Rats Darn 2. fejezet

2.
Apa a város (falu) terén, a Perfidy Square egyik kis tömbházában lakott, a földszinten. A tér nem volt nagy, és a felét elfoglalta a könyvtár. Calebbel beléptünk a tömbház központi kertjébe, és elindultunk a körlépcsőn. Apáé volt a második lakás. Becsöngettem.
- Pillanat! – kiáltotta ki apa, és nem sokkal később kitárta az ajtót. Kék szemében leheletnyi öröm csillant.
- Eljöttél? Davelgh már itt van. Szia Caleb - mondta vidáman. Rég láttam mosolyogni, most azonban szája sarkában ott bujkált egy aprócska mosoly.
Feltámadt bennem a bűntudat, a szomorúság, és az öröm. Bűntudatom volt , mert eddig nem jutott eszembe hogy örömet szerezzek az apámnak, szomorú voltam, mert láttam ahogyan elsüllyed a saját magányába, és örültem, mert végre mosolyogni láttam. Így hát én is elmosolyodtam.
Jó napot, Mr. Foul! – intett Caleb.
Bújjatok beljebb .- sürgetett. – Davelgh! Itt az öcséd, és Caleb! Emlékszel még rá?
Sziasztok! – köszönt Davelgh. Nem sokat változott azóta, mióta utoljára láttam. Magas volt, nagy mellű, kék feszülős garbóban, és fekete szoknyában. Barna haját szabályosra vágatta, a füle mellett lengedezett a vége. Lábain vastag harisnya, haját szoros lófarokba kötötte, kezén ott virított a jegygyűrű. Vékony ujjai voltak, nevetségesen néztek ki vaskos kezén. Amikor megpuszilt, megcsapott parfümének ismerős illata. Emlékeztem, hogy anya is ilyet használt. Apa megkínált valami förtelmes szesszel amit egy korty után letettem az asztalra. Caleb azonban jólesően felhúzta, amiért cserébe egy elismerő pillantást kapott tőlem.
Van elég pénzed, Nate? - fogta meg a könyökömet Davelgh, és húzott félre a konyhában. Nem döbbentem meg a kérdésen túlságosan. Mindig megkérdezte ha találkoztunk. Tekintetemet kivetettem az ablakon, és csak bólintottam.
Megtennéd hogy rámfigyelsz, legalább egyszer amikor látjuk egymást??! - mondta, szeme felszikrázott. Meglepetten néztem rá. Nem szokott kiabálni. Nyugodt természete volt.
Mi a faszom van? - kérdeztem vissza. Kitágítottam a szememet, amit utált. De most csak fintorogva rámnézett, aztán pedig váratlanul elsírta magát. Sötétebb szemei könnyben úsztak.
Mér’ sírsz Dave? - kérdeztem, és most rajtam volt a sor hogy megragadjam a vállát.
Jaj, basszus Nate! Te ezt nem értheted! - szipogta, aztán átölelt.
Mesélj. Hátha megértem. - mondtam, és megpusziltam a homlokát. Sós volt az izzadságtól.
Brad meg én... nem jövünk ki túl jól. - mormogta a mellkasomba.
Mit csinált az a szemét geci? - kérdeztem, és összeszorítottam a számat. Utáltam azt a fazont.
Semmit, Nate. Semmit... Hagyjuk. Majd felhívlak, jó? És elmesélem. - mondta, és állát a mellemre támasztva nézett fel rám. Rendkívül fehér bőre volt. Porcelánszerű. Néhol már ránc övezte a szemét. 26 éves volt, de törékeny mint egy üvegpohár. Nem volt olyan magas mint én. Az államig ért. De még így is szép szál nő volt.
Rendben. De szavadon foglak. - mondtam, s csaltam egy halvány mosolyt erősen sminkelt ajkaira. Elengedtem, és miközben ő rendbeszedte az arcát, én a konyha ablakából böngésztem az eget. A nap megint tűzött, egy aranyos bárányfelhő sem ugrándozott el az égen. Csak a vakító kékség. Sóhajtottam egyet, és hátranéztem Davelgh-re. Ő halványan rámmosolygott, és megigazította a pulcsiját ami egy kicsit felcsúszott. Észrevettem valamit az oldalán, és összehúztam a szememet.
Mi van az oldaladon? - kérdeztem, és odaléptem hozzá.
Milyen oldalamon? - kérdezte, és meglepetten felnézett rám.
A jobb oldaladon. Mutasd csak! - kértem, és megfogtam a felsőjét hogy felhúzzam. Ő riadtan odakapta a kezét, és lelökte az enyémet.
Semmiség. Ne foglalkozz vele. - mondta, és elfordult. Kezét azonban végig szorosan az oldalához szorította.
Mi van az oldaladon? - kérdeztem most már tagoltan, és magamfelé fordítottam
A szemében újabb könnycseppek gyülekeztek.
Mi a baj, Dave?? Mond már el! - követeltem, és finoman felhúztam a pólóját. Nem volt lapos hasa. A bőre fehér volt, itt-ott terhességi csíkokkal tarkítva. Oldalán némi úszógumi, de nem volt kövér. Inkább igazi nő. Az az óriási lilás-zöldes seb az oldalán viszont elcsúfította a képet.
Ez ki a fasz volt? Ki csinálta? - kérdeztem, és éreztem ahogy fellángol bennem az indulat. Összehúztam a szemöldökömet, ami nálam az idegesség jele volt.
Senki Nate. Nekimentem az asztalnak... - suttogta Davelgh, de közben nem nézett a szemembe.
Ne etess már! Látom hogy valami baj van. Mond már el. Kicsit gyanús, hogy már fél órája itt vagyunk a konyhában. Minél előbb elmondod, annál jobb. - feleltem, és hanyagul az asztalnak dőltem. Keezemet keresztbefontam magam előtt, és választ várva néztem Davelgh-re.
Veszekedtünk Brad-del. És véletlenül megütött. Nem akarta, hidd el Nate! Ő nem olyan...
De én már a megütött szónál csillagokat láttam a méregtől. Hogy merészeli egy olyan faszkalap megütni az én felnőtt nővéremet??! Üvöltve kirontottam a konyhából. Apa meglepetten fordult felém, napbarnított arca ráncba szaladt.
Mit művelsz Nate? - kérdezte, és felállt a fotelből.
