Ott, túl a rácson...

Minden ott történt, ahol születtem. Csupán egy határ választ el tőle, mégis olyan, mintha a világ másik felére kellett volna költözzek. Zakatolok hazafelé, vonattal. Könnyebb lenne repülővel, de arra nincs pénz, és így biztonságosabb. Nem tudom, miért kellett eljönnöm onnan, de rettenetesen fáj a haza hiánya. Mindenki mondja körülöttem: "Magyar vagyok, magyarnak születtem." Én nem... Magyar vagyok... de nem annak születtem, és soha nem is akartam az lenni. Otthon akarok már lenni. Kinézek az ablakon, és eszembe jutnak mostoha anyámnál töltött éveim...

Mennyit gondoltam rád, szép hazám, mennyire hiányzol, és most, visszaérek hozzád, ha csak egy kis időre is. De örökké a te lányod leszek.

Megcsörren a telefon. Mostohám kegyetlen hangja sipít bele a készülékbe: "Ott vagy már abban a porfészekben?" - Hogy tud ilyet mondani? A hazámra? Az otthonomra?
"Nem, anyám, még nem vagyok ott, a vonaton ülök."
"Akkor jó, remélem, kisiklik!!"

Hogy menjen a francba, nem érdekel.

Kinézek az ablakon, meglátom a jól ismert határt. Na, most jön az ellenőrzés. Jön végig az ellenőr, jegyeket és útleveleket kér. Odanyújtom kedvtelenül, már szeretnék rajta túl lenni, amikor egy kéz a vállamhoz ér. Összerezzenek.

- Szia.
- Jónapot. Mib - odanézek, kedvtelen, nyugtalan, félve - TIBI?? Hát te, itt, mit keresel itt, úristen!
- Tudod, itt dolgozom.
- Barom, erre rájöttem.

Végigfut a vonaton, mindenhol ellenőriz, kiderül, jön tovább. Leül mellém, beszélgetésbe bonyolódunk. Elmesélem, hogy amikor még titkon éltem, mennyit vágytam el, Magyarországra, és hogy egy rácsos kisszobába voltam bezárva. Odaköltöztem, nevelőszülőkhöz, és már csak hazavágyom, mindig, folyton.

De egy mondata él bennem édesapámnak, aki most is az állomáson vár, hiszen utazom haza, immáron örökre:

"Ott, túl a rácson vár egy másik világ, de ne feledd, hazád és családod visszavár, Prága kapuja előtted mindig nyitva áll, és ne feledd, szeretni nem nehéz, csak tudni kell, merre lépsz, és mert az élet csalódás, ne rohanj, csak lépkedj, hogy legyen időd arra, hogy kiheverd, amit az élet a fejedhez vág."