerintem nem akarod tudni a részleteit. – mondta komoran.
- Tényleg, még nem is tudom, hogy mi a neved.
- Eric Steinberg – felelte mosolyogva, de aztán egyből visszatért a rossz kedve, amikor körbenézett és eszébe jutott, hogy hol van. – És téged hogy hívnak?
- Sally. Sally Dulhan.
- Örülök hogy megismerhetlek Sally. Bárcsak ne egy ilyen hátborzongató helyen találkoztunk volna. De ne aggódj, kijuttatlak innen sérülés nélkül, megígérem.
- Köszönöm Eric – suttogta a fiúnak lassan.
- Ugyan semmiség – vágta rá egyből Eric.

A folyosó végén az út két felé ágazott. Jobbra még több terem volt, balra pedig csak egy hatalmas bükkfa ajtó. Egyértelmű lett számukra, hogy merre kell menniük. Sally közben többször is felmérte a környezetét. Az iskola falairól lekopott a fehér festék és pár helyen kilátszottak a vörös téglák, de azok között is voltak lyukak, mert vagy darabokra törtek, vagy egyszerűen kiestek a helyükről több évtized alatt. A Raved Shield gimnázium ugyanis még az 1900-as évek elején tárta ki kapuit a tinédzserek előtt, de aztán egy gyilkossági eset miatt bezárták, ám nem rombolták le és a sulival egy idő után már nem törődött a város vezetősége.
Óvatosan lépkedtek a kőpadló repedései között. A lány megelőzte Ericet, mert minél hamarabb ki akart jutni erről a rémisztő helyről. Még mindig fogták egymás kezét, hogy ne keveredjenek el, de Sally egyszerre úgy érezte, mintha a földön húzná a fiút, mert a karja majdnem 0 fokos szöget zárt be a lány lábával. Hirtelen hátrafordult és megkérdezte:
- Hé, Eric, elestél vagy…. – nem fejezte be a mondatát. Senkit sem látott maga mögött. Körbenézett, de sehol nem volt a fiú. De még mindig fogta a kezét. Lassan felemelte a karját, közben erősen összekulcsolta ujjait, nehogy kicsusszon a kezéből.

Ijedtsége a tetőfokára hágott. Azt hitte, hogy a mosdóban befejeződtek a szörnyűségek, és hogy most már nyugodtan elmenekülhet onnan. De tévedett. Hatalmasat. Látta az emberi kart, ott volt a kezében. Ám a kar egyszer csak véget ért, pont ott, ahol Sally észrevette a varratot. Pontosan annál a résznél csak egy véres, törött csont állt ki a hústömegből. A bőr rajta kékre színeződött, valószínűleg teljesen megfagyott. A lány rémületében el akarta hajítani a testrész csonkot, de az nem engedett. A jéggé dermedt ujjak olyan erősen szorították a kézfejét, hogy az elszorította az ereit. Megragadta másik kezével a csontot és elkezdte húzni. Kísérlete nem jött be, a kar nem engedte el. Aztán teljes erejével odacsapta a falhoz. Hallott egy hangos reccsenést és az ujjai újra szabadok voltak. Gyorsan elfutott az óriási ajtó irányába, kinyitotta és kirohant rajta olyan óvatlanul, hogy majdnem megbotlott egy repedésben.

Kint a ház előtt néhány szirénázó rendőrautó állt. Pár rendőr egy füstölgő motort vizsgált, ami az út szélén két részre törve feküdt valamilyen ismeretlen ok miatt. Egy mentőautóból két ember szállt ki és egy fekete zsák felé vették irányukat, amiben valószínűleg a motoros holtteste lehetett. A motortól a hulláig egy vércsík vezetett, ami helyenként megszakadt. Egyértelmé vált, hogy az esés során a test többször is a levegőbe emelkedett.
Sally körbenézett és egy ismerős arcot pillantott meg, aki szintén megtalálta őt szemeivel és egyből elindultak egymás felé.

- Clair! Te mit keresel itt? – kérdezte Sally a lánytól.
- Szia. Csak éppen erre jártam, amikor hallottam egy dörrenést, majd mire ideértem már itt voltak a szirénázó rendőrautók. Inkább te mit keresel itt? Ma nem jöttél suliba. És hogy tudtál oda bemenni? Azt hittem ezt a gimnáziumot már rég bezárták.
- Nem fogod elhinni… Még én se hiszem el… Egy rémálom volt az egész… A lényeg, hogy találkoztam egy Eric Steinberg nevű sráccal bent és ő segített kijutni, de az ajtó előtt leesett a karja és eltűnt és…
- Sally!! Állj le! Miről beszélsz? Az a holttest ott a zsákban Eric Steinbergé! Egy órája halt meg.