Én mit művelek?? Én?? Akkor képzeld el hogy ez a kis faszszopó mit művel a lányoddal! - fröcsögtem, és Brad-re mutattam. El is felejtettem hogy ott van Caleb. Brad arca elhalványult, és elkezdett hápogni. Nekirontottam, és nem is számoltam hányszor öklöztem az arcába mielőtt apa és Caleb leszedtek róla. Szaporán vettem a levegőt, az öklöm véres volt, a hajam pedig izzadtan lógott a szemembe. Körbenéztem a nappaliba. Davelgh a konyha ajtajában állt, szája tátva volt, szemei kikerekedtek. Sápadt arca viaszosan fénylett. Apa és Caleb két óldalról fogtak le. Alice és Anna a kanapén ültek, elsápadva bámultak apjuk véres fejét. A szobára csönd telepedett, csak az én zihálásom hallatszott. Kitéptem magam apa és Caleb karjai közül, és feltéptem a bejárati ajtót. Intettem Caleb-nek hogy jöjjön. Egyikünk sem mondott semmit. Aztán Caleb végül nyögött valamit, amit elsőnek nem is értettem.
Azt kérdeztem, hogy ezt mért csináltad? - ismételte el. Vörös haja felfelé nőtt, olyan kisfiús arca volt. Egy ideig csak kék szemeit böngésztem, aztén elfordultam és nekidőltem a ház penészed oldalának. Megnyaltam az ajkaimat, és mehvontam a vállamat.
Soha nem kedveltem a fickót. - mondtan, és újra nekiindultam. Caleb egy ideig csak állt, és nézett. Aztán elindult, és mögém szegődött. Némán tettük meg az utat a horgász boltig. Előhalásztam a kulcsot, és benyitottam az áporodott levegőjű helyiségbe. A csengő fáradtan nyikordult egyet. Egy futó pillantással fölnéztem, aztán elindultam a pulthoz és elvettem egy doboz kukacot. A zsebembe mélyesztettem, és csak akkor vettem észre hogy Frenzy nincsen ott. Nem riadtam meg túlságosan. Ismertem már annyira hogy tudjam, hazatalál. Kiléptünk a boltból, és elindultunk Parterre Place felé. A kezem még mindig véres volt. Undorodtam attól, hogy Brad mocskos vére van a kezemre száradva. Útközben összefutottunk Hazel-lel. Ő volt közülünk a második legmagasabb. Fekete haját hosszabbra hagyta, azzal szíditette el a lányokat amikor hátradobta. Zöld szemei voltak, borostája, és átlagos bőrszíne. Lányos kezeivel lazán fogta a kormányt, csuklóján megcsillant ezüst órája. Amikor meglátott minket, szélesen elvigyorodott. Halványan viszonoztuk, és láttam rajta hogy észrevette, itt valami nincs rendben. Lassan lefékezett mellettünk.
Na mi a pálya, pöcsök? - kérdezte, és mindkettőnkkel kezet fogott. Nem igazán érdekelt hogy észre veszi a véres kezemet vagy sem. Hentes üzletben dolgoztam, lehetett véres a kezem.
Nate szétverte a nővére pasijának a fejét. - mondta Caleb, és beszállt a kocsiba. Én Hazel mellé huppantam, és megvontam a vállam.
Hogy mit csináltál????!!! - kérdezte, és lepillantott a véres kezemre. Elfintorította az arcát, és közben megvakarta arca jobb oldalán húzódott sebhelyét. Még srác korunkban szerezte, amikor felvágta a kerítés drót részével.
Én pedig naivan azt hittem csak marhavér. - sóhajtotta, és lassan elindult fölfelé a Parterre Place felé vezető igen hoszzú Ginger Road-on.
Lényegében az is. - nevettem föl, és Caleb is horkantott egyet. Kivettem magamnak egy szál cigit, és Hazel-re néztem. Hazel Grand volt maga a nemesség. Arcának finom vonalai, hangjának mély mivolta, magas vékony alkata, és ahogyan másokon segített. Fekete hosszabb haja, és zöld szemei adtak neki valami még nemesebbet. Nagyszerű srác volt. Május 4-én született. Caleb Brittle rendkívül kisfiús volt. Magasabb hangja, alacsonyabb termete, és éretlenebb gondolkodása volt mint nekem vagy Hazel-nek. Vörös haja és szeplői, pisze orra és nagy kék szemei még gyerekesebbé tették. Védtelen volt, és túl naiv. Augusztus 17-én született. Én pedig túlságosan erőszakos voltam. A legmagasabb, a legbunkóbb, a legsavanyúbb. Mély hangom volt, teljesen hiján voltam bármiféle izomnak, és olyan sápadt voltam, mint egy hulla. Ezen a Rats Darn-i fantasztikus napsütés sem segített semmit. Majdnem fekete, bogárszemeim voltak, és tarkóig érő barna hajam. Nem sok időt szakítottam a hajam karbantartására. Január 23-án láttam napvilágot.
Hazel végre rámnézett, és amikor kérdő tekintettem felé nyújtottam a cigit, ő csak megrázta a fejét. Vékony mentolis cigit szívtam, amit Hazel kifejezetten nőiesnek tartott, és ezért megvetette. Caleb azonban szívesen lelejmolt egy-egy szállal. Így míg mi cigiztünk, addig Hazel az aznapi munkájáról beszélt a turistaházban.
Képzeljétek el, hogy van egy totál dögös lánya Mr. Inflated-nek. A neve azt hiszem... ööö... valami Margaret vagy mi. Hosszú lábai vannak, és mindig miniszoknyát vesz fel. A rohadék. Biztos tudja hogy odafönn minden srác odaáig van érte... - morogta. Lassacskán elértük a Ginger végét, és letérünk a régi Ginger-re. Csak egy földút volt, amit jócskán benőtt a gaz. Itt laktak a tősgyökeres Rats Darniak.
