Körülöttem minden tompa. Már gondolataim is csak egyet súgnak... Pokol. Érzem! A forróság körülrágja testem, érzem a bűzt, az égett hús szagát. A jajveszékelő emberek búgása, hisztérikus zokogása megsüketít. Látom a fényt, azt a bizonyos fényt az alagút végén, de zuhanok. A pontocska egyre zsugorodik, s lassan-lassan eltűnik szemem elől végleg. Forróság ölel körül. Szorít erősen, el nem engedne... bár én próbálkozom. Zuhanás közben latom a gyűrűket, a pokol gyűrűit. Körben emberek ketrecbe zárva. A rácsokra tapadnak, igy könyörögve kegyelemért. Arcukon koromfolt, karukon felhólyagzott bőr. Mindenhol kosz, rongyok, cafatok szerteszét.
Eszembe jut takaros kis házam, a kert és bimbózó virágai. Villognak vadul a képek fejemben. Frissen vasalt lepedő illata nyomja el az irtózatos bűzt. Napsugaras délutánok, hosszú séták emlékei hűtik testem a hőségben. Kiskorom legszebb tündérmesei, és a nő, a no, ki mindenki fölött a legdrágább. Az édesanyám. Ölelésébe burkolóznék, zokognék! Akarom, akarom, akarom, akarom! „Anyuu!” - kiáltom, kezem nyújtva illúzióm fele.
Nem lehet. Nem érhetem el. Már nem. Minden végetért egy teljesen olyan délutánon, mint az összes többi. Éppen friss tejért indultam a sarki boltba... fékcsikorgás… bűzölgő égett gumiszag az aszfalton… Hatalmas súly a mellkasomon… Szívverésem szaporasága, pár nehéz lélegzetvétel, majd a képek elmosódnak előttem. Riadt emberek, véget nem érő dudaszó… mind távoli és tompa. Megszólal egy lágy dallam. Angyalok kórusa, ez nem vitás.
Fáradt vagyok, lehunyom szemem egy kicsit, csak pár pillanat, igazán semmiség az egész. Álmodom! Vagy mégsem? Egy folyosó, hosszú sorokban neonfényű lámpák. Veguk ponttá lesz. Legbelül furát érzek. Megpihentem, mérhetetlen nyugalom telepszik rám. Eltűnik talpam alól a padló. Pontosan, mint egy sülyesztőben, az emberiség szemetének sülyesztőjében. Újból zuhanok.
Egészen más halált képzeltem mindig magamnak. Valamivel különlegesebbet, valami lírai halált, nem ilyen hétköznapit, ilyen elcsépelt haláltusát. Szerettem volna hősi halált halni, mert minden órában elüt valakit egy-egy féktelen száguldozó, de sajnos hősi halált senki, senki nem hal. Azt nem.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Hjajj de szép, jujj de formás lanka. Se nem körte, nem is alma az alakja. Ott a kettő közt, kecses rádiuszok halma...
Hozzászólások