A régi Ginger végéről ágazott szerte a Parterre Place negyedének pár egyenes, és frissen asztfaltozott útja. Ezek az utak igazán tágasak voltak, az út menti házak pedig medencések, német juhásszal védettek, és gyönyörű kilátásuk nyílott az egész Rats Darn-t ketté szelő Capital Road-ra, és a külső Capital Road-ra. Hazelék háza a Second New Street-en helyezkedett el. És ha valaki esetleg le akart térni a Stifle folyóhoz, akkor körülbelül 500 kisebb-nagyobb ösvény közül választhatott. Mi mindig a Lurid nevű ösvényt választottuk. Itt Hazel kényelmesen elfért a dzsippel, ráadásul a folyó egy igen kényelmes helyén ért véget. Az volt a törzshelyünk.
Van nálad sör? - kérdezte Caleb, és kipöccintette a cigijét az ablakon. Hazel belepislantott a visszapillantó tükörbe, és bólintott.
Naná hogy van! A hűtő ládába. Mindjárt elérjük a Lurid-ot. Caleb, légyszi hozzad má’ előre. Ja, és hogyan is volt ez az egész „fogom és szétverem a nővérem pasijának a fejét” dolog? - fordult felém, és lasított a kocsival. Az út kissé szűkössé vált.
Igazából megütötte a nővéremet. Gondolom nem egyszer. Az én nővéremet kibaszottul ne üsse meg. - fortyantam föl. Hazel-re néztem, ő pedig eresztett egy félmosolyt.
Hát ha az én tesómat valaki basztatná, azt én is kicsit megszorongatnám. - szólt közbe Caleb. Erre mindannyian felnevettünk. Caleb húga körülbelül kétszer erősebb volt mint Caleb. Vöröses-szőke haja volt, nagy kék szemei, és rendkívül nagy sportemberként tartottuk számon. Kevés olyan laza lányt ismertem mint Heidi. Hazel egyke volt. Nem is akart testvért. De én el tudtam volna képzelni hozzá egy húgot. Vagy valamit.
Hol a görényed? - kérdezte Hazel. Közülünk Caleb beszélt a legtöbbet. Cukorka szerű szája volt, ami egyfolytában járt. De most Hazel valahogy nagyon elemében volt.
Elhagytam valahol. - nevettem fel, erre Hazel rosszallóan rám mosolygott.
Caleb kinyitott egy sört, és elkezdte felszürcsölni. Hátrapillantottam rá, aztán elvogyorodtam. Annyira nevetséges volt barna kantáros nadrágjában, piros kockás ingjében, és egy sörrel a kezében.
Mi a faszt vigyorogsz? - kérdezte ő is szélesen mosolyogva. Tisztában volt saját kisfiússágával. Igazán népszerű volt a lányok körében. Caleb és Hazel mindig nagy csajozósok voltak. Amikor még gimisek voltunk, volt hogy Hazel hetente más csajjal járt. Sok lány szívét összetörte. Én sem voltam ronda. De a lányok valahogy elkerültek. Vagy én őket. Ki tudja. Borostás voltam, bozontos, és mogorva. Caleb sima volt, bozontos, és vidám. Hazel pedig ízléses, jólfésült, és elegáns. Egyértelmű volt, hogy ki a legnépszerűbb a lányok körében. Rajtam egy sima fekete póló volt, egy fekete farmer, és egy bakancs. Hazel-ön pedig egy fekete ing, egy szűkített farmer, és egy márkás sportcipő.
A folyó szaga már ideáig eljött. Igaz, nem is voltunk messze. Hazel kis idő múlva le is parkolta a kocsit. Lekapcsolta a kicsit sem érdekfeszítő Rats Darn FM napi hírek rovatát, és beállt a nagy gesztenye fa alá. Kippattantunk, Caleb a vállára vette a sörökkel teli hűtő táskát, Hazel pedig előkapta a horgászbotokat. Én utáltam horgászni. A folyóban már évek óta nem voltak halak. Amióta megépült a papírgyár. Már jó 50 éve. Nem értettem mért játssza meg mindenki hogy olyan élvezetes horgászni egy bűzös, hal nélküli folyóban. De minden esetre a társaság jó volt. Leereszkedtünk a meredekre kiázott folyópartra. Az agyagos földből gyökerek álltak ki, a fák meghajlottak, és mindenfele szúnyogok zümmögtek. Hazel ledobta a botokat, és pedig elhajítottam neki a kukacokat.
Büdös van. - fintorodott el Caleb. Fintorgásban és beszédben kitűnő volt. Azt szerettem a legjobban, amikor undorodva felhúzta pisze orrát. Hazel legjellegzetesebb mozdulatai azok voltak, amikor felhúzta vékony szemöldökét, vagy nőies kezével megvakarta az arcán húzódó sebhelyet. Hazel önmagában elég nőies volt, azonban nem jól álcázott homofóbiában is szenvedett. Csupa ellentmondás!
Ez nem újdonság, Caleb. - mondtam, és felhúztam a nadrágomat.
Igazad van. - vigyorodott el, aztán megvakarta bozontos fejét. Leültünk szokásos helyünkre, pár odagurított kőre, és kedélyesen elbeszélgettünk az aznapi eseményekről. Számítottam rá hogy a Davelgh férje ellen elkövetett merényletem fogja borzolni a kedélyeket, de szerencsére nem így történt. Hazel arról panaszkodott, hogy a szülei mindenáron jogi egyetemre akarják küldeni. Caleb pedig felhozta, hogy már megint nincsen pénzük. Én egyedül laktam, nem sok újjal tudtam szolgálni.
Hé, tudtátok hogy új munkahely nyílik a külső Capital Road-on? Valami kávézó. Arra gondoltam leadom ezt a szart a szupermarketben, és beállok pincérnek vagy ilyenek... - morfondírozott Caleb.
Azt nem vágom, mért nem jön senki a turistaházba. Tök fasza munkahely. - vetette föl Hazel.
Oda csak a sznobok mennek dolgozni, Hazel. - nevettem fel, és beleboxoltam Hazel vállába. Aztán kinyújtóztattam magam, és elégedetten vizslattam a folyó túlpartján elterülő fákat. Ekkor távoli dörrenés rázott fel mindannyiunkat. Valamennyien megmerevedtünk és a tulsó partot fürkésztük. Éreztem hogy valaki megböki a vállam. Oda pillantottam, majd a kéz tulajdonosára.
Ez egy lövés volt baszki. Megismerem. Nagyfateromnak is volt fegyvere. Régebben nyáron mindig kimentünk vele a mezőre lövöldözni. - suttogta Caleb. Hazel gyanakvó tekintettel ránk nézett, aztán megint a túl partra.
Itt vannak egyáltalán állatok? - kérdeztem rekedten. Gyűlöltem a Rats Darn-i erdők minden zegét-zugát. Csak társaságban jártam arra.
Úgy tudom már vagy 30 éve nem láttak erre vadat. - közölte Hazel.
Akkor ez mi a faszra lövöldözik??! - csattantam föl folytott hangon. Caleb nyugtatóan a vállamra tette a kezét.
Biztos megvan az alapos oka. Mert ha nem, simán feljelenthetjük. És megvan oldva Caleb pénz gondja. - kacsintott Hazel. Erre elnevettük magunkat, és el is felejtettük a lövést egészen addig, amíg újra meg nem hallottuk, most már közelebbről.
Na jó! Ez már túlzás! - horkantott fel Caleb, és finnyásan felhúzta az orrát. Felálltam a kőről amin eddig ültem, és elsétáltam egészen a folyó zavaros, nyálkás, és zöld partjáig. Ág reccsenés, és lombok suhogása ütötte meg a fülemet.
Gyere már ide bazd meg Nate! - kiáltotta folytottan Hazel, és hallottam ahogyan csúszkálva felkapaszkodnak a folyóparton. Feltartottam a mutatóujjamat, jelezve hogy maradjanak csöndben, és tovább figyeltem mi folyik a túlparton. A ricsaj egyre csak közeledett, mígnem egy bozontos, igencsak rossz állapotban lévő kutya fel nem bukkant, és bele nem vetette magát a folyóba. Meglepetten végignéztem ahogy átküszködi magát az iszapos vízen, és a túlpartra érve kirázza a mocskos vizet mégmocskosabb bundájából. Elnevettem magam.
Ez egy kutya. - néztem hátra Hazelre és Calebre. Ők a kocsinál álltak, és fintorogva vagy felhúzott szemöldökkel nézték ahogy a kutya elkezdi nyalogatni a kezem. Nem volt jó illata.
Nem hiszem hogy a kutya adta le a lövéseket barátom! - mondta némi szarkazmussal a hangjában Hazel.
Én sem. - vontam meg a vállam. Már éppen fordultam volna meg, amikor egy furcsa, fekete árny tűnt fel a túloldalon. Csak a periférikus látásommal láttam, de így is riadtan visszafordultam. Ekkor valahol, eléggé közel a fejemhez, egy golyó süvített el, és a mögöttem lévő fába csapódott.
Mi a fasz??!! - kiáltottam fel, és elkezdtem fölfelé szaladni a parton. Kétségbe esetten kapaszkodtam minden gyökérbe, és közben háromszor elcsúsztam a bűzös sárban. Mögöttem a kutya nyüszítve próbálta valahogy követni a példámat. Közben egy újabb lövés dördült, egészen közel a lábamhoz.
Nate basszameg, siess már!!!! - sikoltotta Caleb. Hazel bepöccintette a motort, én pedig felugrottam a partról, és sietve felsegítettem a nyüszítő kutyát. Közben lopva figyeltem mégis kinek jut eszébe emberekre lőni. De nem láttam semmit. Az idegen, ahogyan jött, úgy el is tűnt. Az ajkamba haraptam, és a kutyát magam után húzva a kocsihoz szaladtam. Ahogyan bevágtam magam a kutyával Hazel mögé, a kocsi el is indult, és egy sietős fél kört leírva visszafordult az épphogy elég széles Lurid-on. Kapkoda vettük a levegőt. Hazel a körmét rágva, egy kézzel kormányzott. A sár csak úgy fröcsögött a dzsip körül.
Ez meg mi a szar volt? - kérdezte végül Caleb. Sápadtan egyikünkről a másikunkra nézett.
Valami őrült. Az itt nem újdonság. - feleltem gúnyosan. A kutyából áradt a bűz. Letekertünk minden ablakot. A ruhámra hamar rászáradt a förtelmes sár.
De ez nem normális Nate! Nem lövöldözhet valaki egy emberre. Majdnem meghaltál. Nem érzed ennek a súlyát?? - csattant föl Hazel. Látszott rajta hogy nagyon fel van háborodva.
Igazad van Hazel. - hagytam rá, és kikönyököltem az ablakon. A Lurid egyre szélesebb lett, és olyan 10 perc igencsak gyors menet után elértük a régi Ginger-t. Némán tettük meg az utat Caleb-ék házáig.
Na jó öcsik. Akkor majd még beszélünk. Vigyázzatok magatokra! - mondta Caleb, miközben mindkettőnkkel kezet fogott. Kiszállt a dzsipből, és besietett a házukba. A levegőt megtöltötte a város fullasztó párája. Mintha a mocskát lélegezné ki a pórusain keresztül. Mintha élne. Rosszul lettem. Odahánytam Caleb-ék szomszédjának virágai közé. Hazel semmit nem szólt, és nem is kérdezett, amiért hálás voltam neki. Megtöröltem a számat, és a kutyára pillantottam. A nyelvét kilógatva lihegett mellettem. Barna kutya-szemei voltak, hosszú, gubancos bundája, és lompos farka.
Szevasz kisöreg! - mosolyodtam el, és finoman megsimogattam a fejét.
A kutya nálad marad? - kérdezte Hazel. Szemét le sem vette az útról.
Igen. - bólintottam.
És Frenzy? - vonta fel vékony szemöldökét Hazel.
Jól ki fognak jönni.
Rendben. - zárta le a témát Hazel. A továbbiakban egészen hazáig nem mondtunk semmit. Kitett a viskóm előtt.
Viszlát Hazel. És kösz. - kezet fogtunk, aztán elhajtott. Néztem egy ideig egyre távolodó lámpáit, aztán a kutyára pillantottam. Nem láttam belőle sokat. A környéken egyedül az én házam nem világított. A mellettem lakó Mrs. Ilmer kutyája újfent csaholt mint egy őrült. Sóhajtottam egyet, és előhalásztam a kulcsaimat. Valami mocorgott a fűben. A szívem kissé gyorsabban kezdett verni, habár nem igazán számítottam semmi ijesztőre. Csak Frenzy volt az. Kinyitottam a bejárati ajtót, és felkapcsoltam a villanyt. A két állat gyorsan beslisszoltak a lakásba. Engem pedig megcsapott a magány savanyú szaga...2.
Apa a város (falu) terén, a Perfidy Square egyik kis tömbházában lakott, a földszinten. A tér nem volt nagy, és a felét elfoglalta a könyvtár. Calebbel beléptünk a tömbház központi kertjébe, és elindultunk a körlépcsőn. Apáé volt a második lakás. Becsöngettem.
Pillanat! – kiáltotta ki apa, és nem sokkal később kitárta az ajtót. Kék szemében leheletnyi öröm csillant.
Eljöttél? Davelgh már itt van. Szia Caleb .- mondta vidáman. Rég láttam mosolyogni, most azonban szája sarkában ott bujkált egy aprócska mosoly.
Feltámadt bennem a bűntudat, a szomorúság, és az öröm. Bűntudatom volt , mert eddig nem jutott eszembe hogy örömet szerezzek az apámnak, szomorú voltam, mert láttam ahogyan elsüllyed a saját magányába, és örültem, mert végre mosolyogni láttam. Így hát én is elmosolyodtam.
Jó napot, Mr. Foul! – intett Caleb.
Bújjatok beljebb .- sürgetett. – Davelgh! Itt az öcséd, és Caleb! Emlékszel még rá?
Sziasztok! – köszönt Davelgh. Nem sokat változott azóta, mióta utoljára láttam. Magas volt, nagy mellű, kék feszülős garbóban, és fekete szoknyában. Barna haját szabályosra vágatta, a füle mellett lengedezett a vége. Lábain vastag harisnya, haját szoros lófarokba kötötte, kezén ott virított a jegygyűrű. Vékony ujjai voltak, nevetségesen néztek ki vaskos kezén. Amikor megpuszilt, megcsapott parfümének ismerős illata. Emlékeztem, hogy anya is ilyet használt. Apa megkínált valami förtelmes szesszel amit egy korty után letettem az asztalra. Caleb azonban jólesően felhúzta, amiért cserébe egy elismerő pillantást kapott tőlem.
Van elég pénzed, Nate? - fogta meg a könyökömet Davelgh, és húzott félre a konyhában. Nem döbbentem meg a kérdésen túlságosan. Mindig megkérdezte ha találkoztunk. Tekintetemet kivetettem az ablakon, és csak bólintottam.
Megtennéd hogy rámfigyelsz, legalább egyszer amikor látjuk egymást??! - mondta, szeme felszikrázott. Meglepetten néztem rá. Nem szokott kiabálni. Nyugodt természete volt.
Mi a faszom van? - kérdeztem vissza. Kitágítottam a szememet, amit utált. De most csak fintorogva rámnézett, aztán pedig váratlanul elsírta magát. Sötétebb szemei könnyben úsztak.
Mér’ sírsz Dave? - kérdeztem, és most rajtam volt a sor hogy megragadjam a vállát.
Jaj, basszus Nate! Te ezt nem értheted! - szipogta, aztán átölelt.
Mesélj. Hátha megértem. - mondtam, és megpusziltam a homlokát. Sós volt az izzadságtól.
Brad meg én... nem jövünk ki túl jól. - mormogta a mellkasomba.
Mit csinált az a szemét geci? - kérdeztem, és összeszorítottam a számat. Utáltam azt a fazont.
Semmit, Nate. Semmit... Hagyjuk. Majd felhívlak, jó? És elmesélem. - mondta, és állát a mellemre támasztva nézett fel rám. Rendkívül fehér bőre volt. Porcelánszerű. Néhol már ránc övezte a szemét. 26 éves volt, de törékeny mint egy üvegpohár. Nem volt olyan magas mint én. Az államig ért. De még így is szép szál nő volt.
Rendben. De szavadon foglak. - mondtam, s csaltam egy halvány mosolyt erősen sminkelt ajkaira. Elengedtem, és miközben ő rendbeszedte az arcát, én a konyha ablakából böngésztem az eget. A nap megint tűzött, egy aranyos bárányfelhő sem ugrándozott el az égen. Csak a vakító kékség. Sóhajtottam egyet, és hátranéztem Davelgh-re. Ő halványan rámmosolygott, és megigazította a pulcsiját ami egy kicsit felcsúszott. Észrevettem valamit az oldalán, és összehúztam a szememet.
Mi van az oldaladon? - kérdeztem, és odaléptem hozzá.
Milyen oldalamon? - kérdezte, és meglepetten felnézett rám.
A jobb oldaladon. Mutasd csak! - kértem, és megfogtam a felsőjét hogy felhúzzam. Ő riadtan odakapta a kezét, és lelökte az enyémet.
Semmiség. Ne foglalkozz vele. - mondta, és elfordult. Kezét azonban végig szorosan az oldalához szorította.
Mi van az oldaladon? - kérdeztem most már tagoltan, és magamfelé fordítottam
A szemében újabb könnycseppek gyülekeztek.
Mi a baj, Dave?? Mond már el! - követeltem, és finoman felhúztam a pólóját. Nem volt lapos hasa. A bőre fehér volt, itt-ott terhességi csíkokkal tarkítva. Oldalán némi úszógumi, de nem volt kövér. Inkább igazi nő. Az az óriási lilás-zöldes seb az oldalán viszont elcsúfította a képet.
Ez ki a fasz volt? Ki csinálta? - kérdeztem, és éreztem ahogy fellángol bennem az indulat. Összehúztam a szemöldökömet, ami nálam az idegesség jele volt.
Senki Nate. Nekimentem az asztalnak... - suttogta Davelgh, de közben nem nézett a szemembe.
Ne etess már! Látom hogy valami baj van. Mond már el. Kicsit gyanús, hogy már fél órája itt vagyunk a konyhában. Minél előbb elmondod, annál jobb. - feleltem, és hanyagul az asztalnak dőltem. Keezemet keresztbefontam magam előtt, és választ várva néztem Davelgh-re.
Veszekedtünk Brad-del. És véletlenül megütött. Nem akarta, hidd el Nate! Ő nem olyan...
De én már a megütött szónál csillagokat láttam a méregtől. Hogy merészeli egy olyan faszkalap megütni az én felnőtt nővéremet??! Üvöltve kirontottam a konyhából. Apa meglepetten fordult felém, napbarnított arca ráncba szaladt.
Mit művelsz Nate? - kérdezte, és felállt a fotelből.
Én mit művelek?? Én?? Akkor képzeld el hogy ez a kis faszszopó mit művel a lányoddal! - fröcsögtem, és Brad-re mutattam. El is felejtettem hogy ott van Caleb. Brad arca elhalványult, és elkezdett hápogni. Nekirontottam, és nem is számoltam hányszor öklöztem az arcába mielőtt apa és Caleb leszedtek róla. Szaporán vettem a levegőt, az öklöm véres volt, a hajam pedig izzadtan lógott a szemembe. Körbenéztem a nappaliba. Davelgh a konyha ajtajában állt, szája tátva volt, szemei kikerekedtek. Sápadt arca viaszosan fénylett. Apa és Caleb két óldalról fogtak le. Alice és Anna a kanapén ültek, elsápadva bámultak apjuk véres fejét. A szobára csönd telepedett, csak az én zihálásom hallatszott. Kitéptem magam apa és Caleb karjai közül, és feltéptem a bejárati ajtót. Intettem Caleb-nek hogy jöjjön. Egyikünk sem mondott semmit. Aztán Caleb végül nyögött valamit, amit elsőnek nem is értettem.
Azt kérdeztem, hogy ezt mért csináltad? - ismételte el. Vörös haja felfelé nőtt, olyan kisfiús arca volt. Egy ideig csak kék szemeit böngésztem, aztén elfordultam és nekidőltem a ház penészed oldalának. Megnyaltam az ajkaimat, és mehvontam a vállamat.
Soha nem kedveltem a fickót. - mondtan, és újra nekiindultam. Caleb egy ideig csak állt, és nézett. Aztán elindult, és mögém szegődött. Némán tettük meg az utat a horgász boltig. Előhalásztam a kulcsot, és benyitottam az áporodott levegőjű helyiségbe. A csengő fáradtan nyikordult egyet. Egy futó pillantással fölnéztem, aztán elindultam a pulthoz és elvettem egy doboz kukacot. A zsebembe mélyesztettem, és csak akkor vettem észre hogy Frenzy nincsen ott. Nem riadtam meg túlságosan. Ismertem már annyira hogy tudjam, hazatalál. Kiléptünk a boltból, és elindultunk Parterre Place felé. A kezem még mindig véres volt. Undorodtam attól, hogy Brad mocskos vére van a kezemre száradva. Útközben összefutottunk Hazel-lel. Ő volt közülünk a második legmagasabb. Fekete haját hosszabbra hagyta, azzal szíditette el a lányokat amikor hátradobta. Zöld szemei voltak, borostája, és átlagos bőrszíne. Lányos kezeivel lazán fogta a kormányt, csuklóján megcsillant ezüst órája. Amikor meglátott minket, szélesen elvigyorodott. Halványan viszonoztuk, és láttam rajta hogy észrevette, itt valami nincs rendben. Lassan lefékezett mellettünk.
Na mi a pálya, pöcsök? - kérdezte, és mindkettőnkkel kezet fogott. Nem igazán érdekelt hogy észre veszi a véres kezemet vagy sem. Hentes üzletben dolgoztam, lehetett véres a kezem.
Nate szétverte a nővére pasijának a fejét. - mondta Caleb, és beszállt a kocsiba. Én Hazel mellé huppantam, és megvontam a vállam.
Hogy mit csináltál????!!! - kérdezte, és lepillantott a véres kezemre. Elfintorította az arcát, és közben megvakarta arca jobb oldalán húzódott sebhelyét. Még srác korunkban szerezte, amikor felvágta a kerítés drót részével.
Én pedig naivan azt hittem csak marhavér. - sóhajtotta, és lassan elindult fölfelé a Parterre Place felé vezető igen hoszzú Ginger Road-on.
Lényegében az is. - nevettem föl, és Caleb is horkantott egyet. Kivettem magamnak egy szál cigit, és Hazel-re néztem. Hazel Grand volt maga a nemesség. Arcának finom vonalai, hangjának mély mivolta, magas vékony alkata, és ahogyan másokon segített. Fekete hosszabb haja, és zöld szemei adtak neki valami még nemesebbet. Nagyszerű srác volt. Május 4-én született. Caleb Brittle rendkívül kisfiús volt. Magasabb hangja, alacsonyabb termete, és éretlenebb gondolkodása volt mint nekem vagy Hazel-nek. Vörös haja és szeplői, pisze orra és nagy kék szemei még gyerekesebbé tették. Védtelen volt, és túl naiv. Augusztus 17-én született. Én pedig túlságosan erőszakos voltam. A legmagasabb, a legbunkóbb, a legsavanyúbb. Mély hangom volt, teljesen hiján voltam bármiféle izomnak, és olyan sápadt voltam, mint egy hulla. Ezen a Rats Darn-i fantasztikus napsütés sem segített semmit. Majdnem fekete, bogárszemeim voltak, és tarkóig érő barna hajam. Nem sok időt szakítottam a hajam karbantartására. Január 23-án láttam napvilágot.
Hazel végre rámnézett, és amikor kérdő tekintettem felé nyújtottam a cigit, ő csak megrázta a fejét. Vékony mentolis cigit szívtam, amit Hazel kifejezetten nőiesnek tartott, és ezért megvetette. Caleb azonban szívesen lelejmolt egy-egy szállal. Így míg mi cigiztünk, addig Hazel az aznapi munkájáról beszélt a turistaházban.
Képzeljétek el, hogy van egy totál dögös lánya Mr. Inflated-nek. A neve azt hiszem... ööö... valami Margaret vagy mi. Hosszú lábai vannak, és mindig miniszoknyát vesz fel. A rohadék. Biztos tudja hogy odafönn minden srác odaáig van érte... - morogta. Lassacskán elértük a Ginger végét, és letérünk a régi Ginger-re. Csak egy földút volt, amit jócskán benőtt a gaz. Itt laktak a tősgyökeres Rats Darniak.
A régi Ginger végéről ágazott szerte a Parterre Place negyedének pár egyenes, és frissen asztfaltozott útja. Ezek az utak igazán tágasak voltak, az út menti házak pedig medencések, német juhásszal védettek, és gyönyörű kilátásuk nyílott az egész Rats Darn-t ketté szelő Capital Road-ra, és a külső Capital Road-ra. Hazelék háza a Second New Street-en helyezkedett el. És ha valaki esetleg le akart térni a Stifle folyóhoz, akkor körülbelül 500 kisebb-nagyobb ösvény közül választhatott. Mi mindig a Lurid nevű ösvényt választottuk. Itt Hazel kényelmesen elfért a dzsippel, ráadásul a folyó egy igen kényelmes helyén ért véget. Az volt a törzshelyünk.
Van nálad sör? - kérdezte Caleb, és kipöccintette a cigijét az ablakon. Hazel belepislantott a visszapillantó tükörbe, és bólintott.
Naná hogy van! A hűtő ládába. Mindjárt elérjük a Lurid-ot. Caleb, légyszi hozzad má’ előre. Ja, és hogyan is volt ez az egész „fogom és szétverem a nővérem pasijának a fejét” dolog? - fordult felém, és lasított a kocsival. Az út kissé szűkössé vált.
Igazából megütötte a nővéremet. Gondolom nem egyszer. Az én nővéremet kibaszottul ne üsse meg. - fortyantam föl. Hazel-re néztem, ő pedig eresztett egy félmosolyt.
Hát ha az én tesómat valaki basztatná, azt én is kicsit megszorongatnám. - szólt közbe Caleb. Erre mindannyian felnevettünk. Caleb húga körülbelül kétszer erősebb volt mint Caleb. Vöröses-szőke haja volt, nagy kék szemei, és rendkívül nagy sportemberként tartottuk számon. Kevés olyan laza lányt ismertem mint Heidi. Hazel egyke volt. Nem is akart testvért. De én el tudtam volna képzelni hozzá egy húgot. Vagy valamit.
Hol a görényed? - kérdezte Hazel. Közülünk Caleb beszélt a legtöbbet. Cukorka szerű szája volt, ami egyfolytában járt. De most Hazel valahogy nagyon elemében volt.
Elhagytam valahol. - nevettem fel, erre Hazel rosszallóan rám mosolygott.
Caleb kinyitott egy sört, és elkezdte felszürcsölni. Hátrapillantottam rá, aztán elvogyorodtam. Annyira nevetséges volt barna kantáros nadrágjában, piros kockás ingjében, és egy sörrel a kezében.
Mi a faszt vigyorogsz? - kérdezte ő is szélesen mosolyogva. Tisztában volt saját kisfiússágával. Igazán népszerű volt a lányok körében. Caleb és Hazel mindig nagy csajozósok voltak. Amikor még gimisek voltunk, volt hogy Hazel hetente más csajjal járt. Sok lány szívét összetörte. Én sem voltam ronda. De a lányok valahogy elkerültek. Vagy én őket. Ki tudja. Borostás voltam, bozontos, és mogorva. Caleb sima volt, bozontos, és vidám. Hazel pedig ízléses, jólfésült, és elegáns. Egyértelmű volt, hogy ki a legnépszerűbb a lányok körében. Rajtam egy sima fekete póló volt, egy fekete farmer, és egy bakancs. Hazel-ön pedig egy fekete ing, egy szűkített farmer, és egy márkás sportcipő.
A folyó szaga már ideáig eljött. Igaz, nem is voltunk messze. Hazel kis idő múlva le is parkolta a kocsit. Lekapcsolta a kicsit sem érdekfeszítő Rats Darn FM napi hírek rovatát, és beállt a nagy gesztenye fa alá. Kippattantunk, Caleb a vállára vette a sörökkel teli hűtő táskát, Hazel pedig előkapta a horgászbotokat. Én utáltam horgászni. A folyóban már évek óta nem voltak halak. Amióta megépült a papírgyár. Már jó 50 éve. Nem értettem mért játssza meg mindenki hogy olyan élvezetes horgászni egy bűzös, hal nélküli folyóban. De minden esetre a társaság jó volt. Leereszkedtünk a meredekre kiázott folyópartra. Az agyagos földből gyökerek álltak ki, a fák meghajlottak, és mindenfele szúnyogok zümmögtek. Hazel ledobta a botokat, és pedig elhajítottam neki a kukacokat.
Büdös van. - fintorodott el Caleb. Fintorgásban és beszédben kitűnő volt. Azt szerettem a legjobban, amikor undorodva felhúzta pisze orrát. Hazel legjellegzetesebb mozdulatai azok voltak, amikor felhúzta vékony szemöldökét, vagy nőies kezével megvakarta az arcán húzódó sebhelyet. Hazel önmagában elég nőies volt, azonban nem jól álcázott homofóbiában is szenvedett. Csupa ellentmondás!
Ez nem újdonság, Caleb. - mondtam, és felhúztam a nadrágomat.
Igazad van. - vigyorodott el, aztán megvakarta bozontos fejét. Leültünk szokásos helyünkre, pár odagurított kőre, és kedélyesen elbeszélgettünk az aznapi eseményekről. Számítottam rá hogy a Davelgh férje ellen elkövetett merényletem fogja borzolni a kedélyeket, de szerencsére nem így történt. Hazel arról panaszkodott, hogy a szülei mindenáron jogi egyetemre akarják küldeni. Caleb pedig felhozta, hogy már megint nincsen pénzük. Én egyedül laktam, nem sok újjal tudtam szolgálni.
Hé, tudtátok hogy új munkahely nyílik a külső Capital Road-on? Valami kávézó. Arra gondoltam leadom ezt a szart a szupermarketben, és beállok pincérnek vagy ilyenek... - morfondírozott Caleb.
Azt nem vágom, mért nem jön senki a turistaházba. Tök fasza munkahely. - vetette föl Hazel.
Oda csak a sznobok mennek dolgozni, Hazel. - nevettem fel, és beleboxoltam Hazel vállába. Aztán kinyújtóztattam magam, és elégedetten vizslattam a folyó túlpartján elterülő fákat. Ekkor távoli dörrenés rázott fel mindannyiunkat. Valamennyien megmerevedtünk és a tulsó partot fürkésztük. Éreztem hogy valaki megböki a vállam. Oda pillantottam, majd a kéz tulajdonosára.
Ez egy lövés volt baszki. Megismerem. Nagyfateromnak is volt fegyvere. Régebben nyáron mindig kimentünk vele a mezőre lövöldözni. - suttogta Caleb. Hazel gyanakvó tekintettel ránk nézett, aztán megint a túl partra.
Itt vannak egyáltalán állatok? - kérdeztem rekedten. Gyűlöltem a Rats Darn-i erdők minden zegét-zugát. Csak társaságban jártam arra.
Úgy tudom már vagy 30 éve nem láttak erre vadat. - közölte Hazel.
Akkor ez mi a faszra lövöldözik??! - csattantam föl folytott hangon. Caleb nyugtatóan a vállamra tette a kezét.
Biztos megvan az alapos oka. Mert ha nem, simán feljelenthetjük. És megvan oldva Caleb pénz gondja. - kacsintott Hazel. Erre elnevettük magunkat, és el is felejtettük a lövést egészen addig, amíg újra meg nem hallottuk, most már közelebbről.
Na jó! Ez már túlzás! - horkantott fel Caleb, és finnyásan felhúzta az orrát. Felálltam a kőről amin eddig ültem, és elsétáltam egészen a folyó zavaros, nyálkás, és zöld partjáig. Ág reccsenés, és lombok suhogása ütötte meg a fülemet.
Gyere már ide bazd meg Nate! - kiáltotta folytottan Hazel, és hallottam ahogyan csúszkálva felkapaszkodnak a folyóparton. Feltartottam a mutatóujjamat, jelezve hogy maradjanak csöndben, és tovább figyeltem mi folyik a túlparton. A ricsaj egyre csak közeledett, mígnem egy bozontos, igencsak rossz állapotban lévő kutya fel nem bukkant, és bele nem vetette magát a folyóba. Meglepetten végignéztem ahogy átküszködi magát az iszapos vízen, és a túlpartra érve kirázza a mocskos vizet mégmocskosabb bundájából. Elnevettem magam.
Ez egy kutya. - néztem hátra Hazelre és Calebre. Ők a kocsinál álltak, és fintorogva vagy felhúzott szemöldökkel nézték ahogy a kutya elkezdi nyalogatni a kezem. Nem volt jó illata.
Nem hiszem hogy a kutya adta le a lövéseket barátom! - mondta némi szarkazmussal a hangjában Hazel.
Én sem. - vontam meg a vállam. Már éppen fordultam volna meg, amikor egy furcsa, fekete árny tűnt fel a túloldalon. Csak a periférikus látásommal láttam, de így is riadtan visszafordultam. Ekkor valahol, eléggé közel a fejemhez, egy golyó süvített el, és a mögöttem lévő fába csapódott.
Mi a fasz??!! - kiáltottam fel, és elkezdtem fölfelé szaladni a parton. Kétségbe esetten kapaszkodtam minden gyökérbe, és közben háromszor elcsúsztam a bűzös sárban. Mögöttem a kutya nyüszítve próbálta valahogy követni a példámat. Közben egy újabb lövés dördült, egészen közel a lábamhoz.
Nate basszameg, siess már!!!! - sikoltotta Caleb. Hazel bepöccintette a motort, én pedig felugrottam a partról, és sietve felsegítettem a nyüszítő kutyát. Közben lopva figyeltem mégis kinek jut eszébe emberekre lőni. De nem láttam semmit. Az idegen, ahogyan jött, úgy el is tűnt. Az ajkamba haraptam, és a kutyát magam után húzva a kocsihoz szaladtam. Ahogyan bevágtam magam a kutyával Hazel mögé, a kocsi el is indult, és egy sietős fél kört leírva visszafordult az épphogy elég széles Lurid-on. Kapkoda vettük a levegőt. Hazel a körmét rágva, egy kézzel kormányzott. A sár csak úgy fröcsögött a dzsip körül.
Ez meg mi a szar volt? - kérdezte végül Caleb. Sápadtan egyikünkről a másikunkra nézett.
Valami őrült. Az itt nem újdonság. - feleltem gúnyosan. A kutyából áradt a bűz. Letekertünk minden ablakot. A ruhámra hamar rászáradt a förtelmes sár.
De ez nem normális Nate! Nem lövöldözhet valaki egy emberre. Majdnem meghaltál. Nem érzed ennek a súlyát?? - csattant föl Hazel. Látszott rajta hogy nagyon fel van háborodva.
Igazad van Hazel. - hagytam rá, és kikönyököltem az ablakon. A Lurid egyre szélesebb lett, és olyan 10 perc igencsak gyors menet után elértük a régi Ginger-t. Némán tettük meg az utat Caleb-ék házáig.
Na jó öcsik. Akkor majd még beszélünk. Vigyázzatok magatokra! - mondta Caleb, miközben mindkettőnkkel kezet fogott. Kiszállt a dzsipből, és besietett a házukba. A levegőt megtöltötte a város fullasztó párája. Mintha a mocskát lélegezné ki a pórusain keresztül. Mintha élne. Rosszul lettem. Odahánytam Caleb-ék szomszédjának virágai közé. Hazel semmit nem szólt, és nem is kérdezett, amiért hálás voltam neki. Megtöröltem a számat, és a kutyára pillantottam. A nyelvét kilógatva lihegett mellettem. Barna kutya-szemei voltak, hosszú, gubancos bundája, és lompos farka.
Szevasz kisöreg! - mosolyodtam el, és finoman megsimogattam a fejét.
A kutya nálad marad? - kérdezte Hazel. Szemét le sem vette az útról.
Igen. - bólintottam.
És Frenzy? - vonta fel vékony szemöldökét Hazel.
Jól ki fognak jönni.
Rendben. - zárta le a témát Hazel. A továbbiakban egészen hazáig nem mondtunk semmit. Kitett a viskóm előtt.
Viszlát Hazel. És kösz. - kezet fogtunk, aztán elhajtott. Néztem egy ideig egyre távolodó lámpáit, aztán a kutyára pillantottam. Nem láttam belőle sokat. A környéken egyedül az én házam nem világított. A mellettem lakó Mrs. Ilmer kutyája újfent csaholt mint egy őrült. Sóhajtottam egyet, és előhalásztam a kulcsaimat. Valami mocorgott a fűben. A szívem kissé gyorsabban kezdett verni, habár nem igazán számítottam semmi ijesztőre. Csak Frenzy volt az. Kinyitottam a bejárati ajtót, és felkapcsoltam a villanyt. A két állat gyorsan beslisszoltak a lakásba. Engem pedig megcsapott a magány savanyú szaga...